Populista zsákutca

Populista zsákutca

A populizmus, azért “paranóiás politika” mert, ha valamennyire is következetes lenne, akkor maga alatt vágná az ágat, azaz eszméinek kiteljesítéséért, maga ellen kellene forduljon, a mindenestől korruptnak mondott, a nép „tiszta akarata” ellenében hatalmat gyakorló elit ellen kellene, hogy föllépjen. Ott, ahol a populizmus van hatalmon, ott viszont az is megeshet, hogy a „népet kell leváltani”, vagy legalábbis olyan tömeggé, manipulálható masszává gyúrni, amelyik észre sem veszi, hogy éppen azok – az a politikai elit, vagy hatalmat így-úgy kisajátító klikk és vezér – fosztják meg önálló akaratától, akik arról papolnak, hogy a meghatározónak a vox populi-nak kell lennie.

A mai Magyarországon a populista jobboldali politika (mindegy is, hogy Fidesz-KDNP-nek vagy Jobbiknak nevezzük), annak minden kellékével – és persze buktatójával – együtt, elfoglalta, kisajátította a hatalmi mezőnyt (és nincs itt a helye azoknak a válogatatlan hatalmi technikáknak a fölsorolására, amelyekkel tették), méghozzá nagyon úgy tűnik hosszú időre, a politikai váltógazdálkodás (és lényegében a demokratikus „játék”) lehetőségeinek a beszűkítése, a kispályás ellenzék pusztán formális (végső soron biodíszletként, egyféle igazolásaként és legitimálásaként a fennálló rezsimnek) jelenléte mellett. A magyar jobboldali populizmusnak tavalytól neve is van: militáns és „illiberális demokráciának” mondják. Megvalósítása pedig komoly feladatokat ró a velejéig korrupt hatalmi elitre, és nemcsak azért, mert állandóan ellenséget kell találnia, célpontot, aki ellen „harcolhat”, persze olyant, aki helyzeténél, kiszolgáltatottságánál fogva nem is védekezhet, mert csak olyan csatákat vállal a természeténél fogva gyáva, populista hatalom, melyek megnyerésében egészen biztos lehet. Ezért csatázik a szegények és a mindenféle kisebbségek ellen, most aztán megtalálta a legelesettebbeket a menekülteket; hanem azért is, mert állandóan visszajelzést kell kicsikarnia a „népből” (a populista hatalom feedback kényszeres), vagy legalábbis úgy kell tennie, mintha megkérdezné a „magyar emberek” véleményét, hiszen ez legitimitásának, és hatalmának formális alapja. Ezért aztán abszurd – ha tragikus nem lenne, akkor nevetségesnek mondhatnánk – lépésekre és unfair játékra kényszerűl, amit a „néppel való konzultációnak neveznek”, (amolyan „Szerbusz király – szerbusz nép”, alapon), meg kell szólítsák a népet és a biztos eredmény reményében, nemcsak abszurd és értelmetlen módon (lásd. idegenellenes uszítás) muszáj eljárni, hanem közveszélyes témákkal és fölvetésekkel kell előhozakodni, valamiféle választ kicsikarni. Elég, ha a szavazók tizede (persze azok sem ellenőrizhető módon) pozitívan reagál, hogy aztán a válaszaikat az egész népre extrapolálni, kivetíteni lehessen és máris ott a visszaigazolás, jöhet a populista ön- és népámítás, „a zemberek” éppen azt akarják, mint a vezér, minden más szempont mellékes. Aztán ez a manipulált („megkonzultált”, akarom mondani megbuherált) népakarat teszi, hogy jöhetnek az illiberális szabályozások, házkutatásról, menekültek kriminalizálásáról, ellenzék elhallgattatásáról, és pengedrótkerítésekről, hatalomfitogtatásról, meg miegyéb. Amíg a jobboldali populizmus egyféle hatalomtechnikai játszmaként működött „csak” a demokratikus politikai kultúrát és légkört szennyezte, és sokan gondolhatták, hogy művelői egy szép napon leveszik a maszkjukat és kaján vigyorral bejelentik: „ez csak vicc volt, mi sem gondoltuk komolyan” (megjegyzem, hogy az ellenzék, már amennyiben egyáltalán, vagy legalább nyomokban föllelhető, mintha még mindig ezt várná, bűnös tétlenségében/tehetetlenségben). Viszont egy határon túl – és a menekültügy volt ez a Rubicon, a határ, amin átlépve a visszaút lehetetlen – a jobboldali populizmus, menthetetlenül szélsőjobbá válik – igen, poszt- vagy neo nácizmussá – fajul. Annyira illiberális már, hogy nemcsak mellőz minden féket (a jó érzését is - elnézem, hogy az egyre szélsőségesebb, konzervatív és keresztény gyökereitől rég elszakadt jobber írástudók mennyire vonzódnak egy trágár és programatikusan inkorrekt, megfogalmazóik számára is teljesen dehonesztáló nyelvezethez) és ellensúlyt, de a kiegyensúlyozott álláspontnak és nyelvezetnek még az írmagját is kiírtaná. És akárhogy is nevezi filozófiáját, a szélsőjobboldali  populizmus, eljut a nativista/rasszista (ezt szemérmesen nálunk az éthosz nélküli „zsigeri közösség”-hez való mindenek fölötti ragaszkodásnak mondják) eszmékhez. Ahhoz az életveszélyes gondolathoz, amely a rövid húszadik század borzalmait, totalitarista népírtásait megalapozta, hogy egyes csoportok születésüktől fogva fennsőbbrendűek, elébb valók, mint mások, ezért „övék a hatalom és az ország, és a jog”, és ezt semmi egyébbel sem kell, nemhogy kiérdemelni, de még legitimálni sem: „azért, mert csak!”

