Politikai retró, avagy rezsicsökkentés van babám
Sokféle olvasata van annak,
ahogyan a késő-kapitalista, (vagy nevezzük inkább nyugatinak) gazdaság és társadalom
mai válságának okait értik és értelmezik politikusok, elemzők, szakértők, stb. és
ennek megfelelően sokféle alternatíva él a kilábalás mikéntjével kapcsolatban
is. Mondjuk az olyan radikális baloldali társadalomfilozófiáktól, melyek a
kapitalizmusnak, mint igazságtalan és elévült gazdasági-társadalmi rendszernek
az eltörlésében látják a megoldást (bár a volt kommunista modellt egyidőben
kritizálják, a demokráciát inkább megőriznék); egészen a szélsőjobbig, a nemzeti
kapitalizmust hirdető, diktatórikus-autoritér kormányzás, a demokratikus jogok
és különösen a mindenféle másság üldözésére szakosodott (rasszista), szélsőjobbos
(neofasiszta) követelésekig. De a szélsőségek „között”, azaz a mérsékelt és
mértékadó elképzelések között is megtaláljuk mind a megszorító
intézkedéscsomagokat követő érveket (ezzel a leginkább a Merkel-féle német
pénzügyi és gazdaságpolitikát szokták jellemezni), mind a gazdaságot a
fogyasztás bővítésével fellendíteni akaró (neoliberális) elképzeléseket, és sok
minden más ötlet és vélemény is terítéken van. Európai kontextusban a legtöbb
vitát az váltja ki, hogy a válság megoldását a még szorosabb integráció
(gazdasági, pénzügyi, jogi), illetve a lazább, a nemzetállamoknak és
elképzeléseknek nagyobb szuverenítást, mozgásteret biztosító modell a
követendő. A világválság természetének, illetve okainak és a válság kezelésére
kialakított elképzeléseknek (gazdasági és társadalmi filozófiák) a cimkézése önmagában
nem lehet követendő cél, értelme csak a józan mérlegelésnek, a racionális
esélylatolgatásnak, az ötletek és tervek megalapozottsága vizsgálatának, és
persze a kreatív gondolatoknak van. Az „unortodoxiaként” (matolcsyzmus) emlegetett „kreatív” (vagy mások szerint deviáns)
gazdaságpolitikára a leginkább Magyarország jelenlegi kormánya lehet példa,
mely többé-kevésbé nyíltan szakít a rendszerváltás eddigi trendjeivel és ugyanakkor
az EU (IMF) ajánlásaival, egy alig beskatulyázható, vagy mondjuk úgy hibrid és
nehezen követhető nemzeti gazdaságpolitikát jelöl meg követésre. Egyszerre
folynak újraállamosítások és „saját, nemzeti” kis- és nagyvállalkozói réteg
létrehozási törekvések, valamint az elérhető tőkék újraelosztása, az allokációs
rendszerek átalakítása és a jóléti állam, eddig is szerény eredményeinek
tudatos leépítése, stb. A gazdaság terén eredmények, kilábalási esélyek ugyan
még nem látszanak, de a kaotikus – gondoljunk csak a alkotmánymódosítási
sorozatra és általában a jogfolytonosság és stabilitás hiányára, a kultúrába
való erőszakos beavatkozások sorozatára, az oktatási rendszer és a curriculum radikális átszabására, stb. –
folyamatok máris kihatnak az egész társadalomra, annak nyomott és példátlanul rossz közérzetére például.
Ez az a keret, melyben a
kormányfő legújabb kinyilatkoztatásai sajátos értelmet nyernek, illetve irányt
mutatnak, a politikai tervei – igaz még mindig töredékesen, de azért egyre
közérthetőbben és programszerűbben – napvilágra kerülnek. Új fejlemény ez, mert
az utóbbi választásokat úgy nyerték meg a kormánypártok, hogy gyakorlatilag
semmilyen politikai programot (ami egyben gazdasági, szociális, kulturális,
stb. is szokott lenni) be nem mutattak, minden, amit a „kétharmaddal” elkövettek
(nem egyszer kapkodva, ad hoc
intézkedéseket hozva, stb.) rejtett célrendszert követett: csak tették, de nem
mondták meg mit és miért, másfelől pedig, meg nem magyarázták, vagy szinte
tökéletesen félremagyarázták, elhallgatták, amit tettek. Most pedig – persze nem
minden előzmény nélkül – egy keresztény (ultramontán – egyházi beavatkozást
támogató) ultrakonzervatív (konzervatív „fülke” forradalmi, reakciós),
retróprojektet vázol (több részletben) a kormányfő. Egyrészt azt fejtegeti, (nem
véletlenül éppen Londonban), hogy kevesebb európai integrációra, nagyobb nemzeti
szuverenításra és az eddigi EU-s szabályozásoknak (egyébként a konzervatív brit
politikai elképzeléseknek megfelelő) az ilyen irányú átírására van szükség.
Másfelől pedig (ismét nem véletlenül a Demokratikus Centrumpártok
Internacionáléjának ülésén), arról beszélt, hogy az „ima és munka” megtagadása
gyengítette meg Európát, tehát ezeket kell(ene) újrafelfedezni. Harmadrészt
pedig arról szólt, hogy „meg kell fordulni és megkeresni az elhagyott útat”, és
azon kell haladni!
A három dolgot együtt értelmezve
lesz világos: Orbán és pártja(i) választási
programot hírdetett, aki kicsit is képes olvasni a sorok között az láthatja mit
hozhat egy új mandátum. Egyfelől a mai világ és Európa gazdasági-társadalmi problémáinak
teljes félreértésére fog alapozódni (továbbra is) minden fideszvezérelt politika.
A szekularizációt megtenni a válság okának[i],
illetve a munkamorál hanyatlásáról beszélni Európa kapcsán[ii],
aligha komolyan vehető diagnózis, mellébeszélés és ködösítés, még politikai
kommunikációnak is gyatra, semmiféle megalapozása nem lehet, érvényes és
hiteles politikai projekteknek. (Magyar foci, usque olyan mint null-háromra, nyolc-egyet húzni!). Másrészt Orbán elfordulást ígér a fejlett
Nyugattól és közeledést a posztszovjet szférához (Fehér-Oroszország, Azerbajdzsán,
esetleg Kazahsztán, sőt nem véletlenül Putyin
neve is elhangzott az említett londoni interjúban[iii]),
bezárkózást és elzárkózást a világtól egy olyan helyzetben, amikor a magyar
gazdaság és társadalom minden vonalon és minden szálával az EU-hoz kapcsolódik,
amihez – lényegében – nem jelenthet alternatívát a szintén félreértett „kelet”[iv].
A történelmi visszafordulás (csak valamiféle voluntarista és elhibázott
történelemfelfogás mondathat ilyent[v])
és az elfelejtett út (a kontextusból, értsd - egyelőre - Bethlen István két világháború közötti Magyarországát) megtalálása
és követése, a haladásnak (progresszió) a visszafejlődéssel (regresszió) való
felváltására való felhívás (jó román mondással azt mondja a vezér: „mergem ’nainte,
căci ’nainte era mai bine”!).
A rezsicsökkentés rezsimje a
sötétségbe vezet[vi] (mire a
rezsiháborút megnyeri a kormány, minden bizonnyal gyakoriak lesznek az
áramszünetek is – itteni gyűrött fejűek még bizonyára emlékezünk Ceau hasonló „győzelmeire”
– ajánlatos tehát jó sok gyertyát beszerezni, ez majd imához is jó lesz), vagy
a költő által vizionált, „Holt vidékre”,
ahol már nem segít ima.
[i] Feltéve, hogy ott imádkoznak a legtöbbet,
ahol a népesség a legvallásosabb, és rávetítve ezt a gazdasági-társadalmi
fejlettségre, azt fogjuk találni, hogy manapság a „sok imádság” egyáltalán nem
jár fejlett és sikeres gazdasággal és társadalommal. Egyébként a világon
mindenütt csökken a hívők száma, legalábbis tendenciaszerűen. Európa leginkább szekularizált államai a
legfejlettebbek (ma még Magyarország is közéjük tartozik!), vagy meg sem
érezték a válságot, vagy már kilábaltak abból (Magyarország még mindig
recesszióban van): http://www.origo.hu/tudomany/20120418-vallasossag-a-vilagban-felmeres-magyarorszag.html
[ii] Német,
finn, svájci, vagy osztrák, esetleg norvég és dán munkások, bányászok vagy értelmiségiek
és vállalkozók, stb., munkamoráljáról mondani, hogy alacsony és ezért “gyenge
Európa” igencsak blikkfangos kijelentés, csak semmi alapja nincs. Aztán ami a
termelékenységet illeti, bár kevesebb munkaórán át dolgoznak, megbízható
statisztikák szerint, a munkateljesítmény a nyugati országokban magasabb az
amerikainál: Belgium, Hollandia, Franciaország, Németország, Írország,
Olaszország, Finnország, Norvégia, stb. mind lekörözik az AEÁ-t, ebből a
szempontból.
[iii] Paradox
módon, mintha interjújában saját túlhatalmától féltené az országot Orbán, (“The
risk is here”- http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/europe/hungary/10373959/Viktor-Orban-interview-Patriotism-is-a-good-thing.html)
amikor azt mondja, hogy ott van esély az autoritér (Putyinhoz hasonló) vezér
megjelenésére, ahol a gazdaság rosszul teljesít. Ez Magyarország esetében ma azt
jelenti: vigyázat jövök!
[iv] Ezért
van némi alapja annak a megjegyzésnek és egyben vádnak, hogy Orbán és pártja kivezeti Magyarországot az Eu-ból, lásd: http://www.origo.hu/itthon/20130516-bajnai-orban-kivezeti-az-orszagot-az-eubol.html
[v] Teljességgel
történelmietlen az a kérdés, melyet itt érint a politikus, hogy t.i. vissza lehetne fordulni a történelemben. Vagy,
ami ugyanaz megtörténhet-e kétszer ugyanaz a dolog, fel lehet-e venni az
egyszer elejtett történelmi szálat? Másként fogalmazva, a „mi lett volna, ha?” kérdést
fogalmazza meg, ami történeti kontextusban értelmetlen. A történelem és
történelemírás (ami nélkül az előbbi „nincs is”) elválaszthatatlan a haladás
eszméjétől, a visszatérés-visszafejlődés nem értelmezhető históriai
szempontból, a miniszterelnök éppen ezért valójában, egy cinikus nézőpontot ad
elő (ki tudná megmondani, hogy hisz-e benne, számára lehetnek ezek is „csak”
szavak), t.i tagadja a haladást. Az a voluntarista nézet, hogy a történelemben
szabadon lehet előre-hátra mozogni, már a fentebb említett putyini veszély, az
autoritér vezetés, közelségére utal.
[vi] Pontosabban, ismét félrevezet, Orbán a
rezsicsökkentéssel igyekszik választást nyerni, megvezetve saját szavazóit is,
miközben az esetlegesen (sőt nagy valószínűséggel) megszerzett új mandátummal a
maga ultrakonzervatív, reakciós és megalapozatlan politikáját akarja folytatni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése