Multikulti

Multikulturalizmus itt és most

- Mai Rádiós-jegyzetem -

http://www.bukarestiradio.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=58651%3Amagyari-nandor-laszlo-multikulturalizmus-itt-es-most&catid=43%3Aa-nap-jegyzete&Itemid=72&lang=hu

(Vigyázat, dicsérni fogom a multikultit, az erre érzékenyek nyugodtan váltsanak hullámhosszt!)

Az utóbbi időben, különösen a pénzügyi-gazdasági válság kapcsán és ürügyén, sok bírálat érte, a régebben igen divatos és nagyon sok fejlett ipari társadalomban elfogadott, számunkra pedig ajánlott, multikulturalizmus fogalmát és gyakorlatát. Általában elmondható, hogy a krízis hatására azok az érzékeny témák, melyek az elmúlt néhány évtizedben foglalkoztatták a fejlett világ kormányzatait, értelmiségi vitáit, és közvéleményét háttérbe szorultak: emberi jogok, kulturális sokféleség védelme, nők társadalmi helyzete, az egyenlőség tematikája, stb. lekerültek a napirendről, hiszen a válságból való kilábalást mindenfele a szegények, a kisebbségek, és elesettek rovására képzelték megvalósítani. Nagy árat fogunk ezért még fizetni, az önzőség-kapzsiság, a mások kárára való meggazdagodás, stb., amit divatos kifejezéssel megszorításoknak, még nagyképűbben válságkezelésnek neveznek mára kifulladt, kiderült, hogy nem a megoldás, hanem a probléma része.

            Maradjunk a multikulturalizmusnál, annak is annál a meghatározásánál, mely számunkra fontos lehet. Sokféle definícióját adták és adják a tudós értekezések és kézikönyvek, melyek mindenike tartalmazza a kulturális sokféleség elismerésének fontosságát, azt, hogy az egymás mellett élő sokféle kultúra – melyek közül egyesek mindig uralkodók, mások kisebbségiek, alárendeltek, vagy marginálisak -, mind értéket képvisel, melynek megőrzésére közös társadalmi erőforrásokat kell használni. Magyarán – akár pozitív diszkriminációt, többletjuttatást alkalmazva is – meg kell őrizni és fejleszteni kell azokat. Itt elsősorban a pedagógiai mulitkulturalizmusra hívnám fel a figyelmet, mely az interkulturális nevelésre alapozva, a mások kultúrájának kölcsönös megismerését morális elvként tekintve, igyekszik kialakítani a kultúrák kölcsönös tiszteletét. Azt az általános célt tűzi ki, hogy az iskola nevelési programjain keresztül, tükrözze nem csak az uralkodó, többségi kultúra értékeit és sajátosságait, hanem a többi jelenlevő kulturális közösség kulturális értékeit, hagyományait, esetleg nyelvét, stb. is.

            Nos, országunkban ez a szemlélet igaz, hogy nem vált még „állami ideológiává”, vagy természetes szemléletmóddá, a kulturális sokféleség megőrzését nem mindenki és nem minden politikai- és hatalmi tényező tekinti sajátos és megvédendő értéknek, de a másik kultúrák elismerésének útján haladtunk az elmúlt két évtizedben. Ma a de facto, többféle kultúrájú ország gyakorlatilag elismeri, és sok tekintetben támogatja is a kulturális sokféleség fennmaradását. A nemzeti radikálisok, akik saját kulturális kánonjaik hatalmát szeretnék kivívni, tagadják e tényt, én mégis úgy tapasztalom, hogy történt és történik haladás az elismerés politikájának területén. Hadd említsek meg két saját kolozsvári „látleletet”, ennek alátámasztására. Az egyik – kissé paradoxonnak tűnő tapasztalat -, hogy miközben a népszámlálások tanúsága szerint a kolozsvári magyar közösség számbeli arányában egyre zsugorodik a város kulturális és oktatási életében való részvétele, láthatósága egyre erősödött, a Funar korszakot követően. Nemcsak a kolozsvári magyar napok alkalmával, hanem a hétköznapokban is látható és hallható az itteni magyarság hangja, egyre gyakrabban pozitív élményként, megélhetővé lett itteni magyarnak lenni, egyre kevésbé feltűnő a magyar szó az utcán, üzletekben, kocsmákban (meg pláné), stb.. Magyar rendezők, színészek, zenészek, énekesek lépnek fel a román színház és opera deszkáin és fordítva, román művészek a magyarban, amióta feliratozás van igen sok román színházkedvelő, jár el, a magyar színház előadásaira is, stb.

A multikurturalizmus gyakorlata, először viharos vitákat és kölcsönös elutasítást kiváltva, lassan-lassan az egyetemen kezdett körvonalazódni, az elmúlt mintegy másfél évtizedben és mára tagadhatatlan eredményeket ért el az intézmény ezen a téren. Zökkenőmentesen lezajlottak az egyetem vezetőségének megújítását célzó, az új - a multikutluralizmust támogató - tanügyi törvény szerinti választások, és hol együtt, hol külön-külön vezetőt választva végül összeállt a multikulturális szerveződést tükröző intézmény-vezetés. A magyar (és más) nyelven működő tagozatokat (intézményeket) fennakadás nélkül létre lehetett hozni, senki meg nem kérdőjelezte azok létjogosultságát. Azt gondolom ez már a multikulturalizmus, kolozsvári hagyományát jelzi, szemben mondjuk a vásárhelyi MOGYE-n történtekkel. És persze azt is, hogy a multikulti működő modell lehet, kár lenne idejekorán leírni.

            Persze sokaknak nem tetszik a kulturális másság támogatása, hiszen saját kultúrájuk uralkodó voltát szeretnék bebiztosítani hosszú távon is. A multikulti, amikor a többféle kultúrát állítja a pedagógia előterébe azt is mondja, hogy bizonyos értelemben önmegtartóztatóknak kell lennünk, olyan tanterveket és kulturális kánonokat kell kidolgoznunk, melyek vigyáznak arra, hogy a másik kultúra képviselőinek értékei, mondjuk irodalmi értékei, ne csorbuljanak, vagy mások se veszítsenek méltóságukból. A multikulti sok esetben más szempontokat alkalmaz a kulturális tradíció feldolgozásával és fejlesztésével kapcsolatban, mint a kultúrák külön-külön tennék, a konszenzust, az együttműködést, és békés együttélést támogató elemeket hangsúlyozza és válogatja be a kultúra kincstárába. Másfelől a kirekesztést, gyűlöletet, intoleranciát sugalló elemeket igyekszik mellőzni. Multikulturális állami ideológiát nem lehet az intoleráns és elfogult nacionalista szerzők műveire építeni, de a túloldalon sem a Wass Albertek és Nyirő Józsefek hasonlóan intoleráns szövegeire: a kölcsönös önmegtartóztatás nálunk a multikulti mögötti kompromisszum, és ez önmagában is érték.