A magyar kormány menekültügyi politikája nem azért elfogadhatatlan, mert bizonytalan és tanácstalan, sok gyakorlati kérdést képtelen megoldani és netán nem fogadja  el, minden kritika nélkül Európa hasonlóan teszetosza magatartását, hanem, mert a kérdései rosszak  – végső soron egyetlen fölmerülő problémát sem tudott megoldani, azok közül sem, melyek állítólagos megoldásáért vállalta a „harcot” (...), mert neonáci, rasszista propagandára és gyülölethullámok keltésére használta a kialakult válságos helyzetet. Ezt nem tette egyetlen európai kormány sem, ez az, ami megengedhetetlen, és az európai normákkal, meg szellemiséggel, az unió filozófiai alapjaival ellentétes. Hogy szociológiai értelemben érvénytelen „konzultációkat” folytat az (olyasmiket kérdez, amikor a menekültekről konzultál, mintha azt kérdezné: „inkább szeretne Ön, beteg, csúnya és öreg lenni, mint fiatal, egészséges és csodaszép”?, amire a választ eleve tudjuk) csak nevetséges, hogy képtelen egy adott kihívásnak megfelelni, kezelni egy gyakorlati helyzetet, legfennebb csak rossz fényt vet a kormányzatra, de a gyűlöletkampány, a legalantasabb és gonoszabb eszmék terjesztése, és reakciók kiváltása, több mint bűn, ez hosszú távú hiba. Ehhez asszisztálni, a hatuma politikai establishmentnek, ebbe a végzetes és bűnös politikai játszmába belevonszolni kisebbségben élő népcsoportokat/közösségeket, annál is több, felelőtlen és bűnös cselekedet. Értem én, hogy többek között a romániai magyar politikai mainstream türelmetlen (magyarán pénzéhes, ki van éheztetve és szolgáltatava), és elkönyvelte, hogy a mai magyar hatalom még évtizedekig maradhat, tehát, a megszerzendő anyagi támogatás reményében, be kell hódolni neki (egyféle álpragmatizmusból), kedvére kell tenni. A kérdés csak az, hogy milyen áron? És annak jelei, hogy ezt az árat nem érdemes, sőt lehetetlen megfizetni máris jelentkeznek: a menekültügy kapcsán kivirágzott szélsőséges, neonáci ideológiai megalapozású politika, nem folytatható a hatumák esetében/helyzetében. A mai magyar kormányzat, a cinikus nemzetegyesítés jelszó alatt, kihúzta a talajt a hatuma politizálás alól, lehet ehhez pénzt szerezni, csak éppen így politizálni nem érdemes (Állítólag Churchillel esett meg, hogy azt ajánlották tanácsadói a háború alatt, hogy zárjanak be kulturális intézményeket és költsenek többet a háborúra, mire megkérdezte: „Jó, de akkor miért háborúzunk?”), akkor meg miért, illetve kikért, a nyekergés, a paradox helyzetek és diszkurzíve is megoldhatatlan kommunikációs akrobatika fölvállalása?, mit is üzen Kelemen Hunor? Gyűlöld az idegent, és közben reménykedj, (vagy egyenesen imádkozz) hogy téged nem fognak gyűlölni? Pengedrót kerítést a határra, hogy átjárhatóbb legyen?, hogy jobban át tudjuk érezni, együvé tartozásunk? Márpedig ez nem fog menni, túlontúl abszurd.