Dragnea
esete a késő-kommunizmussal
Ha a nagyobb képpel, a politikai
szcéna általános állapotának a leírásával akarjuk kezdeni, akkor elmondhatjuk,
hogy Romániában minden párt, legalábbis szándéka szerint, néppárt (és persze populista
kartellpárt is), ezen fölül pedig zsákmányszerző meggondolásokra épül (party
patronage), ebből következően, ideológiai elkötelezettségeiket tekintve
zavarosak mindahányan, sőt egyenesen megtévesztőek. Két párttömb, magukat jobb-
illetve baloldalinak tituláló konglomerátum
játszik fő szerepet, akiknek a váltógazdálkodása uralja a választásokat,
de az átjárás közöttük nagyon is napirenden van, illetve mindkét oldalon
„szatellitpártok” biztosítják a kormányzóképességet, ezért minden eddigi
kormány – valamilyen értelemben – koalíciós volt. A stabilabb/beágyazottabb és
erősebb területi struktúrákkal a baloldali tömörülés (PSD) rendelkezik. A
jobboldal pedig, képlékenyebb, gyakran újraszerveződik (most éppen az Új PNL
nevet vette föl, két azelőtt egymással versengő párt /PDL-PNL/; nagy gondjuk, hogy különösen területi szinten alig
képesek egységesen föllépni – társelnökök vezetik, Vasile Blaga és Alina
Gorghiu, informális vezére pedig Klaus Johannis, az elnök; csak nyomokban van valódi liberális párt (ma a Tăriceanu-féle
ALDE az), miközben a szélsőjobb sem képes tartósan megszerveződni (Vadim Tudor
halott, Dan Diaconescu börtönben, Funar marginális, bár a szavazataikért –
minden jel szerint – Băsescu „új” pártja a „Polgári Mozgalom Párt” próbál
ringbe szállni). A romániai magyar politikai szerveződések – mindenekelőtt az
RMDSz, de a két másik fidesz-kreálta aprópárt is (MPP, EMNP) – mind a paletta
jobboldalára pozicionálják magukat (az RMDSZ 2 EP képviselője az EPP-frakcióban
ül). Az RMDSz viszont, lépett már koalícióra minden „szalonképes” román
párttal, legutóbb – alig álcázottan, mondván, hogy az új elnök üzenetét
„értette meg”, miközben a Fidesz nyomására – éppen a baloldali kormányból
távozott, mégpedig önként, és könnyen lehet, hogy ezzel végképp elvesztette
kormányzóképességét.
Egyik politikai párt megújítása,
radikális reformja sem egyszerű dolog, és nem is megy vezényszóra, lényegében rendkívüli helyzetek
és rendkívüli személyiségek szerencsés találkozása nélkül, minden kísérlet,
szinte kezdettől fogva sikertelenségre van ítélve. Nem áll ez másként sem bal,
sem jobboldalon, a kétfejű „új PNL” (afféle dr Jekyll és mr Hyde, egyik feje
sűrű szempillacsapások közül bájoskásan mosolyog, másik feje meg bulldog). De a
jobbra-igazodó – és közben azon csodálkozó, hogy a szociális problémákkal,
elmaradottsággal, elszigeteltséggel küzdő, bérből, de hovatovább csupán kisnyugdíjból
élő stb., istenadta rommagyar nép elfordul tőle – RMDSz
esetében is csak tolódik a reform, a vezérkar passzol, patópálos tempót
diktál: „ráérünk arra még”.
