Azok a „kedves csirkefogók”, akik
(meg)vezetnek
Szociológiai és politológiai
értelemben egyaránt érdekes eredményt és változásokat hozott a nemrég lezajlott
elnök-választás második fordulója, olyan gyors változások következtek be a
„közvéleményklímában”, az addig viszonylag stabil és kiszámítható/mérhető
politikai közvélemények terén, melyek egyfelől, láthatóvá tették, hogy: A
politikai diskurzusok, és főként azok helyes értelmezésének a fontosságát, az
interpretáció hatalmát mutatják meg: aki a nyilvános diskurzusokat uralja az a
politikai folyamatokat is uralja! A politikai cselekvés sikere mindenestől a
helyes értelmezésen, a szavazói üzenetek dekódolásán múlik, azok a
politikai aktorok, akik képtelenek (ha, úgy tetszik, nem rendelkeznek
hermeneutikai, illetve kognitív eszközökkel, illetve manipulatív és
önmanipulatív eszközökkel igyekeznek értelmezni a helyzetet) a jó értelmezést
megtalálni azok „elvesznek”. Másfelöl pedig a helyes értelmezéshez utólag
kellene mérni a közvéleményben bekövetkezett radikális változásokat és
tesztelni azok hátterét, amennyiben pedig ilyen mérések nincsenek, a politikai
intuíció és a hipotézisek világa dönt arról, hogy mely politikai szereplő, sőt
az egész politikai osztály milyen interpretációt fog használni, saját
helyzetértékelésében. A tévedés kockázata tehát, szinte maximális, én mégis
megpróbálom felvázolni a választások eredményeinek – megengedem hipotéziseken
és intuícióra épített – saját értelmezését, mely merőben eltér a politikusok
zavarodottságból és manipulatív, az eredményeknek az egyes csoportok hatalmi
versengésének szolgálatába való állításától terhes értelmezésétől. Megjegyzem,
a Johannis második fordulós szavazatainak „beágyazottsága”, motivációs háttere,
stb. más, mint az eddig megszokott pártalapú szavazások esetében volt, akár az
első fordulóhoz képest is újszerű (bár nem minden precedens nélküli), ezért
mandátuma sem pártalapú és sok szempontból kötetlen. A zavarodottság, az
értelmezések elmaradása, a hallgatás, éppen ezért, a teljes politikai osztályra
jellemző magatartás, én viszont a rommagyarság politikai lefagyására próbálok
fókuszálni.
***
Elmaradt a rommagyar szavazók
politikai üzenetének dialógikus, azaz nyilvános okoskodás és vita keretében való
kifejtése, illetve azok – az érdekelt és elkötelezett értelmezők, akik
valamilyen véleményt mondtak a kérdéskörről, percig sem próbálták sem
tesztelni, sem szociológiai/politológiai diskurzus keretében megérvelni
kijelentéseiket (nem is foglalkozom ezekkel a benyomásokon és saját érdekeken
alapuló gondolatmenetekkel). Sőt az eddigi „szakértői kommentek” igyekeztek
elrejteni az adódó – patrónusaik számára kellemetlen - következtetéseket. A
vita, amennyiben volt ilyen, a politikusok szűk körében dölt el, egy marginális
és a véleményem szerint a helyzet és az üzenetek félreértésén alapuló döntés
ugyancsak szűk körben és zárt ajtók mögött dölt el: önként kell kilépni a
kormányból, és punktum! Olyan ez a bejelentés, mintha a sport-speaker – a
közönség legnagyobb megrökönyödésére, vagy rekeszizmot próbára tevő harsány
hahotázása közepette – egy A és B csapat között lezajlott mérközés
végeredményét, nagy hanggal, úgy jelentené be, hogy végül a C csapat győzött és
a D csapat maradt alúl. A fenti példához hasonlóan a rommagyar politika szóvívői
úgy értik, pontosabban azt akarják elhitetni maradék közönségükkel, hogy a
szavazók elnök-jelöltekkel kapcsolatos döntése a parlamenti viszonyokról, a
kormányon vagy ellenzékben lenni kérdésről kinyilvánított vélemény volna. De
szögezzük le, értelmezésünk csak akkor lehet – már a fentebb jelzett
hipotétikus, feltételes értelemben – helyes, ha az elnökválasztás tétjeire
vonatkozik, pontosabban a személyeken túl, azokra a kampányprogramokra, melyek
felmerültek, amelyek versenyeztek, azokra a diskurzusokra és projekciókra,
amelyek egyáltalán terítékre kerültek.
A kérdés viszont továbbra is
aktuális és nem lehet elmenni mellette, hiszen enélkül nem lehet újratervezni
és aztán újrastrukturálni a rommagyar politikai mezőnyt: Mit üzentek a
rommagyar szavazók, és mi áll az üzenet hátterében? Az üzenet lényege, hogy a
rommagyar szavazók nem bíznak már – és főként nem bíznak vakon, minden kritika
nélkül – a vezetőkben, illetve azok
helyes döntéseiben és politikai ajánlataikban, szeretnének önállóan – sőt a
politikai mainstream ellenében – véleményt
alkotni és dönteni. Az elnökválasztás második fordulója tehát – rommagyar szempontból
– egyben bizalmatlansági szavazás volt a jelenlegi teljes-, és szövetségi
vezérkar és politikai kínálataik (autonómiázás) ellen. Ezért a továbblépéshez a
bizalmatlanság kialakulásának a motivációit kell(ene) feltárni, alaposan és
szakszerűen megvizsgálni, majd a kellő korrekciókat megtervezni és a reformot,
a bizalom visszaszerzését megvalósítani. A politikai- avagy közbizalom
meghatározása szerint, a rendszerbe vetett hit, melynek ellentetje a közéleti korrupció,
a klientelizmus, a politikai várakozások folyamatos megcsalása, a rossz
döntések következményeinek a közösségre való hárítása, a felelősség elöli
menekülés. Kijelentem tehát, hogy a rommagyarság körében kialakult bizalomhiány
a közéleti/politikai/gazdasági korrupció következménye, a politikai osztály
hitelvesztése, mely a közérdek előmozdítása helyett zsákmányszerzésre, egyéni,
családi és kiscsoportos gyarapodásra/meggazdagodásra, stb. használja rá
ruházott képviselői hatalmát és befolyását.
