Politikai labirintus

Politikai labirintus

„Minden regényben, mikor valaki válaszút elé kerül, az egyik utat választja, a többit mellőzi; Cuj Pen úgyszólván kibogozhatatlan regényében egyidejűleg az összeset választja. Ezen a módon különböző jövőket, különböző időket teremt, ezek ismét szaporodnak és szétágaznak. Innen a regény ellentmondásai. Mondjuk, Fangnak van valami titka; egy ismeretlen bezörget az ajtaján; Fang elhatározza, hogy megöli. Persze többféle megoldás lehetséges: Fang megöli a betolakodót, a betolakodó megöli Fangot, mindketten megmenekülnek, mindketten meghalnak és így tovább. Cuj Pen művében az összes fejlemény megtörténik, s mindegyik újabb elágazások kiindulópontja. Néha összefutnak ennek a labirintusnak az ösvényei, például ön megérkezik ebbe a házba, csakhogy a lehetséges múltak egyikében ön ellenségem, a másikban barátom.”

Borges, Az elágazó ösvények kertje

A román politika színpadának – a nyilvánosságnak – legkifejezőbb metaforája a labirintus, sőt egyre inkább egy Ariadné fonala nélküli útvesztő, melyből sem a politikai aktorok, sem a közönség nem ismeri a biztos kiutat. Ezért minden egyes útelágazásnál gondot okoz a választás, nincsenek egyértelmű eligazító sémák, és ha a politikai cselekmény egyszer letér, a többihez látszatra mindenben hasonló, kivezető útról, akkor esélye sincs kikeveredni a számtalan csapdából: mellékösvényeken, zsákutcákon és a reménytelenségben bolyong az összes szereplő. A káoszt az elnök teremtette, még mandátuma legelején, amikor egyszerre ígérte a politikai osztály radikális reformját, megújulását, viszont és ugyanakkor minden áron, a soron következő országos választásokat megelőzve, „saját kormányt” akart. Márpedig a két követelmény egyszerre esélytelen, vagy a demokratikus folyamat ütemének és logikájának megfelelően, választásokat követően jön létre új parlamenti többség, és aztán ennek alapján alakul többségi kormány, vagy pedig elvtelen kompromisszumok, keresztzsarolások és árulások, stb. (tisztára a Băsescu „imorális megoldásához” hasonlóan, amely színdarabban a Dan Voiculescu 2004-es szerepét ma Gabriel Oprea volt-, és frissen megvádolt, belügyminiszter játsza) nyomán eröltet át az elnök, új – ma éppen technokratának mondott – „saját” kormányt. Akkor viszont a megújulás, a megtisztulás bukik el még a startvonalon, és egy harmadik hatalom, nevezetesen a korrupció-ellenes ügyészség kerül hatalmi pozícióba, ő jelől és válogat, sülyeszt el potenciálisan esélyes jelölteket, és teremt lehetőséget újaknak, és ezzel a DNA maga alá gyűri a demokratikus intézményeket. És itt tartunk most – DNA rulez, a legtöbb párt igyekszik elfedni az ügyészség-bíróság szerepét a jelöltek megrostálásában, miközben a rommagyar pártok szinte formálisan és nyiltan vállalják a tényt, hiszen az RMDSz Csíkszeredában, az MPP (és az RMDSz is) Gyergyószentmiklóson az ügyészi-bírói döntésektől teszik függővé a polgármester-jelöltjeik indulását. A látszólagos időkrízis is az ellentmondásos, elvtelen és eszme nélküli, valamint következetlen politikai csatározások eredménye. A napszakonként változó, feje tetejére álló politikai adok-kapok könnyen oda vezethet, hogy vagy Thézeusz legyőzi ugyan Minótauroszt, viszont vezérlő arany-fonál nélkül sohasem jut ki az útvesztőből; vagy meg sem találja azt a labirintusban; esetleg Minótaurosz győz, és semmit nem ér a fonal.

Soha kínosabb magyarázkodást nem láthattunk a technokrata miniszterelnöktől, de még az amúgy egyre zavarosabban kommunikáló Kelemen Hunortól sem, mint a tegnapi  pártkonzultációk nyomán adott nyilatkozatok. Paradox módon, miután a szövetség az egyfordulós polgármester-választás előnyei mellett érvelt még a napokban is, az elnök éppen akkor beszél zavarosan és körmönfontan, amikor a korrektebb álláspontot adja elő. Ugyanakkor – nagyon úgy tűnik – Kelemen az egyetlen pártvezér akire hathatott a Cioloș-féle konzultáció, legalábbis megpuhította álláspontját. Mindent egyebevetve, az egyfordulós választás, a megyei tanács-elnökök közvetett (tanács általi) megválasztása mellett szűkíti a helyhatóságok reprezentativitását, informális legitimitását, hiszen kevesebb szavazat nyomán kerülhetnek ki az előljárók. A szövetség vezérei viszont ez ellenében imaginárius (elvi) matematikával érveltek, miszerint az egyfordulós polgármesterválasztás előnyösebb a szövetségnek és implicit a rommagyarságnak. Csakhogy ennek az eddigi választások – soha komolyan ki nem értékelt – eredményei mondanak ellent. Mostanra meg Kelemen elfogadja a kétfordulós választást, csak azt mondja – egyébként korrekt módon –, hogy menet közben ne változtassák meg a választási szabályokat: az RMDSz álláspontja ebben is ambivalens, nem tud dönteni, bolyong a labirintusban.

Az elnök és kedvenc pártja ugyanis nyomás alá helyezte a kormányt és miniszterelnököt, azért, hogy akár sürgösségi rendelettel, de változtatná meg a helyhatósági választások szabályozását, és kétfordulós polgármester választást eröltessen át, mely – legalábbis elvben – esélyesebbnek látszik az új-PNL számára. Dacian Cioloș előszőr antidemokratikusnak mondta kormányrendelettel, az utolsó pillanatban megváltoztatni a választási törvényt, majd az új-PNL és elnök nyilvánvaló nyomásának engedve belebegtette, hogy konzultációt követően, mégis kormányrendelettel, illetve parlamenti felelősség-vállalással módosítja a törvényt. A konzultációk viszont nem mutattak többségi támogatást a változtatás mellett, ugyanakkor a PSD bojkottal fenyegetőzött a változás esetére, ezért a forró gesztenye kikaparását visszadobta a parlamentnek. Ilyen politikai játszmákat vezényel le a „technokratának” mondott kormányfő, és hitelteleníti amúgy is legitimáció-hiányos pozícióját: mire Thézeusz legyőzi Minótauroszt, nem lesz ki kivezesse a labirintusból, és marad a megváltatlan politikai világ.

Az eszmétlen és elvtelen politikai nyomás viszont – legalábbis első körben – éppen az „ellenzéknek” kedvez(ett). Ha marad az egyfordulós szabályozás, akkor nemcsak a jobboldal megosztottságából profitálhat a szociál-demokrata párt, hanem abból is, hogy még a választásokat megelőzően legyőzi az elnöki-pártot, ez pedig (bandwagon effect) további győzteshez húzó szavazókat és voksokat vonzhat. Cioloș nagy nehezen ímmel-ámmal és sűrűn nyelve, hebegve-habogva visszatérítette a kérdés eldöntését a parlamentnek, ahol viszont a nagyon is zsarolható Oprea-féle fantompárt lehet a mérleg nyelve, ezért további elvtelen és parttalan csatározások várhatók.

Nem emlékszem precedensre, amikor az RMDSz – az aprópártok a partvonal mellett kispályáznak – ennyire szétszórtan, stratégia és kampányterv, sőt jelöltek nélkül állt volna helyhatósági választások startvonalához. Pedig a választott helyhatósági képviselet mellet, vagy még annál is előbb, a vízválasztó az 5 százalékos küszöb átlépése, a megyei tanácsos-jelöltek listájára leadott szavazatok esetében. Ez a legfontosabb tét a szövetség és a rommagyarság számára, a legnagyobb mintán végzett közvélemény-kutatás, mely előrevetíti az őszi parlamenti választások esélyeit, a képviselet jövőjét.

Rengeteg a bizonytalanság a közeledő választásokkal kapcsolatban – még a törvényes szabályozás sem végleges – és mindez világosan mutatja: a demokratikus/racionális politikai kultúra hiányát, a romániai demokratikus intézmények törékenységét. A rendes időközönként egyértelmű szabályozás mellett megtartott szavazások, a liberális demokráciák legfontosabb intézményei, és az elmúlt negyedszázadban – legalábbis formálisan – olajozottan működtek, mára viszont ez a központi intézmény is válságba került. És ezt az elnök „saját kormány” iránti erős vágya, a pártok elvtelen „politikai játszmái” okozzák: ez pedig a probléma és nem a megoldás része. Változni látszik a mitológiai történet Minótaurosz győzni fog, Thézeusz, a hős elbukik és kezdhetjük újra az egész posztkommunista politikai történetet.