Az új kurzus be lett jelentve

Az új kurzus be lett jelentve

Azt hiszem senkinek nem lehet kétsége affelől, hogy a Kelemen Hunor-vezette szövetség életében,  – annak ellenére, hogy nem verték nagydobra –  sorsfordulót hozott az elmúlt hét vége, mind belpolitikai, mind pedig a magyar-magyar viszony tekintetében. Az elnök mostani beszéde jelzi ezt a leginkább, melyet előszőr konferencián, aztán az SZKT-n mondott el, és amelyet végül Orbán Viktornak is elismételt, legalábbis a beszámolók szerint.

Ha egy mondatban kellene jellemeznem a beszédet[i], akkor azt mondhatnám: ez az új programatikus szöveg mind politikafilozófiai, mind eljárásbeli új kurzust, és ennek megfelelően újfajta politikai vonalvezetést, új elköteleződéseket és általában megváltozott beállítódást jelentett be, és ezzel reálisan is elérkezett a Markó-éra vége[ii]. A változás bejelentése, bár nem volt minden előzmény nélkül, – például Markó bizonyára tudott a küszöbön álló váltásról, és bírálta is az új irányt, a maga mérsékelt („kényszer”?)konzervativizmusát védve, az eredmények megőrzését féltve, magam is sokszor reflektáltam a küszöbön álló változásra, stb. –  kétségtelenül át fogja rajzolni a rommagyar politikai térképet. Először is, (és csak a könnyen belátható és közvetlen következményekre reflektálva) az elnök a radikálisok és a radikális politikai eszközök[iii] használata mellett tette le a voksot, és ez szerteágazó, ha úgy tetszik strukturális következményekkel jár. Megváltozik ugyanis az a politikai „tájkép”, mely az elmúlt egy emberöltő folyamán jellemezte a szövetséget. Belső vonatkozásban, a szövetség (mint gyűjtőpárt, „ernyőszervezet”) plurális/sokszínű szervezetnek tételezte magát (mégha egyre csökkenő mértékben is jellemezte már a belső demokratizmus[iv]), és az egész erdélyi/romániai magyarság nevében politizált, ezért (is) aztán, a fontolva haladás, a mérsékelt fellépés és a dialóguskészség, az észérvek és nem a „szívre való hallgatás” politikáját folytatta. A Székelyföldre koncentráló radikális szövetség, (az ún. „szórványban”, még pontosabban, a Székelyföldön kívül élők nem élhetnek a radikális fellépés, az utcai, zászlólengető, erőt mutató, fenyegető, stb. politikai eszközök adta lehetőségekkel![v]) mintegy automatikusan mond le a bukaresti politizálásban eddig eredményes „koalícióképességéről”, és csökkenti az eddigi eredmények – különösen az oktatási törvénybe foglalt lehetőségek[vi] – megőrzésének esélyeit. Egy potenciális kormánykoalíciós partnerség „ígérete és lehetősége” jó esélyt biztosított, és biztosított volna továbbra is[vii], nemcsak a rommagyarság számára fontos eddigi eredmények megőrzésére, hanem, mint a decentralizációs törvény esete mutatja, a nagy többség (és elsősorban Ponta miniszterelnök) még törvény-módosító javaslatokat is elfogadott az „ellenzéki” szövetségtől, vagyis még további pozitív eredmények elérésére is lehetőség lett volna.[viii] Az elnöki beszéd a „sorok közé rejti” és ezért feltételezhetően sokan észre sem vették, hogy a székelyföldi kiskirályok szövegét mondja, hogy a két apró kispárt, és újabban az SZNT, radikális fellépését jelöli ki követendő politikai útként, eszközktárként, hogy zárójelbe teszi az eddigi megvalósításokat (a radikálisok mindig is semmisnek, vagy legalábbis túl kevésnek gondolták ezeket). Ugyanakkor egy olyan útra tereli a szövetséget, mely a pártszerű működést preferálja, mely a zászlólengetés és kivonulás melletti feltétlen kiállásra kényszeríti a teljes közösséget; és ezzel elfogadja azt a megosztó, egyeseket kirekesztő magatartást, melyet a nagy mentelésen jelentettek be; erősíti a regionális különbségekből fakadó ellentétetek a rommagyar közösségen belül. Továbbá, valójában, a román politikai mezőnyben felmutatható („zsarolási potenciál”) teljes közösség általi támogatás képzetét gyengíti; erdélyi magyar szövetségből, székelyföldi, nemzeti és radikális párttá fokozza le a szervezetet. Másfelől pedig – nem hallom a tiltakozásukat, de világos –, hogy a két kis „ellenzéki” pártot teljesen perifériára szorítja, mindenki jobboldalon van és mindeki radikális, valamint mindenki a fidesz kegyeit keresi, azért verseng. Itt a magyar-magyar vonatkozású radikális változást is tekintenünk kell: Kelemen hétvégi beszéde Orbán Viktornak üzent (valójában Pelcznének?), a hétfői kényszeredett mosolyok közepette bejelentett „új barátság” jól mutatja ezt; 

