Kézdi fölött a tulipános lobogó
Mai Rádiójegyzetem
Akármeddig kutatnánk utána, nem találnánk
olyan pártot, vagy politikai formációt, mely valamikor is helyhatósági
választásokat veszített volna el. Akármilyen vert helyzetben legyen egy párt a helyhatóságin, mindig tudott
és tud találni egy olyan statisztikát, egy olyan összevetést vagy vonatkozást,
amely kedvezően tünteti fel az adott politikai formáció teljesítményét (végső
érv, hogy tapasztalatot nyertünk, következtetéseket fogunk levonni, persze majd,
sohanapján, stb.). Úgyhogy, bár még nem nyilvánosak az éppen lebonyolódott
helyhatósági választások végleges eredményei, máris minden részvevő hangoztatni kezdte, hogy megnyerte
azokat. Hiszik, vagy maguk sem hiszik, a győzelmet mindannyian hangoztatják,
egyesek teljes torokból üvöltik, mások csak fél szájjal rebesgetik, ismét mások
a még nagyobb bukta elkerülésének örvendeznek – az államelnök éppen a
választások első eredményeit kommentálva mondta, hogy „adja isten, hogy csak
rosszabbak ne legyenek” kedvenc pártjának eredményei.
A
végső és hiteles adatok és eredmények ismertté válásáig, hadd mondjak egy –
mondjuk úgy előzetes – értelmezést a romániai magyar politikai formációk és
politikusok szerepléséről. Aztán még többször visszatérek az eredmények
értelmezésére
Előre
bocsáthatom, hogy nincs nagyobb öröm egy politikai elemző számára, minthogy ne
kelljen módosítania előzetes megalapozott véleményét és helyzetértékelését - post festum -, hogy ne kelljen
felülvizsgálnia előre kifejtett várakozásait. Nos, most nem is egy, hanem több
megelőző elemzésem és „jóslatom” vált valóra és ezért nem is kell mást tennem
csak megállapítanom: nincs új a nap alatt, semmi olyasmi nem történt, amit nem
láttam volna (persze többedmagammal) előre.
Alapvetően
azt jósoltam ugyanis, hogy a helyhatósági kampányt megelőző előcsatározások, és
a jelöltállítási folyamat maga kudarcot vetít előre, ami a helyhatósági
választások romániai magyar kimenetelét illeti. Mire gondoltam? Arra az egyedi
jelenségre, hogy a jelöltállítás és az előzetes egyezségek rendszerének
elmaradása abszenteizmushoz vezet, azaz igen sok romániai magyar szavazó a
távolmaradásával fog állást foglalni a marakodás, az összefogás elmaradása
ellen, mások pedig „átszavaznak” a nem magyar jelöltekre. Hosszú tapasztalatom
és kutatások sora mutatja, hogy a romániai magyarság elfogadja és értékeli a
politikai pluralizmust, azt, amit a „választás szabadságának” nevezhetünk,
abban a helyzetben, ahol a közösségi érdeket nem veszélyezteti a verseny,
magyarán többségi helyzetben. De az is világosan tudható – sőt a szociológia
eszközeivel mérhető – hogy egyáltalán nem honorálja azt, amit „széthúzásnak”,
marakodásnak, stb., a közösségi érdek háttérbe szorításának gondol, helyi kisebbségi
helyzetben. Nos, az RMDSZ túl gyorsan feladta – ott ahol az összefogás
létfontosságú volt – a megegyezés lehetőségét, túlságosan is türelmetlen volt
az előkampányban, és ezzel az egész közösség pozíciókat veszített. A két kis
néppárt pedig egy – nem kétlem közeli fővárosból, lezárt borítékban jött ukáz
nyomán – téves stratégiát választott, már a jelöltállításkor. Elkerülte a
reális megmérettetést (az okokra majd visszatérek) és a versenyt a Székelyföldön
és minden energiájával igyekezett megakadályozni az RMDSZ-t ott ahol
értelmetlen volt versenyt kierőszakolnia. A negatív és bosszúszomjas stratégia
csúfos vereséget szenvedett, s ha tanulnak belőle elkövetői, még hosszú távon
hasznot is hozhatna: vissza kell térni a földre és újragondolni kisebbségi
közösségünk reális igényeit, helyzetét és kilátásait. Szerencsére az is
fényesen beigazolódott, hogy (amint fogalmaztam) „a Fideszes-KDNP-s miatyánk
nem (mindenben) klappol, az erdélyi magyar hiszekeggyel”. Az import diverzió –
Nyirő ünnepélyes újratemetésének botrányos és kegyeletsértő erőltetése - visszaütött
eltervezőire, kivitelezőire, és potenciális haszonélvezőire.
Az RMDSZ „fényes győzelme” is édes-savanyú,
hiszen szép kis város Kézdivásárhely, „visszaszerezni” egy szintén helyi magyar
polgármestertől, mégsem oly nagy dicsőség, főleg ha közben „elveszítjük”
Szatmárnémetit, ez bizony rossz szájízt hagy. Fontos az RMDSZ lobogó Barót
fölött, de meglehet egy kolozsvári alporgármesteri pozíció, hasznosabb lenne az
egész közösség számára. Ünnepeljük a sepsiszentgyörgyi régi-új polgármestert,
akit az ellenzék is támogatott, de másik szemünkkel sirathatjuk, hogy a
széthúzás miatt odavész a Maros megyei tanácselnöki szék.
Igazságtalan lennék, ha nem ismerném el,
hogy az RMDSZ, mindent egybevetve, sokkal jobb és hatékonyabb kampányt
folytatott és sokkal hitelesebb politikusokat állított jelöltként, mint
újdonsült és régebbi „belső ellenzéke”, a Magyarországról támogatott apró kis
néppártok. Ennek okát nemcsak a nagyobb tapasztalatban és sokkal erősebb
szervezettségben, rég kiépült intézményi hálózatában látom, hanem abban is,
hogy igen helyesen tematizálta a helyhatósági választásokat. Olyan kampányt
folytatott, mely – a legtöbb esetben – a helyi kérdésekről és konkrét
programokról szólt, és elkerülte azokat az elvi, morális, expresszív,
szimbolikus témákat, melyek nem helyhatósági, hanem országos politikai témák,
és amelyeket a romániai magyar ellenzékiek erőltettek. Egy kampány sikerének
legfőbb biztosítéka a politikai kontextus-, a helyzet-, esetünkben a helyi
közösségek problémáinak az ismerete és az ennek megfelelő programok és
kampányeszközök tudatos használata. Ebben volt sokkal profibb az RMDSZ, itt nem
tudták felvenni a versenyt a kis néppártok, olyan (külföldről is erőltetett)
témák központba állítását próbálták meg, melyek érdektelenek voltak az adott
helyzetben és a téves stratégiába látványosan bele is buktak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése