Iránytű nélkül, a szélárnyékba sodródva

Iránytű nélkül, a szélárnyékba sodródva

Összetett előzményei és okai vannak annak, hogy huszonötéves mélypontra jutott a rommagyar politizálás, hogy a nemrég még kormányképes és gyakran a parlamenti egyensúlyozásban mérleg nyelvét játszó szövetség kiürült és magába roskadt, elprovincializálódott, és egy etnocentrikus (etno-nacionalista) politikai paradigma csapdájába esett. Mindenesetre, és a teljesség mindenféle igénye nélkül, megpróbálom néhány mondatban legalább felvillantani (egy átfogó elemzés nem készült még a jelenségről, pedig ha másra nem egy kongresszus, mint amilyen nemrég Kolozsváron lezajlott, a számvetésre, az átgondolt és adatolt elemzésre, stb. kellett volna fókuszáljon – nem tette, és ezzel semmit sem oldott meg, a józan és (ön)kritikus elemzés a megoldásokat segítené, a valódi megújulást, elmaradása szimptomatikus, és a probléma része!), a mély válság, szabad szemmel is látható, mögöttes tényezőit. Nem időzöm a karizmatikus politikai személyiségek elhasználódásának kérdésénél (Markó visszább vonult, Tőkés átigazolt, Frunda más pályán játszik, Borbély gyanúsított, Verestóy kifáradt, stb.) történelmi felelősségénél (az, hogy Markó folytathatatlan, post festum nagyítja érdemeit, viszont azt is jelzi, hogy képtelen volt egyfelől az intézményes utódlás kérdését demokratikus módon megoldani, és azt is, hogy rosszul választotta meg utódját, akinek karizmája /volt alkalmam a funkcióátruházás pillanatában is jelezni, sértődés helyett, talán reflektálni is lehett volna az akkor felvetett problémákra, a politikai mainstream az előbbit választotta!/ továbbra is hiánycikk és a szövetség gondjainak része éppen ebből következik: hol a helyi kiskirályok többé-kevésbé diszkrét politikai zsarolása, hol a magyarországi politikai széljárás, a NER begyűrűzése gyűrte maga alá az új elnököt), a középgeneráció kiválásánál, és a generációváltás sikertelenségénél (egy vonatkozását nemrég fölvetettem, mégpedig azt, hogy az új rommagyar politikusgeneráció – mindenben a bukaresti politikai divatnak és persze a korrupt közéleti viszonyoknak megfelelően – a zsákmányszerzésre szocializálódott, ezért az érdekképviselet, a rommagyar közjó szolgálata, ha egyáltalán fölmerül, idegenül hangzik számára, stb.), bár kétségtelen, hogy az előállt rezignáltság, fantáziátlan, nehézkes, sőt elévült politikai kommunikációban mindezek közrejátszottak. A belső demokrácia-deficitből és a kézivezérlés rossz reflexeiből adódik a válság számos eleme, a zárt és „benyomásokon”, meg hangulatingadozásból meghozott rossz döntésekből. Most mégsem ezeket akarom kiemelni, hanem az „ÚJ” romániai politikai átmenet sajátos kihívásainak való megfelelési képtelenséget, a strukturális összefüggések fel nem fogását, egyszóval a politikai változásokat előidéző társadalmi és kulturális, gazdasági és geopolitikai, stb. kontextus alapos félreértését. MÁRA ugyanis, ez A FÉLREÉRTÉS LETT A KELEMENIZMUS ESSZENCIÁJA ÉS LEGFONTOSABB ÜZENETE! TÖMÖREN, A KELEMENIZMUS SZÖVETSÉGI SZINTEN ŰZÖTT STRUCCPOLITIKA, MENEKÜLÉS A KIHÍVÁSOK ELŐL! Azt állítom ezzel, hogy a szövetség krízisének és ellényegtelenedésének, térvesztésének legfontosabb eleme SZAKMAI JELLEGŰ, pontosabban a SZAKMAISÁG HIÁNYÁBÓL FAKAD. Egyre gyakoribb, hogy a szövetség legfontosabb üzenete, hogy NINCS ÜZENETE (diplomatikus fogalmazásban, a döntést „képviselői” szabad belátására bízza, egyre gyakrabban), az a VÉLEMÉNYE, hogy NINCS VÉLEMÉNYE (szót nem hallottunk többek között a Magyarországon folyó és minket rommagyarokat is érintő, idegengyűlület-kampányról, rendben levőnek találja azt a szövetség? Fél kimondani, hogy ellenzi? Mi is történik itt valójában?), azt üzeni, hogy ELMENEKÜL A KIHÍVÁSOK ELŐL! Az a politika, mely nem képes fókuszálni, és szakmailag megalapozott módon értelmezni, sőt irányítani a szavazói – és itt egy egész kisebbségi társadalomról van szó – esetleges benyomásokon és töredezett információn, stb. alapuló köznapi vélekedéseit ANTIPOLITIKÁT FOLYTAT. Amikor a szövetség kitér a válaszok elől, amikor elrejteni próbál, vagy nem is létezőkét föltüntetni reális kihívásokat, amikor nincs véleménye, akkor tulajdonképpen a szimbolikus politizálás legfontosabb eleméről „az értelmezés hatalmáról”, politikai kommunikációs szempontból pedig, a tematizálás elementáris eszközéről mond le, és állandó defenzívába kényszeríti sajátmagát. De jó esetben is a kezdeményező, progresszív politizálás helyett, követő, másokhoz igazodó politizálást kénytelen folytatni. Nincs itt idő és tér a félreértések és elhallgatások végeláthatatlan sorozatának még az egyszerű számbavételére sem, de hadd emeljek ki néhány témát.

A legkárosabb, és hosszú távú felelősségeket is fölvető félreértés az elnöki kampány és elnök-választások üzenetének a téves dekódolása volt, amelyről akkor is látszott, és azóta egyre inkább bebizonyosodik: sem Johannis kampányüzeneteit, sem a kontextusból és a választási eredményekből kiolvasható (saját szavazóbázisának hangját!) politikai üzenetet nem értette meg a szövetség (melldöngető, „szakmainak álcázott” szövegelések folytak, de a budapesti cinikus és hatalmi üzenet volt a döntő), amikor önként távozott a kormányból. Csakhogy nem egy bejáratott és a demokratikus játékszabályokban – hallgatólagosan bár – rögzített konvencionális ellenzékbe, hanem a nihilbe kormányozta magát a szervezet, mely egyfajta körön kívüli, ingatag és zavaros politikai színtérre, mozgóhomokra, vagy úszószigetre vitte a politikai formációt. A téves lépés azonnali, és nagyon is fájdalmas belpolitikai következményei voltak, a régebbi kisebbségpolitikai (nyelvpolitikai, oktatási, restitúciós /olvasom, hogy Kelemen Hunor egyházobbistaként, az AEÁban járt támogatást szerezni az egyházi restitúció újraíndításához, csakhogy kétlem, hogy nagy sikerrel: az USA Románia-politikáját a geopolitika, azaz biztonságpolitika határozza meg, pont/, infrastrukturális, stb.) megvalósítások veszélybe sodrása. Ma a szövetség legnagyobb energiáit az állagmegőrzés, a szintentartás köti le, márpedig ez szélmalomharc, ha a politikában nincs előrelépés, nincs dinamika, akkor visszalépés, lemaradás van, szüszifoszi küzdelem, és céltalan sodródás, regresszió. Aztán a kormányból való kilépés a fidesz-kdnp karjaiba taszította (márcsak forrásigénylés okán is) a szövetséget, melynek politikája itthon vállalhatatlan és kontraproduktív: a legrosszabb magyar nacionalista hagyományok élesztgetése, az idegengyűlölet, az „illiberális demokrácia”, az EU-ellenesség, a „keleti nyitás”, stb., vagyis a NER teljes kül- és határontúliakra irányuló politikája, vállalhatatlan a román politikai mezőnyben. Ezért a sunyítás, az elhallgatás, a tanácstalanság, a kelemenizmus teljes struccpolitikai arzenálja igyekszik kissebbíteni, illetve szőnyeg alá söpörni a fölmerülő összes hasonló kérdést és potenciális konfliktust, mind Bukarest, mind Budapest irányába.

És ha mindez nem lenne elég, a szövetségnek és elnökének nincs álláspontja a belpolitikát tematizáló és a médiák terét teljesen monopolizáló KÖZÉLETI KORRUPCIÓ teljes kérdésköréről. Ezért sem morális (vicces lenne, ha nem lenne a politikai kommunikáció szempontjából katasztrofális, ahogy makogni kell Ponta-ügyben, hiszen korrupcióval vádoltaknak hallgatni kell(ene) mások megvádolásakor: a háttérből a gyanúsított Borbély kéri Ponta becsületbeli lemondását, amit az elítélt Máté dörög el a parlamentben, felénk pedig a korrupciógyanúba keveredett Nagy-Debreczeni közvetít?), sem legális, sem politikai, (az RMDSz még formálisan sem lép fel a korrupció ellen, ezt a többi párt hippokritái legalább szemrebbenés nélkül kommunikálják!) stb. üzeneteket nem képes megfogalmazni és eljuttatni választóihoz, szép lassan kivárja míg előljáróit levadássza a DNA, akkor majd nem kell foglalkozni vele. Ezért aztán összemos különféle vádakat és gyanúkat, és elkövetőket és elítélteket és ... nem is sorolom tovább. Végső soron magára húzza a korrupt jelzőt, annak minden negatív konnotációjával. Hagyja, hogy a korrupció gyanúja már-már lenullázza szavazatszerző potenciálját és képtelen a valóban alaptalanul megvádoltak melletti kiállásra is, amikor egy tálba helyezi őket a gazdasági korrupcióban vétkesekkel, vagy megvádoltakkal, meggyanúsítottakkal.

A szövetség és a rommagyar politizálás leengedett vitorlákkal, iránytű nélkül, szélárnyékban, az örvény fele sodródik, egyáltalán, látjuk-e még?!