SOS sajtószabadság!

SOS sajtószabadság!

Soha nem látott kísértet járja be e hetekben a rommagyar sajtót, a saját – kisebbségi – cenzúra kétlábon járó kísértete, aki nyílván nem saját, hanem alig titkolt megbízói nevében tiltja meg a másként vélekedés nyilvános megjelenését, sőt, a legdrasztikusabb eszközhöz nyúl, hetilapot szüntet meg, hatalmi megrendelésre. A fő-cenzor különössége, hogy ezúttal nem a „román„ hatalom ideológiai elvárásainak alapján cenzúráz, hanem a magyar kormányzat és itteni helytartói szája íze szerint szabja át, illetve hallgattatja el a véleményeket, szüntet meg lapot, rúg ki újságírókat és helyez pozícióba másokat. Ráadásként a cenzor – Nagy-Debreczeni Hajnalka – még azt a fáradtságot sem vette, hogy tisztára mossa magát, a megalapozott korrupciós vádaktól, sőt „főnöke” nemcsak a följelentőt rugatta ki (aki, nem mellesleg azután pert nyert kirúgatása ellen), hanem mellesleg elégedetlenkedő kollégát is, kis áttetsző csellel, menesztett a Kolozsvári Rádió szerkesztőségéből. Mondom, példátlan a kisebbségi sorsra jutásunk egész időszakát tekintve, ami itt és most történt/történik, vagyis a rommagyar nyilvánosság átszabása, alárendelése a magyarországi hatalmi érdekeknek, az alig burkolt cenzúra, és a folyamat vége még egyáltalán nem látszik, az einstandolás – minden bizonnyal – folytatódni fog. Ugyancsak példátlan, hogy egy politikai párt sajtósa, állami, vagyis költségvetésből fizetett állásából, cenzori, mindent egybevetve törvénytelen, tevékenységet folytasson. Sok dolog ismeretlen és titokban történt a cenzúrával kapcsolatban, de ami nem kétséges, hiszen egyik érintett írja, feketén-fehéren és névvel felvállalva azt, hogy „az utóbbi időben már nem csak azt mondták meg, kiről/miről ne írjunk, hanem azt is, hogy milyen megadott politikai témákat kell feldolgozni és hogyan.” És ahhoz sem férhet kétség, hogy az Erdélyi Riport megszüntetése nem anyagi – amint azt a Népszabadságról is elterjesztették gátlástalan propagandisták –, hanem politikai indítékból történt fideszes mintára (valószínűen megrendelésre is). És a rommagyar mediatikus tér kisajátításának, az ellenzéki hangok elhallgattatásának céljából, klasszikus sajtószabadság ellenes meggondolásokból történt. Az utóbbi hetekben 3 (lásd itt, itt és itt, és egy rádióadás témáját is képezte a cenzúra) petíció is foglalkozott a sajtószabadság problémáival, tiltakozva a „belső” cenzúra egyre nyilvánvalóbb jelenléte, az értelmiségi vita, a nyilvános okoskodás elhallgattatását nehezményezve. Hivatalos válasz, illetve reakció ezekre sem érkezett – a fidesz stílus ebben is tetten érhető –, a most „különösen nagy sikerét ünneplő” vezérkar a gyáva elhallgatást választotta, az újságírókkal és a nyilvánossággal való bármiféle párbeszéd helyett.

Ugyanakkor a szintén erős politikai befolyás alatt álló MÚRE is hallgat az ügyekről, esetleg majd kivizsgálják, ha elfelejtődtek a dolgok és egy semmitmondó nyilatkozattal elintézik az egészet.

Ami az RMDSz hivatalos szócsövét, a jobb időket megélt maszol.ro-t illeti, amit kézi vezérléssel nem is a névleges főszerkesztő, hanem a „főnök sajtósa” a botrányosan viselkedő főcenzor asszony irányít fokozatosan ment át a szívárvány alatt és veszítette el nyomát is mindenféle kritikus, vagy egyáltalán tényekre alapozott, publicisztikának. Az átkódolás, a fideszes propaganda elvárásainak való megfelelés bajnoka Ambrus Attila, a MÚRE prominense volt (zavaros cikkeivel Bíró Béla és Rostás-Péter István nagyban erősítette ezt), akit most az Ágoston Hugó helyére főszerkesztő helyettesnek neveztek ki, és egyszersmind a Vélemény rovat élére.

Hát, így körvonalazódik a fidesszel kötött paktum ára, a „nagyszerű hat százalék”, amiből legalább kettőt az Orbán-Kövér, stb. propaganda, és a magyar kormányzati médiák kampány-rásegítése hozott, az immár mindenestől kiszolgáltatott rommagyar párt(ok)nak. A kialakult helyzet világosan mutatja azt is, hogy az alig 3 hete leadott szavazatok mintegy kényszerből, félelemből és a manipulációból fakadtak és a politikai mainstream, továbbra is háttal áll szavazóinak, a bizalom, amit most legitimitásukként hangoztatnak álságos propaganda és nem valós demokratikus fölhatalmazás. A tények, illetve az igazság utáni politizálás viszont igen gyorsan bebizonyíthatja, hogy kontraproduktív, sőt kisebbségi helyzetünkben végzetesen káros: kiszolgáltat és alávet, a sajtónyilvánosság ellehetetlenítésével és a média kontrolljával még az esélyét is megszünteti annak, hogy a demokratikus pluralizmus értékeit követve valós rommagyar társadalom alakulhasson ki, illetve működhessen. Így nem lehet képviselni közös ügyeinket, így csak a kisebbségi kalandorpolitika folyhat, veszélybe sodorva kisebbségi társadalmunk viszonylagos – legalábbis – szellemi autonómiáját, sőt magát a társadalmat is.

Azt hiszem ha valaha, hát most lenne szükség a rommagyar civil társadalom összefogására és határozott föllépésére a hatalmi önkény, a sajtószabadság csorbítása ellen, mert ahol cenzúra van és a médiák önkényes kontrollja, ott nemcsak a demokratikus élet lehetősége, hanem az értelmes beszéd, a közjó szolgálata is ellehetetlenül, a közélet kiürül és tartalmatlan, ugyanakkor erőszakos és bigott propagandává silányul. Más kérdés, hogy az amúgy is erőtlen rommagyar civil társadalmi szerveződések anyagi alávetése, kiszolgáltatása, jó ideje folyik és ezért ma már alig van hang, mely fölszólamlana az intézkedések ellen. Tisztelet a kevés kivételnek (köztük a bukaresti TV Magyar adása szerkeszőinek, és értelmiségieknek, magánembereknek), állásféltésből, igazodási kényszerből, megtévesztettségből, de olykor karrierizmusból és terribilimusból egyaránt alig történik határozott föllépés, illetve annak még leghaloványabb jelét is hatalmi szóval, fenyegetéssel elfojtják.

SOS SAJTÓSZABADSÁG!