Ellentüntetők kérték

Ellentüntetők kérték

Mint várható volt a kormányhatározatok és kormányellenes tüntetések alábbhagytak, az országosan hatszázezer embert kimozdító akciót nem lehetett sem fenntartani, sem méretét tovább növelni. Az utolsó napokban ráadásul a PSD igyekezett – tényleges szervezés és logisztika felhasználásával – olyan ellentüntetéseket szervezni, amelyek méreteikben elérték a bukaresti Victoria-téren, vagy más nagyvárosokban éppen feloszlóban levő kivonulások méretét. Ezért lett volna hatékonyabb „hivatalosan” is fölfüggeszteni, azaz bejelenteni, az országos méretű és ’89-et követően legnagyobb demokratikus megmozdulásokat, esetleg tudatosan az utcákon/tereken tartva „megfigyelőket”, vagy karbantartani azokat az online hálózatokat (sejtem, hogy ez működik is) és közösségeket, melyek gyorsan tudnak mozgosítani, stb. Másrészről pedig az is világos, hogy a kormány – és egyre inkább a mögötte, mint szürke eminenciások fölsejlő Dragnea-Tăriceanu duó, hogy „binom”-ot ne mondjak – elveszítették a lakosság nagyrészének bizalmat, de lassan-lassan már a valósággal való kapcsolatukat is elveszítik, az alternatív tények és posztigazságok világában botorkálnak. Csak hát milyen is lehetne a román alternatív tények és posztigazságok világa, ha nem a Ceaușescu-fantomjától kisértett, a nacionál-kommunista szellemiség által áthatott? Az ellentüntetők, olyan gondolatokkal és beidegződésekkel vonultak/vonulnak utcára, melyek semmi mást nem üzennek, mint azokat az avittas és ha valóban elterjednének, illetve dominánsá válnának, veszélyes üzeneteket, melyek a kilencvenes években uralták az utca hangját. Azokat a lejárt szavatosságú nacionál-kommunista jelszavakat skandálják, melyek a múlt rendszer örökségének legmakacsabban fennmaradt emlékei. Sötét és visszahúzó, gyülölködő és kilátástalan jelszavak, melyen Vadimok és Funarok, Dzsizsik és társaik masíroztak be és kapaszkodtak föl, a változást követő  politikai mezőny szemétdombjaira, és egyáltalán nem újak. (Olyan „protokronista fíling” látni, hogy mintha Ceau ezt már egyszer kitalálta volna, hazug statisztikáival, bezárkózó és őrült politikájával, kegyetlen politikai rendőrségével, az emberi jogok lábbal tiprásával, stb. De egyébként is a múlt század harmincas éveinek kulturpesszimizmusára hajazó a tények utáni politikai, hatalmi diskurzusokat figyelni, melyek nem tesznek mást, mint a nacionalista és/vagy egykori kommunista üzeneteket, stílust és hangulatot ismétlik, melegítik föl. Semmi új a nap alatt, de nemcsak itt, hanem ott sem, ahol a post-truth és az alternative facts hangjai igyekeznek mérvadókká lenni. Ugyan mi a különbség Vadim és Trump habitusa, üzenetei és politikai céljai között? Jó lenne, ha azok is föltennék ezt a kérdést maguknak, akik még nem látják, illetve manipulatív céllal elhallgatják, hogy a kettő nagyban és egészében ugyanaz. Nem vitás, hogy a jobb-, vagy baloldali populizmus és demagógia egyre megy, és mindkettő lerombolja azt, amit fölépített, sőt erős demokrata intézményeknek és hagyományoknak, demokratikus politikai kultúrának hittek a politikai nyugaton, törékenynek és fiatalnak, stb., tájainkon, de minden esetre a jó iránynak tekintettük a diktatúrákat követően, magunk is. A szélsőséges jobboldali nacionalizmus, vagy a nacionálkommunizmus, a gyűlölködés, rasszizmus, szexizmus, és társaik, semmi olyant nem hoz(hat)nak, mint egyesek állítják/sugallják, vagyis tisztulást, csupán rombolást, történelmi zsákutcába fordulást. Különösen szemet szúr, hogy akadnak kisállamok vezetői, sőt kisebbségi szószólók is (Bíró Béla úgy tudja, hogy a politically correct diskurzusok tettek különbséget kisebbségek és kisebbségek között, és Trump politikája leplezi ezt le, nyilván azzal, hogy nyíltan és nem mások méltóságára figyelve, vagy finomkodva, hanem kerek perec rasszista), akik az erő, az „erősebb kutya ... kopulál” jelszót tekintik mérvadónak. Amikor tudva tudhatnák: ha bekövetkezik a valóság utáni, „szép új világ”, azt leginkább a kis népek, az elnyomottak, és kisemmizettek és a kisebbségek – legyenek azok bármilyen természetűek – fogják megszenvedni, sőt akár életek árán, a „nagyság árát”, megfizetni). Ugyanazt mondja Dragnea (és társai), amikor a multikra és Sorosra céloz, sőt egyenesen vádaskodik és felelősségeket firtat, kivizsgálást kér és adóhatósággal fenyeget, mint amikor a „gyűlölt” diktátor az „agenturili străine”-t emlegette, és az osztályellenség, továbbá a mindenhol ott olálkodó magyarokra, a külföldi titkosszolgálatok aknamunkájára panaszkodott, igaz karrierjének már csak a legvégén tette. Dragnea és tsai, mint fába szorult féreg süvítenek és torzítanak, hazudoznak, csakhogy megmeneküljenek a korrupciós vádaktól, melyekkel az ügyészségek/bíróságok illetik, képesek bármilyen áldozatra a fölmentésük eléréséért, de mindent egybevetve azt hiszem esélytelenek. A vox populi nem fogja ezt hagyni, egyelőre az ellentüntetők a kisebbség, akiknek szájába, nem adhatják az „Éljen a korrupció és éljenek a korruptak”! jelszót, így hát skandálják, amit már tudnak a nacionál-kommunista jelszavakat, mert ez előbbi kimondhatatlan. És akik – ha tudatában lennének megtévesztettségüknek – azt is észrevennék, hogy maguk sem azért szavaztak a jelenlegi kormányerőkre, mert a korrupcióból font status quo fenntartását vélték fontosnak, hanem a szociális juttatásokért és intézkedésekért szavaztak rájuk. A választási kampányban nem látszott, hogy a kettő kapcsolt áru, hogy a szociális korrekciókat a PSD-ALDE csupán bizonyított, és még nem bizonyított korrupt estanlishmentjének fölmentésével „binom”-ban adja (sőt, mára világos, hogy csak így is ígéri!). 

Azt hiszem Cristian Pârvulescu-nak van igaza, amikor azt mondja, hogy a Btk. módosítása nem fog tisztességesen zajlani a parlamentben sem, a DNA-ellenes lejárató kampány folytatódni fog, és azért veszélyes a helyzet, mert emögött nem csak és szigorúan a PSD-ALDE áll, de ebben támogatásra találnak az ellenzéki pártok és az RMDSz-nél is. Mindenik pártban ott ülnek a szabadulásuk érdekében mindenre elszánt, és gátlástalan megvádoltak/elítéltek, a korrupt, vagy korrupcióval meggyanusított politikusok, akiknek láthatatlan koalíciója minősített parlamenti többséget tesz ki. És hadd jegyezzem meg, hogy a korrupció kérdésében – minden bizonnyal a magyarországi kormánypártok sugallatára is – sunyító szövetség, és annak vezérkara manipulál, amikor azt üzeni, hogy a nyilvánvalóan politikai/kisebbségi alapon megvádolt politikusait védi. Nem, a valóban korruptak húznának előnyt abból, ha sikerülne leállítani a korrupció-ellenes harcot, ők érdekeltek a DNA lejáratásában, és ők is mozgatják a szálakat a háttérből. Kisebbségi vonatkozásban a szövetség, nagy bölcsességében, még ki is tünteti őket, nemcsak Oloszt, de Borbélyt, Borbolyt, Kisst, Kerekest, Mátét, Kelement és társaikat úgyszintén. A politikai alapon megvádoltak meghurcoltatása befejezett tény, igazságukat még mindig megvédhetik akár nemzetközi bíróságokon is, ebben kell segíteni őket. Vegyük észre: a valóban, illetve vélhetően okkal, részben már megvádolt, vagy megvádolható korruptak megmentéséért folyik a harc, a többségi és a kisebbségi hatalmasok térfelén egyaránt. Ezért helyzekedik a „rossz oldalra”, a mindnyájunkat képviselni hivatott, vagy legalábbis azt hangoztató párt. Hát tegye és bukjon bele, veszítse el hitelét és legitimitását, de mindezt, ahogy mondani szokás „Ne az én nevemben, ne a mi nevünkben tegye”!