Érdekes fejlemény, hogy Liviu
Dragnea most gondolta úgy, hogy kihasználja azt a politikai kommunikációs
klisét, hogy elnézést kérjen a kommunizmus „bűnei” miatt, illetve elhatárolja
pártját attól. Különös ez az elhatárolódás, mert egyfelől, a PSD 25 éve
tagadja, hogy köze lenne a kommunizmushoz, annak ellenére, hogy első vezére – a
ma is tiszteletbelinek mondott, a közgyűlés pódiumán diszelgő Ion Iliescu – (éppen
csak) második vonalbeli nomenklaturista volt, és olyan emberekkel vette körül
magát, akik a múlt rendszer oszlopos képviselői voltak; az alapító elnök
politikai stílusa – és elég a bányászjárások szervezésének bolsevik gesztusára
gondolni – egész habitusa, ismétcsak egy dolgot kiemelve, a „szegény, de
becsületes” benyomás keltése, miközben társai mellette/alatta szétlopták az
országot, stb., a kommunista múlthoz kapcsolta; a restitúcióval kapcsolatos
folyamatok megakasztásán át egészen addig, hogy az elmúlt rendszer
nosztalgikusainak a hátán jutott hatalomra, azokat szólította meg egyféle
álbaloldali demagóg – mondjuk úgy „emberarcúbb kommunista” – diskurzussal; de nemcsak a pártkáderek és rekrutációs hátterek
kontinuitását, hanem tagadták azt a közvetlen filiációt is, ami a Megmentési
Fronttól több ciklusban és kiválásokkal, meghasonulásokkal, elhatárolódásokkal,
árulásokkal és visszatérésekkel, stb., a mai PSD-hez vezetett. Másfelől, vasárnapi
gesztusával Dragnea és a megújítani ígért párt, olyasmit is magára vállalt, ami
nem sajátja, nevezetesen a szélsőbaloldali, kommunista ideológiát, pontosabban
annak romániai változatát a ceaușescu-féle nacionál-kommunista filozófiát,
amelyet a PSD csak ímmel-ámmal képviselt, amit viszont, teljes mellszélességgel,
a Nagy Románia Párt vállalt fel. Egyszóval a magát baloldalinak mondó tömegpárt
valóban magán viseli az elmúlt rendszer gesztusait, antidemokratikus beidegződéseit
– elég az alig egy hete, egyetlen jelöltről tartott belső szavazásra
gondolnunk (apropó, éppen ilyen módon lett Kelemen Hunor újraválasztva az RMDSz
élére – az áthallás nem véletlen) – viszont nem sok köze volt/van a baloldali
eszmékhez. Inkább ahhoz a paradoxonhoz van köze, ami amúgy is jellemző a K-K-európai
térségre, hogy a baloldal privatizál és folytat neoliberális gazdaságpolitikákat,
és a jobboldal visszaállamosít (mint Magyarország, fényesnek alig mondható,
példája jelzi). Úgyhogy a PSD-nek inkább az elmúlt, és részben jelenlegi kormányzása
idején elkövetett rablástól, a korrupt kiskirályaitól (lánykori nevükön: „baroni
locali”), a tolvajlás és megvezetés művészetének hosszú évtizedes
gyakorlatától, a zsákmányszerzésre állított pártműködtetéstől, a
patronázs-rendszertől, a klientelizmustól, az elvtelen politizálástól, stb., illett
volna elhatárolódnia ahhoz, hogy a reformkísérlet bejelentése, minimális
hitelességgel is bírjon. Ebben igaza
van CéTéPének (Cristian Tudor Popescu), aki azt mondja, hogy „a kommunisták
tolvajlása kisipari jellegű volt, ezt nagyipari üzemmódra a PSD fejlesztette ki”.
Senki nem vádolhatja
vizionáriussággal a PSD új elnökét (hol van már az értelmiségi allűrökkel
ékeskedő Nastase, a maga kotlósainak és tojásainak összeszámlálásával?), jó
esetben is egyféle (populáris nyelven smekkherség) dőzsöltség, a helyi- és
aztán a központi közigazgatásban szerzett tapasztalat birtokosa (értsd
kiksirályi allűrök, és korrupt láncolatok, összefonódások tudója),
adminisztrációs kiskapuk ismerője, (kisstsílű) „háttér-játékos”. Azt gondolom,
Dragnea hamarabb fogja elárulni elvbarátját, a miniszterelnököt, és a többé-kevésbé
saját kormányát, mint megreformálná a pártot. Nem tudom ki, hogy van vele, de
én a Dragnea bizánci/cinikus bajusz alatti félmosolyaiban nem hiszek, mint ahogy
abban sem, hogy ő lenne a nagy reformátor, aki megújítja a velejéig korrupt és
csak szavakban baloldali/szociáldemokrata pártját. És ahogy a többi párt háza
táján is körülnézek, jövőre minden marad a régiben: a DNA válogat és választ majd,
és reformál, aki szabadlábon marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése