Színlelni boldog menekültet

Színlelni boldog menekültet

Megalapozott és a közjó iránt elkötelezett, valamint hatékony és progresszív, problémamegoldó, azaz gyakorlati (issue based – szakpolitika) politizálás csak ott van, ahol arra törekednek, hogy a közpolitikákat, benyomások és megérzések, no meg a politikusi voluntarizmus (puszta akarat) helyett tudományos ismeretekre, és szakértelemre alapozzák. A jelenkor komplex kihívásaira – legyen szó bármelyik területről, gazdaságról, társadalomról, kultúráról, vagy a témám szempontjából fontos demográfiai és (e)migrációs jelenségekről – nem adhatók megfelelő válaszok még csak a hallgatólagos (Polányi), vagy egyszerű tapasztalati tudás alapján sem. Csak az (explicit) elméletileg is megalapozott és kutatásra épülő tudományos tudásnak van esélye, amire a szakértelemnek épülnie kell, és aminek alkalmazása lehet a jó (szak)politika. (Nem fetisizálnám ezt a tudástípust sem, csak azt állítom, a racionális episztemológusokkal együtt, hogy a tudományos tudás formalizálható, pontos, beilleszthető és átvihető – legalábbis szándék és törekvés szerint: rendezett és ellenőrzött, megbízható és operacionalizálható, stb., tudás.) Hosszú ideje a fejlett világ (és tendenciaszerűen a fejlődő/felzárkózó is) abba az irányba halad, hogy a szakpolitikákat tudományosan megalapozott működő tudásra építse, mind a tervezés, a kivitelezés, a folyamatos visszaellenőrzés és értékelés terén, mind az érvelés diszkurzív mezejében. A társadalmi mozgások és változások szociológiai megismerésén alapuló tudás adhat alapot többek között, a(z) (e)migrációs, a népvándorlással kapcsolatos folyamatok modellezésére, és a megfelelő közpolitikák kialakítására. De a szociológiai nyelvezetben való megfogalmazása és kommunikálása a témának, alapvető jelentőségű a közvélemény szempontjából is, ha a tisztánlátás, a realizmus még szempont, és nem elégszünk meg a politikai szimulákrumokkal, a mindenre kiterjedő manipulatív diszkurzussal. (A tudományos, esetünkben szociológiai nyelvezetnek a nyilvánosságban való megjelenése és elterjedése a demokratikus átmenet kezdetén, nagyban segítette a rendszerváltást (Kuczi Tibor), a késő Kádár-kori Magyarországon. Ma a társadalomtudományos oktatás elsorvasztása és leépítése, einstandolása van napirenden: vigyázat, ahol leértékelik a társadalomtudományokat, ott bizony diktatúra épül/van, és az illiberális demokrácia programja, meg mintaképei kéz a kézben jár a szociológia és gazdaságtudomány elszigetelésével (a matolcsyzmus ilyen átfogó kísérlet, „saját”, „unortodox” áltudományos diszciplína létrehozására és elterjesztésére) és státusának erőszakos lecsökkentésével! Ahol a politikát a vitrinberendező (nevezett, de persze ismeretlen Habony Árpád) – és néhány végképp elszált „megtáltosodott” /????? Lol/ konyhafilozófus – intuíciójára alapozzák, ott nem kell tudomány. Ahol elég, ha a főnök kijelenti, hogy az ország homogén /apropó, Markó Béla meglátásom szerint indokolatlanul szőrmentén, de kritikusan reflektál a dologra, valójában nem esszét írni, hanem hangosan tiltakozni kellene a homogenizációs kísérlet, és a gyűlöletkampány ellen!/ és nem kell nekünk multikulti, ott azonmód meg is szüntetik a kulturális antropológia szakot, /melynek beindítását szintén a rendszerváltás tette lehetővé, illetve mely diszciplína nagyban segítette azt/ és a megfélemlített oktatók jóízűen /vagy savanyú képpel?/ néma kórust játszanak melléje.)

A magyar kormány által kezdeményezett jelenlegi idegenellenes propaganda-hadjárat semmiféle tudományos megalapozással nem rendelkezik (persze kurzus-Nógrádiak mindig lesznek, akik a legőrültebb ötleteket is áltudományos mázzal próbálják bekenegetni, de ez a dolog lényegén nem változtat). Magyarországot nem fenyegeti sem menekült, sem bevándorló áradat, sőt még csak nem is célország, hanem tranzitország (Adyval szólva „kompország”). Miközben a kormányzati szóhasználat tudatosan és manipulatív módon összekeveri a menekülteket a bevándorlókkal, egyértelmű, hogy Magyarország, akárcsak Románia, a nagy menekültáradat sztrádáitól viszonylag messzire esik! A menekültügy valóban világméretű probléma, nem is elsősorban európai, és a pusztító háborús/polgárháborús helyzetek helyszínén kellene megoldani azt, egy új politikai világtérkép és világrend keretei között! Hogy vihetne közelebb a megoldáshoz a gyűlöletkeltés, az áldozatok hibáztatása, a blame the victims mentalitása és attitűdje? Alig telepednek ott meg menekültek (kilencven százalékuk tovább megy, illetve visszafordítják) és a betelepedők aránya összesen sem több, mint a lakosság másfél százaléka. És, ami számunkra lényeges, hogy a legnagyobb arányban éppen erdélyi magyarok telepedtek át az „anyaországba” – a többiek pedig 85%-ban európaiak, az afrikai származásúak összesen sincsenek többen, mint 4-5 ezren, és a muszlimok aránya is hasonlóan alacsony – eszerint minket utálnak most ki, mint „megélhetési bevándorlókat”?, miközben nemzetegyesítésről papolnak, és gőzerővel (olyan tervgazdálkodásos módon, hiszen a visszaállamosítás után is kell majd valakiknek nyugdíjalapot fizetni Magyarországon!) folyik a könnyített honosítás? A bevándorlók nem elveszik az öslakosok munkahelyeit, hanem gazdagságot termelnek és föllendülést hoznak, piacot bővítenek és mások által nem vállalt munkákat végeznek, fogyasztanak, pótolják a demográfiai fogyásból származó munkaerőhiányt, stb., stb. Azt se feledjük, hogy a bevándorlók, illetve telepesek a legsikeresebb nemzeteket építették föl Amerikában, vagy Ausztráliában, pl.

A Magyarországon zajló idegenellenes és xenofób, rasszista és kirekesztő, jogosan „gyülölet-kampánynak” nevezett uszító-hadjárat, a fasizálódás mindenféle biztos jelét magán viseli, miközben semmiféle tudományos, szakmai, vagy legalább társadalomstatisztikai megalapozása nincs. A fasizmus lényege ugyanis, hogy a legalantasabb ösztönökre, félelmekre és reflexekre,  összeesküvés-elméletekre, a „faji tisztaság mítoszára”, stb. épít politikát. És pontosan ezt teszi ma, a magyar kormány, és ehhez nincs és nem is kell zsidó, afrikai, muszlim, vagy ázsiai, de még tótra, vagy oláhra sincs szükség, csak a szunnyadó félelem és idegengyűlölet van, és erre appellálnak. Az ország belsejében és magyar nyelven elhelyezett óriásplakátok ugyanis, nem tántorítanak el sem menekültet, sem bevándorlót, sem puszta áthaladót szándékaitól (persze, turistákat, és befektetőket távol tarthatnak, az ország tetemes kárára!), viszont azt üzenik: legitimek és morálisan elfogadhatóak – vagy legalábbis a kormányzat (együtt a most éppen cuki-propagandát folytató szélsőjobber feltörekvő párttal), nemcsak ilyenként ismeri el, hanem támogatja is – az idegengyűlölő indulataitok, rajta hát! Gyakran még szórakoztató is a sok mém és ellenplakát-kampány, gond vele, hogy nemcsak kifigurázza, hanem ugyanakkor mintegy domesztikálja, vagy eltakarja, és fölülírja, a brutális kormányzati üzenetet: Gyűlölködj magyar, ez jussod és sorsod is! (és még pénzbe sem kerül, nincs rajta áfa!)  Az egész propaganda arra irányul, hogy – az antiszemitizmus mintájára – sztereotípiákat és szunnyadó, kirekesztő és gyűlöletes (imágókat) képeket hívjon elő a lakosságból és persze viktimizáljon, hogy majd megmentőként léphessen fel a vezér, és ez biza színtiszta fasiszta diszkurzus, és politikai játék.

Különösen paradox jelenség, hogy nem kevesen vannak olyanok a rommagyar közösségben sem, akik (újfent?) megszólítva érzik magukat a gyűlölködésre és hangot is adnak xenofób, és mindenki más ellenes meggyőződésüknek (itt elsősorban büszkén vállalt román-, illetve cigányellenességükre, na persze a szinte obligát zsidó, meg liberálisellenesség kíséretében), ez viszont többszörösen kontraproduktív. A rommagyarság éltető közege a tolerancia, a mások és a másság elfogadása, és ezzel szinkronban a magunk elfogadtatása, egy – de facto, azaz szociológiailag és kulturálisan fennálló – multikulturális közegben idegengyűlöletet hirdetni, ÖNSORSRONTÁS!