És nem is kell hozzá menekült ...

És nem is kell hozzá menekült...

Miután a menekültek áradata egész Európában alábbhagyott, az ezzel járó és mesterségesen,  politikai kommunikációval és médiamanipulációval keltett morális pánikot, át kell maszkírozni. Mégpedig úgy, hogy a menekülteket minden létező, és nem létező, lehető és lehetelen eszközzel össze kell kapcsolni a kibontakozó terrorizmussal és őrült ámokfutók, sorozatgyilkosok, akcióival. Míg a bűnbaknak kikiáltott menekültek ellen folyó uszítás, a gyülöletbeszéd legitimálása, elfogadtatása folyik, addig sem csendes az uborkaszezon, és mozgosítani is lehet valakik ellen. Ahelyett, hogy a reális kérdéseket fogalmaznák meg értelmiségiek, politikusok, közéleti szereplők, és szakértők, a terrorizmusról, annak eredetéről, vagy „természetéről”, stb., hogy közelebb kerülhessünk hatékonyabb és elfogadhatóbb megoldásokhoz, a morális pánik fönntartására mennek el az energiák. A terrorizmus elleni harc elvesztésének legbiztosabb útja, ha szinte önként belesétálunk abba a csapdába, amit most éppen és elsősorban, az ISIS állít Európának, ha sikerül a megfélemlítés, ha arra ösztönöz bennünket, hogy rettegésünkben rossz döntéseket hozzunk, hogy eltávolodjunk a valós európai értékektől – szabadság, szolidaritás, jogállamiság és egyenlőség, az emberi méltóság védelme, de ugyanakkor a gondolatszabadság megőrzése, a politikai pluralizmus, a demokrácia intézményeinek továbbfejlesztése, stb. eszméitől – ha korlátozások és tiltások bevezetésére, a szabadságjogok föladására kényszerít.

A nagyon erős és kiterjedt szélsőjobboldali populista propaganda csörtetése mögött nem egyszerű, de nem is lehetetlen fölfedezni, hogy az IÁ, arra használja az előle menekülők tömegeit, hogy mintegy potenciális terroristáknak föltűntetve őket, (amit a hangadó etno-nacionalista, populista politikusok önként és harsányan megtesznek maguk is), pánikot keltsen, a már elmenekülteket is stigmatizálással büntesse, és általuk fenyegessen.

És az európai közvélemény egyre inkább bedől a terroristák tervének, belesétál a csapdába. Még a fogalmi, és azután jogi, meg politikai tisztázások sem zajlottak le, melyek során kiderült volna, hogy a háborús övezetekből, a beomlott és tönkrement Közel-Keleti, illetve Észak-Afrikai államokból menekülők, nem gazdasági migránsok. Az általuk támasztott jogi, politikai, és igen, morális követelmények és meggondolások – amit összefoglaló kifejezéssel menekültpolitikának kellene nevezni, és még véletlenül sem migránspolitikának! – mások kell legyenek, mint azok, amelyeket a „békeidőben”, elsősorban, gazdasági okokból bevándorlókkal kapcsolatban támasztunk. És máris folyik a menekültek összemosása a terrorizmussal, ami egy könnyen átlátható csúsztatás, olyan politikai eszközként bevetett – morálisan megengedhetetlen – séma, mely a nacionalisták malmára hajtja a vizet, akik maximálisan ki is használják az adódott politikai témát és napirendet, és erősödnek, nemcsak Európában, hanem világszinten. Ehhez persze az is kell, hogy a mérsékeltek, legyenek azok konzervatív, szocialista, vagy liberális beállítottságúak, képtelenek legyenek ellendiskurzusokat kialakítani és a vitában hatékonyan használni azokat. Ez az erőtlenség annál különösebb, minél világosabb: a valódi szakmai tudás, az információk, az adatok, és azután a józan ész a segítségükre lehetne (Igen jó és tanulságos beszélgetés és komoly megalapozott érvek hangzottak el a kérdésben a szelterszfürdői Nyári Filozófus Táborban, beszámoló itt olvasható róla). Úgy tűnik a mérsékelt politikai szereplők képtelenek a legvilágosabb és egyértelműbb szakszövegeknek, politikai diskurzusokra való átfordítására is (tudástranszfer), pedig a szolidarításra, a potenciális gazdasági előnyökre (még a leghangosabban „migráncsozó”, magyar kormány is bevándorlókat akar a munkapiacra importálni), vagy az emberi jogokra és méltóságra lehetne hivatkozni, ja és akár a pápa szózataira, ha valódi keresztények lennének, a magukat politikai értelemben azoknak mondók.

Előre lépés lenne az is, ha a menekültek és a terrorizmus kérdését kivonnák az aktuális, szűk látókörű és szektáns politikai napirendből és szakmai szinten mozgatnák, de hát ezzel kapcsolatban nem lehetnek illúzióink, a paranoias populizmus, amire rákattan, azt csontra rágja, az agresszió, a gyűlölködés, a kierekesztő gesztusok és propaganda vészesen begyorsult mélybehúzó örvénye meg nem áll.

És ha egész kontinensünk szintjén jellemző a szélsőjobbos propaganda eluralkodása, és nyomában az idegengyűlölet, és a rasszista meggyőződések megerősödése, stb., annál inkább ez a helyzet Magyarországon, ahol a lakosság intoleranciája a menekültkérdésben tetőzött: éllovasok vagyunk, gyűlöletben nagyon jók. S, ha még ez sem lenne „történelmi vívmány”, hát a propaganda és a gyülöletkampány még csak most indul, hiszen – ismétcsak hungarikumként – álkérdésre kér választ a magyar kormány, egy elhibázott, értelmetlen, és nem kis mértékben veszélyes, népszavazás keretében. Az októberben esedékes referendumon megválaszolandó kérdés, nem aktuális, hiszen nincs kötelező betelepítés. Értelmetlen, mert az eredménye nem hoz kötelező érvényű jogi szabályozást és gyakorlatot (az EU-s szabályozásokat nem írhatja fölül ez esetben sem a magyar parlament). Gyanús és zavaros üzenet Brüsszelnek, mely logikusan torkollhat egyfajta – brexithez hasonlóan, nem szándékolt – kilépésbe, esetleg az erre való uniós fölszólításhoz. Tisztára politikai játszma, viszont ezúttal különösen kockázatos, könnyen a perverz hatásai lehetnek az erősebbek – Magyarország, elszigeteléséhez, kireresztéséhez vezethet.

És akkor itt vagyunk újfent, saját kis politikai szimulákrumunk, akarom mondani mezőnyünk háza táján. A referendumon való részvételre, sőt az igen szavazatra való buzdítás talán a leginkább megmutatja helyzetünk ellentmondásosságát, de politikusaink felelőtlenségét is: egy másik állam (akárhányszor ismételhetjük, hogy „anyaország”, ez a másság tény marad), elhibázott referendumán való részvételre buzdítanak, olyan ügyben, mely minket nem (nincs „saját” menekültpolitikánk, de még menekültek sincsenek Romániában), illetve egészen másképpen érint, mint az anyaországiakat. Minket a menekültkérdéssel kapcsolatos magyarországi úgynevezett kvótanépszavazás csak hátrányosan érinthet, semmit nem nyerünk kiírásával, vagy a részvétellel, viszont magunkra ragaszthatjuk az előítéletesség, az idegengyűlölet, a szélsőségesség, és a szolidarításhiány bélyegeit. Nem kétlem, hogy amennyiben a magyar közvélemény első a mérésekkor kinyilvánított idegengyűlöletben – az ottani agresszív propaganda és médiasulykolás következtében – ez a rommagyar közvéleményben is hasonlóan magas arányú. Azt kétlem viszont, hogy ez, illetve ennek, egy álkérdésre adandó népszavazáson való kinyilvánítása nem aláássa, hanem valamiben is előmozdítja politikai helyzetünket, és főként nemzetközi megítélésünket, maradék presztízsünket. A rommagyar politikumnak, és a kettős állampolgároknak, nincs amit keresniük a referendumon, nem rólunk szól, nem ránk nézve lesznek közvetlen következményei (már az említett és biztosra vehető nemzetközi elítélés ránk vetülésén túl), viszont közvetett módon, nagyon is hátrányosan érint. Olyan politikai tőkét termel és mutat föl – egyfajta harcos Európa-ellenes fenyegetésről van szó, melynek csak szimbolikus vonatkozásai vannak: „Üzenjük Brüsszelnek”..., hogy mi intoleránsak és kirekesztők vagyunk, és semmiféle szolidarítást nem vállalunk veletek ..., tehát „nagyobb tiszteletet követelünk”! – mely ellenünk dolgozik, mely a mi, itthon, kínkeservesen fölgyűjtött politikai tőkénket apasztja. Újjal mutogatnak majd ránk, mint az intolerancia, az idegengyűlölet babérkoszorús bajnokaira. Kell-e ez nekünk? A kérdés persze költői, nem, nem kell de meg fogjuk kapni. Az RMDSz nyilatkozatot írt alá, és minden bizonnyal kampánytémává készül tenni a problémát, az EMNx-ek meg már plakátolnak: itt az önsorsrontás egy újabb fejezete.