A populizmus ára

A populizmus ára

„Hogy a hatalommal ne lehessen visszaélni, ahhoz az kell, hogy a dolgok helyes elrendezése folytán a hatalom szabjon határt a hatalomnak.”
                                       Montesquieu

Vélhetően, a háttérben, a pártok madár és béljóslói (augurok és haruspexek – de még inkább hasonszőrű (poszt)modern társaik, a spin doctorok) lázasan keresik az isteni és földi jeleket, melyek biztosan eligazítanák őket az elnökválasztással és annak kimenetelével kapcsolatban. Legfennebb csak sejthetem, hogy a jelöltállítást megelőzően fent jelzett jósok/mágusok és csatolt részeik – mindenekelőtt a közvéleményt kutatók és elemzők – hogyan értelmezték az égi és a nagyon is földi jeleket, mit láttak egy-egy jelölt esélyeit illetően, milyen tulajdonságaik okán ajánlották jelölésüket, stb., és hogyan értékelik esélyeiket? Mindenesetre az a tarka sereg, aki indulási szándékát jelezte, igencsak eltérő hátterű, más-más társadalmi habitusú, különböző kiállású és a mai román (és persze kicsiben rommagyar) társadalom sokféleségét jól kifejező gyülekezet. És bár a képlet minden bizonnyal egyszerűsödni fog még a jelöltállítási határidő leteltekor, hiszen nagy valószínűséggel nem mindenkinek sikerül majd összegyűjteni az induláshoz szükséges kétszázezer aláírást, ez a sokféleség önmagában érdeklődést jelez, ami politikai aktivitásban ölthet testet. A jelöltek nagy száma és az esetleges rétegzett, meg régionálisan értelmezhető kampányuk érdeklődésre tarthatna számot, már persze, ha jól pozicionálódnak és szakszerűen, a különféle választói szegmenseket megcélozva, kampányolnak.

És itt kezdődnek a gondok, melyek jórésze abból a strukturális hiányosságból fakad, mely a román politikai mezőny (beleértve a rommagyart is) sajátja, nevezetesen, hogy a politikai élet rosszul strukturált, nincs – és egyelőre nem is látszik, hogy alakulna – beazonosítható politikai értelemben vett kályha-sarka, amelyhez képest a politikai szereplők (és általában a közéleti aktorok) elhelyezkednének és beazonosíthatók lennének. Az egész román politikai mezőnyre (a függetelnséget mímelő rommagyarral együtt) vonatkoztatva én az egyre inkább elharapozódó populizmust látom a torz szcéna kialakulásáért és makacs fennmaradásáért felelősnek. A populizmus eluralkodása miatt az amúgy tarka politikai paletta színei megkopnak, a pozíciók összemosódnak, a tóposzok és témák elkenődnek, hiszen ez az irányzat a részben baloldali, részben jobboldali gondolkodás és ideológia egyvelege, mely ráadásul a nép „elvárásainak” való föltétlen megfelelés híve, és ezért aztán többek között, igen sok kérdésben intoleráns, ha úgy tetszik utánozza, sőt rájátszik a vélt vagy valós populáris viselkedésekre, vélekedésekre és feltételezett elvárásokra. A populizmus kifejezi a kiábrándulást a hagyományos pártok, ideológiák és politikai élet konvencionális elrendeződéseiből, de – lényegében – nem mutat irányt: a mindenkinek való megfelelés igénye, és célja végső soron tovább növeli a kiábrándulást, a passzivitást. A populista szólamokban megszólítottak visszahallhatják saját igényeiket, de nem kaphatnak semmi újat, nincs, és ezen az alapon nem is alakulhat ki sem új politikai projekt, sem intézményi reform, sem átfogó jövőterv, ebben az értelemben egyfajta stand by állapot, a fennálló népszerű viszonyok konzerválása zajlik. Ez viszont a vezérelvűség táptalaja, ahol a vezért más sem érdekli csak saját (és pártjának) népszerűsége, ezért a legtöbbszőr elvtelen és gyakran változó álláspontokat képvisel, önellentmondó és inkozisztens diskurzusokat ad elő nagy hévvel, harcos, de tartalmatlan retorikát folytat.

Úgy tűnik, hogy bár sok az elnökjelölt a maga módján, és nagyon kis eltérésekkel mindenik populista (de legalábbis „néppárti”), mindenki mindenkihez szólni akar, mindenki nevében próbál beszélni, a jobb, illetve baloldal csupán afféle egyre halványuló hívószavak (liberalizmus már nincs is!), olyasmi, mint futballmezen, sőt reklámszatyron a cifra felírat. Mitől lenne az egykulcsos adót fenntartó, és helyi kiskirályokat – legalábbis hallgatólagosan – támogató Ponta balrébb, mint Johannis – akiről nem mellesleg szinte csak azt tudjuk, hogy németajkú és lutheránus – aki annak a pártnak az elnöke, amelyik az aktuális kormányprogramot írta és elfogadta? Aztán mindketten román patrióták/nacionalisták, ez a neofita román nacionalista diskurzus roppant hiteltelenül hangzik a Johannis szájából, aki ez helyett mondjuk erdélyiségét, és etnikumának országépítő/lojális történelmét hangsúlyozhatná (egyébként, a „pontos és megbízható” német politikai mítoszát erre a mimetikus, a román jelölteket utánzó nacionalista diskurzusra váltani kontraproduktív lehet: az ilyen gondolatok kedvelői több másik, és „autentikusabb” jelöltre szavazhatnak, miért szavaznának egy nyilvánvaló utánzóra, egy ortodox román nacionalizmust pusztán színlelőre?). A „baloldali” Ponta populizmusának számtalan jele mellett (amit kormányfőként követ el), akiket ma jobboldali jelölteknek cimkéznek a populizmusnak különféle válfajait testesítik meg, hol primitívebb és útszélibb nyelvezettel (köztük a fundamentalista/grobiánus populista Gheorghe Funar, Dan Diaconescu, Vadim Tudor), hol kevésbé agresszív diskurzussal (Cristian Diaconescu, Mihai Răzvan Ungureanu, a „liberális gyanús” Călin Popescu Tăriceanu), élve populista és nacionalista beállítódású. Kivételt képez Monica Macovei, az igazságszolgáltató (a juszticiáris), aki reformot ígér ezen a területen és Elena Udrea, aki a jelenlegi elnök „kegyeltjeként” (mostanában mindenféle eufemizmusokkal kell élni, ha egy politikus és egy nő „természetes” viszonyáról kerül szó?!), afféle "smekkericaként",  kompromittálja a női nem politikai képviseletét. És persze egyelőre van két rommagyar elnökjelölt-jelöltünk, akik a populizmus sajátos válfaját képviselik, egyfelől azáltal, hogy mindketten a teljeskörű rommagyarság képviselőjeként lépnek fel, másfelől azáltal, hogy számukra az autonómia kifejezés elsősorban varázsszó, mágikus jelentéssel bír, és nem igazi szemantikai értelemben szerepel a diskurzusukban.

Úgy hogy nem is kell augurnak, vagy Nostradamusnak lennem, hogy megjósoljam: az elnök-választás várható kimenetele – Ponta szinte biztos befutó – nem sok jót ígér a választóknak. Az amúgy zavaros hatáskörrel rendelkező fél-prezidenciális rendszerű román politikai mezőnyben, az elnöki hivatal legfontosabb funkciója, hogy sajátos ellensúlyt képezzen a (z amúgy folyamatosan gyengén teljesítő és politikai alapon kormányzó és törvénykező) kormány és a parlament esetleges túlkapásaival szemben hogy közvetítsen (leírni is nevetséges ezt a jelenlegi elnökkel kapcsolatban) hatalmi ágak és intézmények között, stb. Éppen ezért lenne fontos, hogy „ellenzéki” elnökjelölt nyerjen, csakhogy Johannis és a teljes, magát jobboldalra pozícionáló, jelölt-sereg esélytelen. Félős, hogy nagyon elbillen a virtuális politikai mérleg, jön az egyértelmű és egyoldalú maffia-populizmus.