Illúziók és bizonyosságok

Illúziók és bizonyosságok

A tények utáni „valóság” félreértése lenne, azt föltételezni, hogy abban az őrületben, ami a médiákban és azon belül is, az interaktív vagy, ha úgy tetszik, voluntarista, úgynevezett közösségi médiában kibontakozik, nincs semmiféle rendszer. Amúgy is ideje lenne átgondolni magát a tények-, illetve az igazság utáni politikai mezőny fogalmát, történelmi perspektívába helyezni, vagy objektiválni azt. Hiszen: „A történelmi objektivitás – ha ragaszkodunk ehhez a bevett kifejezéshez – nem a tények, hanem csak a viszony, a tény és az értelmezés, a múlt, jelen, és jövő közötti viszony objektivitását jelenti” (E.H.Carr), a tények legendás makacssága pedig még nem történelem, (referencia) az csak az interpretációval együtt válik azzá. Szóval a posztságok, legyenek azok akár tényekre, akár igazságokra aggatva még nyitott mezők és mozgások, inkább potencialitások, mint bizonyosságok, csak mentális komfortzónánk kereteinek fenntartása sürget, hogy lehorgonyzott és megmásíthatatlan bizonyosságnak akarjuk látni/láttatni. És ilyen értelemben nincs új a nap alatt, legfennebb az illúziók és bizonytalanságok mesterséges fenntartása, sőt szaporítása, érdeke, vagy kevésbé érdeke, a mindenkori hatalomnak, ezekből a többnyire rejtett érdekekből és forgatgókönyvekből, illetve politikai ágendákból és projekciókból táplálkozik a korszellem. Mondom történelmi illúzió azt képzelni, hogy a káosz, vagy a középkorra emlékeztető babonaság terjesztése, a fogalmak megszokott értelmének megváltoztatása a józan ész maga ellen fordításával, a hatalom nyelvezetének szemérmesen elhallgatott reformja, a hazugságok és álhírek, a megtévesztés és a manipulatív „alternatív tények” világának fenntartása, és terjesztése a virtuális valóság per se csele, a hálózatok üzenete. A „bármi megtörténhet” politikai szlogenje valójában azt üzeni: az fog történni, amit én akarok, illetve erre teszek kísérletet hatalmi befolyásom felhasználásával, olyan érdekek alapján politizálok, melyek – legalábbis egyelőre – kimondhatatlanok, megnevezhetetlenek, hiszen a dolgok állása szerint botrányosak és a többség számára elfogadhatatlnok. A trágár, agresszív és intoleráns kommunikáció térnyerése, a néha kimondott (Freud az elszólásokban él) „bármi” természetét villantja be, mintegy szubliminális, alig észlelhető üzenetként sulykolja a ma még botrányosat és teszi azt banálissá, elfogadhatóvá, sőt sokak számára célszerűvé. Így válik a kereszt(y)énység (sőt egyáltalán mindenféle vallásosság) az idegengyűlölet és intolerancia gyűjtőfogalmává, a nemzeti identitás a konzervatív forradalom szinonímájává (a nemzet elterjedt értelmezése a kettős mérce legitimálásának eszköze csupán, fölhorkad a rommagyar – szerencsére a román értelmiség és közvélemény nagyrésze úgyszintén – amikor az „akadémikusok” kirekesztő és kisebbségellenes, stb., fogalomként védik, de magyarként ugyanazt a nacionálkommunista „rejtett tervet” követik, sőt ha tehetik hangoztatják, mint akik ellen kardot rántanak), a tudományos gondolkodás (sőt, maga a józan ész, a ráció) pedig értelemiségi nyavalyának tűnhet, mely azután „jogos” elitellenességet vált ki, a babonaság építményeit hívja életre. És nem a közeg, a hálózat az üzenet, hanem a hamis próféták és populista/demagóg politikusok, az érdekelt hatalmasok önkéntes és fizetett (változatos módon, többek között megfélemlítéssel, zsarolással „érdekeltté tett”, ideig-óráig „hasznos idióták”), kiszolgálói által közvetített kimondhatatlan politikai program: az újfajta kizsákmányolás, elnyomás, a szegények és kiszolgáltatottak kriminalizálása, a törvényesített lopás, a gyengék megalázása, az emberi jogok megtagadása, az új reakciós hatalmi elit kialakítására tett lépések sorozata, stb., a NAGY TERV. A rejtett terv, az egyetemes SZIMULÁKRUM sajátja, hogy az oly sokat ócsárolt globalizáció hálózataira ráépülve, az abban rejlő lehetőségeket használva, térben beazonosíthatatlan módon, a valóság elvesztődik, vagy legalábbis végletesen relativizálódnak „igazságai”, a világáháló, az alig lokalizálható szerverek, hacker-támadások és megtévesztő informatikai manőverek dzsungelében, a virtuális térben épül. A magyar politikai irányt Moszkvában katyvasztják, (most majd Washingtonban is, ha úgy alakul és elbukik az amerikai ellenállás), az EÁ elnökét felelőtlen londoni politikai kalandorok és moszkvai kágébések programálják, vagy legalábbis látják el felelőtlen tanácsokkal. Trump Putyin kottájából játszik, Orbán éppen az Erdogánéból, és Varsó után, Bukarest is igyekszik felzárkózni, amikor a „közös” illiberális program alapján igazodik Budapest után, stb., és ha balul ütne ki bármi is, mindenki mossa a kezeit és kitalált bűnbakokra mutogat. Olyan vízió ez (Hyeronimus Bosch alakjai), amelyben a menekültek, nem menekültek, hanem a gyűlölet kifejezett tárgyai, csak közben maga az emberiség vált globális és megbélyegzett „migráncs”-á, dehumanizált és állati ösztöneire redukált (és ilyenként nem edukált) lények, kegyetlen zombik népesítik be a földet, a megjósolt „bármi” gondolkodás nélküli végrehajtói (ebben jól teljesít, a permanens farsangot ülő rommagyar társadalom is, Kommandón, Oroszhegyen és mindenfele). A könyörületesség gyengeség, a pápa nem elég katolikus, és a nyiltan rasszista, szexista és intoleráns, fölfuvalkodott és tudatlan (bunkónak, gyökérnek és ripacsnak lenne érdemes nevezni, ha ezek a kifejezések is nem váltottak volna értelmet és lennének mára a „keresztény kurzus” kellékei), viszont szupergazdag (a prekariátus védelmezője, Lol) amerikai elnök, na, és a világméretű manipuláció, kágébés zsarolás kiagyalója, a demokrácia–, meg politikai-gyilkos Putyin, stb., követendő modellek.

És mindeközben, amíg az ész alszik, a káosz mögötti hatalom monstrumokat szül és növeszt fel, háborúra készül és szemébe röhög a józanságnak. Visszacsinálja a fölvilágosodást, eltörli a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméit, a demokratikus, a szabadságjogokat garantáló intézményeket, és akiket meglop, még üdvözlik is kifosztójukat. Kisajátítja a közbeszédet, cenzúrát vezet be és titkolózik, és akik elől elrejti a valóságot, azok még üdvözlik is a gesztust. Gyűlöletet kelt és terjeszt, és az áldozatok észre sem veszik, hogy ellenük folyik a játszma. Megoszt, és szétszakít, és közben a megnyomorítottak voksaikkal támogatják a kizsákmányolót. Összeesküvés-elméleteket agyal ki és terjeszt a hatalom, hogy elrejtse: maga szövi az összeesküvést.

A káosz, a nihil és az orwelli „újbeszél” megannyi megnyilvánulása minden, csak nem tisztességes és nem is semleges kifejezőeszköz, hanem a hatalom csele, és agresszív megnyilvánulása. A trágárkodás és gyűlöletbeszéd pedig, a „diszkurzus rendje” (Foucault) fölötti kontrollra tett kísérlet, a rejtezés eszközei, a birodalmi nyelvezet új támadása, a politikai ultramontán reakció, az intézményesített és lepapírozott korrupció közege.

Vissza kellene vennünk a szavak és a tettek eredeti értelmét, nem engedni a birodalmi nyelvezet új csábításának, ha élhető világot akarunk. Kérdés persze, hogy akarunk-e?