Ha helytálló az a hipotézis – és a
közéleti, strukturális korrupció vonatkozásában, a nagy számok és nem az eseti
korrupció esetében –, hogy a korrupció pártfüggetlen, azaz megoszlik az összes
párt és politikai formáció között, azok súlyának megfelelően, akkor adódik
néhány egyszerű, logikailag levezethető következtetés. A korrupciós érintettség
ugyanakkor a kormány, illetve hatalmi pozícióban eltöltött időszaknak is
függvénye, hiszen a kormányzat, illetve a helyi adminisztráció van leginkább
kitéve a jelenségnek. Ennek függvényében arra következtethetünk, hogy a legtöbb
korrupt politikust a PSD-ben, illetve holdudvarában találhatjuk, amelyik a
legnagyobb párt és az elmúlt 25 évben a legtöbbet töltött kormányon. De előkelő
helyet foglalhatnak el a rommagyar politikusok is ezen a ranglistán, hiszen bár
csupán 6-7%-os politikai szervezetről van szó, hosszú időt töltött kormányzati
pozícióban, és vannak képviselői a helyi adminisztráció szintjén. A ma reggeli
adatoknak megfelelően (estig még váltzohat a képlet!) összesen 43 parlamenti
képviselőt és szenátort vizsgálnak, vádoltak meg, illetve ítéltek már el
korrupciós ügyben, mintegy százra tehető azok száma, akik összeférhetetlenek
(az ANI /Összeférhetetlenségi Hivatal/ szerint, és szintén a kivizsgálás és
jogerős bírói ítélet között), országos szinten pedig mintegy ezer választott
képviselő korrupció-gyanús, illetve elítélt. Ettől is beszédesebb, hogy a
negyven megyei tanácselnök közül immár 24 ellen folyik eljárás (köztük hargitai
megye-elnök ellen is), van előzetesben, illetve eljárás alatt, és a
polgámesterek körében is százas nagyságrendű a korrupció-gyanúsak száma. Nagyon
úgy föst, hogy az előrehozott választásokat nem az új elnök, nem a szavazók,
hanem a bírósági végzések fogják kierőszakolni!
Maradva a saját udvarunkban, az RMDSz
még egyetlen korrupcióval megvádolt, sőt elítélt tisztségviselőjétől sem
határolódott el – mintha rommagyar politikus nem is lehetne korrupt! – sőt
kiállt mindahányszor korrupciós ügyben vált érintetté akármelyik
tisztségviselője. És anélkül, hogy név szerint felsorolnám, akad köztük
véglegesen elítélt, bizonyítottan korrupt, összeférhetetlen, megvádolt, eljárás
alá vont, stb., stb. Szava sem volt a szövetségnek, amikor Kovászna megyei
szenátori helyet veszített, akkor sem amikor több, mint 2 hónapig megye-elnök
nélkül „működött” Hargita megye. Láthatóan nem gond, hogy Kovászna lassan egy
képviselőt is elveszít (a volt elnöki unokaöccs elítélése, illetve újabb
megvádolása nem, hogy nem gond – lassan nemzeti hős lesz belőle!), miközben a
szövetség összeférhetetlenség miatt jogerősen elítélt képviselői a parlamentben
támadják az Összeférhetetlenségi Hivatalt. Áltathatjuk
magunkat, illetve engedhetünk a manipulációnak, miszerint a mi vezetőink mind
tisztakezűek és üvegzsebűek, korrumpálhatatlanok, de míg a legkorruptabbnak
látszó (percipiált) PSD egyik alapembere (Viorel Hrebenciuc), amint
megvádolták, rögtön lemondott képviselői mandátumáról és előzetesbe vonult, addig a
mi perbe fogott (sőt elítélt) tisztségviselőink egyike – felteszem „népi
németként” – Németországba menekült, míg másik – felteszem Völkisch Ungarn-ként
– Magyarországon bujkál (munkaidőben!). Hargitai megye-elnökünk idejét a
bírósági védekezésre való felkészülés és izgalom tölti ki, a szövetség
politikai alelnökét, parlamenti trükk miatt nem lehet perbe fogni (társai ellen
eljárás folyik!), így hát folyamatosan zsarolható.
Kézenfekvő a következtetés, a szövetség
hitelét nem a kormányzás, hanem a korrupció roppantotta meg, politikusaink ádáz
harcot nem a korrupcióval, hanem az antikorrupcióval vívnak, a bizalom
visszaállítását nem az ellenzékbe vonulás, hanem a korrupciótól, és a
korruptaktól való megtisztulás segíthetné, a többi politikai kommunikáció,
parasztvakítás, és közönséges hazudozás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése