Vigyázó tekintetünk ...

Vigyázó tekintetünk ...

Kijev híres kapujánál látszik megtorpanni a külterjes, a kisgömböc Európa, az az Európa, mely egy befejezetlen (open ended) projekt, az amelyiknek határa az Atlanti óceántól a Behring szorosig akar(t) érni, kisgömböc módjára beláthatatlanul nagyra akar(t) hízni.

Azt gondolom, ami Ukrajnában történt/történik a vilniusi csúcs után, pontosabban az Európához való közeledést garantáló társulási szerződés megtagadásával (diplomáciai zsargonban elhalasztásával), az egyik oldalon az európai eszme aprópénzre váltása és a palástolt kiárusítási szándék, az egyensúlyozó hatalmi játszma kudarca; másik oldalon pedig a nyers hatalmi befolyás kiterjesztésére tett kísérlet (egyelőre gazdasági) kényszerrel, zsarolással való élés és visszaélés, a putyini Oroszország részéről. A kettő közötti elvtelen és önérdekű egyensúlyozási manőverekbe bukott bele (de facto) Janukovics, és ezért az újabb „narancsos” forradalom (potenciális polgárháború), melynek kimenetele alig jósolható meg. A történtekért és azért ami következ(het)ik, akárhogyan tekintjük is, végső soron, az ukrán vezetők a hibásak. Akármelyik forgatókönyv is valósuljon meg, az ukrán polgárok fogják megfizetni az árát, és nemcsak a pillanatnyilag kedvezőtlen geopolitikai elhelyezkedésért, hanem a politikai vezetők nyilvánvaló „árulása” miatt is, akik a hatalmat meggazdagodásra és politikai ellenfeleik kicsinálására használták/használják jó ideje. Hatékony és tisztességes kormányzás helyett a lopás folyt, az eltéríthető, illetve magángazdagodásra használható pénz viszont elfogyott (nálunk felé is ismerős, sőt már untig ismerős téma, nemde?) sem az EU sem Oroszország nem akarja megfizetni az eltűnt óriási összegeket. Az ukránok többsége (de nem biztos, hogy a lakosság többsége? Szevasztopoli előljárók az orosz csapatokat hívnák segítségül, legalábbis ezt fogalmazták meg Putyinhoz írt levelükben!) az EU-t tekinti követendőnek, oda szeretné kapcsolni országa, és saját, sorsát: csatlakozáspárti. A hatalom hezitál, zug-piaci árusként viselkedik, menekülne a felelőssége elől, de közben erőszakosan lép fel, amivel éppen gyengeségét, félelmét bizonyítja. Európa ígérget (kevesebbet, mint Janukovics szeretné), kivár és jó esetben igyekszik közvetíteni, Oroszország pedig zsarol. Ez nem folyhat így sokáig, a robbanás karnyújtásnyira, a kérdés csak az, hogy az utca és a tüntetők megtalálják-e/megtalálhatják-e a megoldást?  

A krízis illetve az EU tehetetlenségének hátterében ott van viszont az euroszkepticizmus növekedése, ott vannak azok, akik vélt vagy valós nemzeti szuverenitásukat féltik a lassan föderalizálódó Európától. Paradox módon akadnak szép számmal olyan rommagyar követői ennek az irányzatnak, akik (a magyar kormánypártok és szélsőjobboldali párt hatására?) ki tudja milyenféle meggondolásból, akár az EP padjait koptatva is, ilyen irányú meggyőződésüknek adnak hangot. Csak el kellene döntsék már, hogy mikor, kinek a nemzeti szuverenitása mellett és mikor, kinek a nemzeti szuverenitása ellen lépnének fel, illetve akkor, ha magyar nemzeti szuverenitásról van szó akkor „kevesebb” Európa kellene, ha a románról, akkor több? Lépjen fel az EU mindenféle kisebbségi sérelem elhárítására a román hatalom ellen ITT, és hagyja elzárkózni, Európa ellen hőzöngeni (kokikat és sallereket kiosztani), EU-s szabályozásokat átlépni, a liberális demokrácia európai alapértékeit megkérdőjelezni a magyar kormányt, OTT?  

Máskor és máshol is mondtam: „nekünk nem kevesebb, hanem több „Európára” van szükségünk”! Természetesen olyanra, mely a szorosabb integráció mellett sajátos problémáinkra is érzékeny, nem zárkózik el a kisebbségi jogok kanonizálásától, fellép a kisebbségi sérelmek ellen, stb.,: az egyenlő méltóság és bánásmód európai értékének tiszteletben tartására van szükségünk. Ezért kérdezném, hogy vajon eddigi EP képviselőink és potenciális jelöltjeink hozzátettek-e bármit is az „európai eszme” megrősödéséhez, vagy azért mentek Brüsszelbe, Strasszburgba, hogy „elhozzanak” onnan valamit, anyagi javakat, maguknak, családjuknak (esetleg szűkebb közösségüknek) és nem azért, hogy hozzáadjanak valamit a potenciális és eszmei Európához, hogy egy sajátos színt vigyenek el és jelenítsenek meg ott? Eurószkeptikusokat vagy egyenesen az európai értékeket megkérdőjelező személyeket küldünk képviselni, vagy olyanokat, akik sajátosságainkat, nemcsak elvárásainkat, hanem hozzájárulásunkat is fel tudják mutatni, meg tudják jeleníteni Európában, olyanokat, akik nemcsak ímmel-ámmal, hanem hittel és meggyőződéssel képviselnek ott? Az európai értékek – a tartalmas liberális demokrácia, az egyenlők közössége, a páneurópai szolidarítás, stb.  – melletti következetes elköteleződést nem látom az EP-képviselői jelöltek kritériumai között a szövetség elfogadott szabályozásában, véletlen ez, vagy a szkepticizmus csírája?

Ma ismét kiviláglik, hogy az a („klasszikus”? „európai”?) hajsza, mely a befolyási övezetek kiterjesztéséért/megtartásáért Európa és Oroszország – és mások – között folyik, nemcsak abszurd, hanem kilátásait tekintve reménytelen, és következményei drámaiak lehetnek. Ma Ukrajnában, holnap meg ki tudja hol? Újra kell gondolni Európa potenciális határait, és minden bizonnyal zárni kell, a belső viszonyokat, az erősebb integrációt, a nagyobb szolidarítást, az európai identitást kell erősíteni, ezt vagy felismeri az európai és européer politikai osztály, vagy megbukhat az a szép „álom”, melyet oly régóta dédelgetünk.