Értékelvűség blabla

Értékelvűség blabla…

Mai Rádiójegyzetem
http://www.bukarestiradio.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=60191%3Amagyari-nandor-laszlo-jegyzete&catid=43%3Aa-nap-jegyzete&Itemid=72&lang=hu

Pillanatig arról morfondíroztam, hogy vajon mivel fogják magyarázni a bukott néppártocskák és „korifeusaik” a méretes zakót, de közben ők maguk leplezték le a titkot. Azt üzenték, hogy számukra eleve savanyú volt a szőlő, nem is vetélkedtek sem a magyar „nagy testvérrel”, sem a román pártokkal: ők értékelvűségüket fejezték ki csupán (sic!), másfelől meg egymást próbálták, amolyan kurucosan helyrevágni, és éppen ezért az eredmények nem érdekesek. (Toró TT nemrég éppen azt fejtegette, hogy ők nem is tudnak veszíteni!).

Elgondolkodtató az a nyelvi újítás, melyet a Fidesz nyomán, apró kis néppártjaink követnek, mint legfőbb saját ideológiát. Minduntalan az „értékelvűség”-et hangsúlyozzák, mely megmagyarázná politikai stratégiájukat, mely mindenek felett levő politikai szimbólumként lebegne, és amelyet a köznép nem is ér fel (józan) ésszel: csak a mágusok észlelik bizonyosan. Szeretném viszont, világossá tenni, vagy ha úgy tetszik, leleplezni a manipulációt, melyet a nyelvújítás elfedni igyekszik.

Nulla vessző négyes néppártocskáink (eredményeik, százalékban kifejezve) szerint pragmatizmus versus (fideszesen) „értékelvűség” vetélkedett a helyhatóságin. Ennek értelme a Toró TT szóhasználatában, hogy „nincs jobb- és baloldal az itteni politikában”, hanem pragmatizmus és „értékelvűség” van. Ez utóbbi, egyfelől a Nyirő-Kövér-Szász kifejezett értékeinek való megfelelést jelenti, továbbá van a „hangsúlyos értékelvűség”, amin pedig a Tőkés nevével fémjelzett moralitást kell érteni  (esetleg bibliográfiaként Andrassew, Tőkésről közzétett, veretes fércművét lehetne itt ajánlani?). Olyan műszóról van tehát szó, melyet „fidesz-magyar politikusaink” és ugyanoda vonzódó „szakértőink” igen sűrűn használnak, de mely kifejezés alig értelmezhető a politológia bevett nyelvezetében. Az összefüggésben, melyben előfordul azt jelent(het)i, hogy követői nem gyakorlati kérdések megoldására koncentrálnak, hanem szimbolikus politizálást folytatnak, még pontosabban hangsúlyosan (sőt „még hangsúlyosabban”) (etno-)nacionalisták. „Nemzeti értékeket” próbálnak feltárni – még ott is, ahol az nem aktuális, vagy nem kötődik a közvetlen politikai tétekhez, mint a helyhatóságin történt - és függetlenül az adott politikai kontextustól, igyekeznek azokat képviselni, „kiharcolni”, stb. Végre rájöttem, hogy olyasmi ez, mint vak embert erőszakkal átvezetni a főúton, miután biztosan meggyőződtünk arról, hogy esze ágában sincs átkelni.

Kudarcos dolog az ilyenféle politika, mert a pusztán szimbolikus kisebbségi politizálás szemmel láthatóan hatástalan. Amióta a tömegmédia a politikai kínálatot, mint kirakatba helyezhető és megtekinthető árut kínálja, annak rejtett hibái is megismerhetőek. S mint rendes vevő, a szavazó megnézi a kínálat színét fonákját, mielőtt vásárlásba kezdene. A szimbolikus politizálás pedig önmagában, konkrétan megfogalmazható programokra való utalás nélkül, tartalmatlan: üres és homályos, távlati ígéretekre nehéz vevőt találni. Helyhatósági választásokon az ilyen portékát piacra dobni különösen disszonáns, és értelmetlen ténykedés, olyasmi, mint télidőben szalmakalappal bótolni: nem kelendő áru. A rosszul megválasztott áru és a még pocsékabb csomagolás kész bukás. Az a politikai sáfár, aki csak idegengyűlölő és semmitmondó jelszavakat, meg kétes emlékű író hamvait teszi a kirakatba, vevő nélkül marad. Kocsmai verekedést megelőző másodpercekben jól hangzik a „Székelyföld a székelyeké” örökbecsű kurjantás, de erre szavazni?  Hát nem fognak, a fel-felocsúdó székely emberek. Ja, s még ráadásul hazafele bringázva ködös pátriájukban, azt fogják olvasni egy óriásplakáton, hogy valaki azzal röffen rájuk, hogy aszongya: „Hiszünk Erdélyben”, amit a nyomda ördöge, meg egy kis jóféle pálinka „Iszunk Erdélyben”-re formáz, hát erre legelőszőr a vasvellához nyúlnak és nem szavazófülke után kutakodnak. Különösen hiteltelen jelszavak ezek egy olyan közszereplő szájából, aki kolozsvári származású, de Nagyváradon él, és ideje nagy részét Brüsszelben tölti, Székelföldre „hivatalos látogatások” alkalmával jár csupán. Szóval ez a Tőkés-Szász-elvűség nagyon nem menő a székelyek között, az most már hétszentség.

Ha nacionalista szólamok – hangsúlyos, és még hangsúlyosabb - puffogtatása lesz az őszi választási „kínálata” a két apró néppártocskának, a teljes bukás borítékolható. Ez az a politikai portéka ugyanis, amire a romániai magyar választópolgár – ma már – nem vevő. Szoft vagy keményebb nacionalista szólamokkal kilincselni, ma már egyáltalán nem kifizetődő, annál nagyobb igény van gyakorlati politikai kérdések megoldására. A magukat ellenzékinek mondó, de csupán hatalmi frusztráltságból táplálkozó néppártocskák, ezen az úton haladva, valóban nem vetélytársai az RMDSZ-nek, apró kis tanyasi boltocskák, pótcselekvések lomtárai, és korszerűtlen kacat, elmúlt idők, letűnt gépzenéje, amit árulni próbálnak.

Reális helyzetértékelés helyett, most meg azon folyik a néppárti belviszály, hogy ki a megosztó, holott valójában, mint tudjuk, azon háborúznak, hogy ki oszt? Hát ők nem osztanak és szinte biztosan, nem is szoroznak eztán.