"Poszt"-ság

A „poszt” állapot paradoxonai

/A román és a rommagyar politikai mezőny eltérő dinamikája és az „örökkön visszatérő” politikai idő/

A tranzíció nagy kérdése, hogy t.i. honnan és főként, hogy hová vezet? A „poszt” jelzővel szoktuk ellátni az átmenet, a rendszerváltás nagyon sok jelenségét, mert ha sejtjük is, hogy honnan, alig tudjuk, hogy mihez vezetnek a létezett szocializmust követő politikai folyamatok. A kérdés, paradox megoldást találhat a soron következő politikai időszakban, azt láthatjuk ugyanis, hogy a politikai mozgás formális értelemben körökörös mozgás volt, ott tartunk - persze a sok lényegesnek tűnő változással együtt -, ahonnan elindultunk, egy ciklus lezárult! Az átmenet, a „kezdethez” vezetett és ezt neveztem máshol a rendszerváltás bukásának. Tartalmi vonatkozásban a körforgás, a politikai szcéna szimulákrummá válását hozta, a szimulákrum lényege, hogy nem valódi és hatékony, azaz problémamegoldó (issue based) közpolitikát termel, hanem annak csupán egyfajta „allegóriáját”, mégpedig abban az értelemben, hogy „egy allegória egy adott dolgot mond és egy másikat jelent”! A politikai pluralizmus pusztán formális jellegének és a tehetetlenségnek számos megfigyelhető eleme van, a képviselők parlamenti átüléseitől kezdődően, a pártvezérek idegen pártok színeiben való feltűnésén át, a „meglepő” alkuk és szövetségek alakulásáig bezárólag. A tranzit, a létezett szocialista tervgazdálkodástól és egypártrendszeri diktatúrától a liberális és plurális demokrácia egyfajta szurrogátumához vezetett, mely újabb beazonosítatlan, címkézhetetlen politikai amalgámhoz hasonlatos, és ez a zűrös állapot, ráadásul minden eresztékében uralja a politikai arénát.

Megfigyelhető módon - úgy tűnik Nietzche ciklikus, vagy körkörös idő elméletét igazoljuk - az elhúzódó román posztszocialista átmenet (lásd. tranzitológia) „első köre” lezárult és a Nemzeti Megmentési Fronttól egy új pártkonglomerátumhoz, a Balliberális Unióhoz jutottunk el. Paradox módon a romániai magyar politikai fejlődés ettől lényegesen eltérő folyamatot írt le (a a másképpen tagolódó idő autonómiája lenne ez?), mert míg a román mezőny leírt egy ciklust, a mi utódpártunk eddig szinte teljesen megőrizte „egységét”, most viszont szétesőben van. A román politikai aréna jellemzője, hogy közvetlenül ’89-et követően, egy monolit politikai monstrum jött létre, aztán az NMF-ből fokozatosan pártok, és mindenféle olykor torz, beazonosíthatatlan formációk váltak ki, a mezőny szétaprózódott. Azután a politikai szcéna, mintegy másfél évtized alatt szimulákrummá lett, annak minden következményével, retorikájával, kommunkációjával és Caragiale-t idéző közszereplőivel együtt. Majd egy új „egység”, vagy „megmentési front” jelentkezett, mégpedig az operettdiktátor Băsescu ellenében, ez a most uralkodó USL. És azzal is számolok, hogy a még „kívül rekedt” PDL-ből és a bizonytaln körvonalú PP-DD-ből további politikusok, ha nem egész szárnyak, fognak bekérezkedni az új front ernyője alá!

A romániai magyarság politikai útja pedig ettől alapvetően eltérő ritmusban és szekvenciákkal, sokáig megőrizte az egypártrendszer jelleget. A szövetség, mint etno-nacionalista utódpárt egészen mostanáig „egyben maradt”, noha itt is voltak megkésett kiválási kísérletek, lásd MPP és EMNP. Most viszont vízválasztó van, mert vagy folytatódik a fáziseltolódás és a szétfejlődés, a szövetségen kívüli (ön)szerveződés következik (poszt-RMDSz korszak), vagy pedig a román politikai szcéna újraegyesülése, ismét egységet teremt, most már az elszigeteltségben és anélkül, hogy a posztszocialista ciklus első körét „leírtuk volna”. Illetve – harmadik alternatívaként - megkezdődhet a román és a romániai magyar politikai mezőny integrációja egy új etnikailag vegyes párt megjelenésével, mely egyben az új ciklus, a most kialakuló front lebontásának fő mozgatója, az ellenzékiség és új politikai pluralizmus előfutára lehet. A ciklusokat lezáró, és egyben új ciklust elindító – rendszerint válságos – útkeresés időszakai, egyben a megújulás lehetőségeinek rendkívüli pillanatai is. Ezért gondolom, hogy  egy újfajta romániai magyar integráció csíráinak szárba szökkenése éppen egy ilyen időszakban a legesélyesebb. A kérdés az, hogy a szurrogátum politikai mezőnyben mozgó és az iszapbírkózásban megfáradt elit felismeri-e a helyzetet és képes-e hatékonyan fellépni az adott pillanatban, vagy marad az elszigetelődés és a további szétfejlődés. Ez a kérdés pillnatnyilag megválaszolhatatlan.