 Foto: kelemenhunor.ro

lezárult a hároméves bolyongás, Kelemen Hunor elfogadta, sőt megfogadta a Pelczné által a nagyváradi kongresszuson megfogalmazott fenyegetés és zsarolás tartalmát, beállt a sorba[ix]. Az elnöki beszéd és a vicsorgós-mosolygós kézfogás azt jelzi, hogy a szervezet elvesztette, illetve önként és danolva feladta a magyar kormánypártokkal szembeni (vélt vagy valós) függetlenségét. Ezzel usque három esztendőt lépett vissza az időben és lenyelte a fidesz alelnök akkor botrányosnak tekintett kongesszusi üzenetét, magáévá tette – nem kétlem, hogy a székelyföldi kiskirályok hatására – annak tartalmát, és ezután meg fog felelni az abban megfogalmazott elvárásoknak; Budapestről fogják kézi vezérelni: itt van tehát a kelemeni mű, itt fekszik a szervezet kiszolgáltatva és megalázva, pőrén és sebezhetőn, ahogy azt Budapestről elvárták. A szövetség ma kegyként kapja meg azt, ami ellen nemrég még tiltakozott. A kiéheztetés három szűk esztendeje sikert hozott a fidesznek, az meg csak a cinizmus csimborasszója, hogy ezt úgy jelentik be, hogy a magyar kormánypártok fogják támogatni a kelemeni politikát; ez senkit nem téveszthet meg, minden bizonnyal fordítva lesz, a polip bekebelezte az erdélyi magyar politikát, majd ő mondja meg, hogy mit kell tennünk. Ha ma valaki az RMDSz jövőbeni terveiről kérdezne, a magyar miniszterelnöknél kellene érdeklődjön, hiszen a kézfogással eldőlt: Ő dönt erről a kérdésről (is), a Kelemen-féle szövetség csak a (vélhetően még a nagyobbik) végrehajtó! Hogyan lesz itt és ebből autonómia?

---

[i] Eklektikus, de nagyon sűrű és sokrétű, minden esetre egy hosszabb elemzést igényelne az elnöki beszéd.

[ii] Markót,  Kelemen Hunor ma “kívülről bekiabálónak” aposztrofálja, és minden érv nélkül visszautasítja felvetését, hogy a radikalizmus a szórvány-tömb magyarság közötti regionális ellentéteket erősíti.

[iii] A radikalizmus vita két évtizede eldöntetlen volt a rommagyar közéletben, most Kelemen néhány mondatban, mindenféle konzultációt, vitát, stb. megkerülve döntött a radikalizmus javára.

[iv] Ma már nincs vita a kiürített, tartalmát és célját vesztett SZKT-ban, ti. nincs aki felszólaljon, kérdezzen, netán bíráljon. Az új kurzusról szóló elnöki beszédet, minden további nélkül (szerintem százszázalékos szavazattal!) elfogadta a képviselő testület, figyelmét inkább a Vass-Frunda csörte kötötte le, mint a radikális változások megvitatása, esetleg már nem is érzékelték a váltást?

[v] Akárhogy is nézzük a rommagyarság többsége, sőt az „urbanizált(abb), tanult(abb), stb., többsége”, a Székelyföldön kívül él, részvétele a menetelésekben és zászlólengetésben – minden bizonnyal  – pillanatnyi kényszerrészvétel, hiszen sajátos problémái ezen az úton, ezzel az eszközzel nem kezelhetők.

[vi] Ebben a vonatkozásban még mindig a leglátványosabb a MOGYE-ügy, de jelentőségében, következményeiben talán ennél is lényegesebb az osztálylétszám kötelező megnöveléséről, valamint a fejkvóta csökkentéséről szóló miniszteri rendelet. Következményei, a “szórvány” oktatás alakulására nézve, drámaiaik lehetnek. Történik ugyanis, hogy az Oktatási Törvény 63/2 – kisebbségekre vonatkozó – cikkelyének értelmében lehetőség volt és lenne akár 15 diákkal is magyar nyelvű osztályt indítani (kérésre még ez alatti diákszámmal is), de egy módszertani határoztaban a minisztérium újabban ezt figyelmen kívül hagyja és a minimális osztálylétszámot, egységesen 28 diákban jelöli meg. Következésképpen rengeteg magyar nyelvű osztály fog megszűnni és ez, valamint az osztályösszevonások, magyar tanárok elbocsátását fogja eredményezni. Formálisan van a kisebbségi (magyar) nyelvű oktatásért felelős magyar államtitkár, csak éppen semmit sem tesz ez ellen!

[vii] Hol vannak már azok az idők, amikor a román-magyar közös kormányülésen, a két miniszterelnök között a rommagyar miniszterelnök-helyettes foglalt el előkelő helyet, amikor ez a közvetítői szerep praktikus előnyökre váltható volt? Ma ott tartunk, hogy miközben Orbán és Kelemen kényszeres mosolyok közepette jattol Bukarestben, a román miniszterelnök még csak nem is fogadja külön találkozón az éppen ott tartozkodó magyart!

[viii] Annyi naívságot nem feltételezek az RMDSz vezetők részéről, hogy azt gondolják, a román kormánypártok nem veszik észre az átsorolást, az pedig a politika logikájából következik, hogy több „engedmény”, döntésbe való bevonás nem lesz.

[ix] Az RMDSZ, az átsorolással, egyfajta MKP-vá vált és ezzel minden valószínűség szerint, egyfelől az EP-ből és a bukaresti parlamentből való kimaradásának , másfelől egy vegyes román-magyar pártnak ágyazott meg!