Stratégiai öngyilkosság(i kísérlet)
http://www.bukarestiradio.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=61161%3Amagyari-nandor-laszlo-strategiai-oengyilkossagi-kiserlet&catid=43%3Aa-nap-jegyzete&Itemid=72&lang=hu
Mai rádiójegyzetem
A naív ember azt gondolná, hogy vannak még
olyan területei az ember „magánéletének”, melyek nincsenek kiszolgáltatva a
közélet-, és különösen a politikai adok-kapok állandó csatáinak, a
tömegtájékoztatás nyughatatlan és manipulált ténykedéseinek. Ilyen dolognak
tűnhet az élet és a halál kérdése, szó szerint a szuicíd, vagy az öngyilkossági kísérlet is, de persze ez messze nem
magánügy akkor, ha egy volt miniszterelnök, szinte a nagy nyilvánosság előtt,
ahogy mondani szokás „élőben” játszik öngyilkosságot. (Már azon sem
csodálkoznék, ha hirtelen megjelenne a youtube-on
egy kis magán-filmecske Adrian Năstase
(ál)öngyilkossági kísérletéről. Amelyen, ahogy régebb megszámlálandó tojásait
sztárolta, most márkás sáljával teszi majd ezt, egy modoros kis
reklámszöveggel: „Halálos nyaklövés ellen, Burberry sálat használjon!”). És
szinte párhuzamosan a történettel, elindult az áldozati stratégia, a jól ismert
viktimizációs játszma, mely szerint a történteket a politikai szcénán elfoglalt
hely függvényében, szintén élőben kommentáló tv-közvetítőkként értelmezni
kezdték a politikusok, közéleti személyiségek, tehetséges vagy kevésbé
tehetséges kommentátorok, s ami a legfontosabb, beindult az immár blogokon és általában a szájberen
terjedő, suttogó propaganda gépezete. Alig ocsúdtak a nézők-hallgatók Năstase öngyilkossági kísérletének
híréből, a képlet, a bevett manipulációs játszma kulisszái máris felálltak. Újra
bebizonyosodott, hogy a tömegkommunikációs narratívák, a fénysebességgel
termelődő forgatókönyvek, illetve összeesküvés-elméletek, általában a politikai
diskurzus, hallatlan erővel bírnak: nem tükrözik, hanem nagy intenzitással teremtik
a „valóságot”. Mint politikai közéletünkben lenni szokott, az értelmezés-felhő
nem megmutatja, hanem elrejti a valóságot, olyan ködösítés folyik, mely
lehetetlenné teszi a tisztánlátást, és tartok tőle, hogy éppen ez a cél: a
dolgoknak a teljes cinizmus határáig és azon is túl való relativizálása, hogy
„egyformán” korruptnak, elítélendőnek, morális hullának stb. bélyegezhetővé váljék
minden közszereplő, hogy ne mondhassuk, hogy ez vagy az hibás, ez vagy az a
magatartás téves, ez vagy az a tett morálisan (jogilag is, persze) elítélendő,
stb. A politikai
mezőny szimulákrum jellege a maga teljességében bontakozott ki másodpercek
alatt a legaktuálisabb közéleti botrány kapcsán is, mindenki azt bizonyítja,
hogy semmi nem az aminek látszik: az öngyilkossági kísérlet is színjáték,
afféle stratégiai audio-video-game. Ugyanez érvényes mellesleg Ponta plágium-ügyére is.
Emile Durkheim, - az öngyilkosság
kérdésköre első szociológiai leírásának szerzője, a tudományág egyik atyja –
kiegészíthetné az öngyilkosságokra vonatkozó tipológiáját[1]
egy újabbal: a politikai stratégiaként
elkövetett öngyilkossági kísérlettel.
Năstase figyelemfelkeltő öngyilkossági kísérlete (akár színjáték volt, akár reális
tett), egy adott politikai játszmában tett stratégiai lépés volt (a
szakirodalom „cry for help”-nek nevezi az efféle aktusokat), a mártírhatásra
biztosan számított a „szerző”. Csakhogy felvetődik a kérdés, minek is a
mártírja lehetne Năstase? Az, hogy
feddhetelen jellem lenne, olyan vezér, kinek köze nincs semmiféle politikai
korrupcióhoz nehezen hihető, hiszen a legfelsőbb bíróság, egyik ügyében,
többedmagával, megfellebbezhetetlenül bűnösnek ítélte. Ezért folyamodott (és
hívei úgyszintén) a figyelemfelkeltés mellett egy elterelő hadművelethez, ezért
a ködösítés és annak politikai kommunikációs technikák segítségével elkövetett
diverziója. Ezért a mártír szerep is csupán szimulákrum, hiszen egy olyan
tragédia, melyben minden bizonytalan, zavaros és hiteltelen, tragikomédiába,
sőt kutyakomédiába fordul(hat) át. Az öngyilkosság (szerencsére) csak kísérlet, körülményei vitathatóak,
nem tudjuk (és vélhetően sohasem fogjuk megtudni), hogy mi is történt valójában
Năstaseval. A politikai korrupció
egészen biztosan valóságos, csak azt nem tudjuk, hogy a volt miniszterelnök
miért is fizet valójában (én a vádakat piti ügyeknek tartom, ettől biztosan
nagyobbak történtek uralkodása alatt)? Az ügyészség-bíróság, enyhén szólva
ezerszer kompromittálódott az elmúlt két évtizedben (is), az
(i)gazság-szolgáltatás – a közvélemény szemében - korrupt, hiteltelen
intézmény. Most először járt volna el helyesen? Kétlem. Úgy, hogy én nem hiszek a nagy társadalmi
hatásban, még a szuicídium-kísérlet is afféle balkáni politikai trükk, mert
miféle szimbolikus jelentése és hatása lehetne? Năstase esete kapcsán megtisztító vagy akár csak tisztázó közvitára
nem számíthatunk, mert ez a dolog – társadalmi, és ez esetben morális és
politikai kommunikációs értelemben – eleve a szimulált politikai szcéna korrupt valóságába lett beágyazva.
Năstase morális szempontból nem
védhető, mert lényegében kimondatott, hogy bűnös, méghozzá valami olyasmiben,
amit józan köznapi aggyal fel nem foghatunk (pl. ezer tanút, hallgattak ki, és
nem tudjuk mégsem, hogy okozott-e Năstase
bármiféle kárt a közvagyonban?, stb.). Szóval az én szimatom azt mondja: ez egy
döglött akna, a megtisztulás katarzisa, vagy erkölcsi következtetés levonása,
ezúttal is elmarad. A politikai osztály egyik befolyásos hatalmi csoportja sem
szánta el magát a korrupt politikai élet radikális megtisztítására: Năstase megbukott, a politikai
vetésforgó, úgy ahogy működik, egyébként minden marad a régiben, csak közben
levetítették a „Paloták harca” címen
futó szappanopera (szitkom) egy újabb felvonását.
[1] Durkheim , Az
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése