Az elmaradt házi feladat

Az elmaradt házi feladat

“Június volt s ujjongtunk, nincs tovább, 
Most gyertek szabad mellű örömök 
S pusztuljatok bilincses iskolák.” – Ady

A kerettantervek és a tananyagok újragondolása helyett, kampányfogások és populista szlogenek miniszteri rendeletbe foglalása folyik: tömény és ártalmas demagógia, melyet sajnálatos módon éppen a rommagyarság képviselete szorgalmaz (a tanügyminiszter még egy kompromisszumos, mérsékelt határozatot hozott, az RMDSz által fölvetett, a házi feladat teljes tiltásához képest). Az elhibázott, de minden esetre soha végig nem gondolt oktatáspolitikák, a rendszerváltástól számítva végigkövették az összes politikai pártot, minisztert és minden szereplőt, a tanárokat, diákokat, szülőket, egyszóval az iskola társadalmának teljes vertikumát és ma már kísérletezés sem folyik az ésszerű reformra. A miniszter legutóbbi rendelete, mely az egy-nyolc osztályok diákjainak házi feladatát lenne hivatott szabályozni, és 1, illetve 2 órában maximálni azt, már az oktatási reform teljes csődjét jelzi: sem megalapozni, sem estleg kísérleti jelleggel kipróbálni, sem végrehajtási szabályozást hozzárendelni nem kell, sem a következményekről nem lehet tudni szinte semmit. Mi fog történni példának okáért, ha a tanítók/tanárok egy-egy napra mégis több házi feladatot hagynak diákjaiknak, mint az „előírt” egy, illetve az öt-nyolc osztályban, a két óra? Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni? Egyáltalán  mérhető-e a házi feladat órákban vagy percekben, amikor nyilvánvalóan az egyéni tanulási készségek és problémamegoldó képességek, az egyéni ritmus, stb., stb., függvénye az, hogy ki mennyi idő alatt képes elvégezni egy tanulással kapcsolatos feladatot? Azt már csak mellesleg teszem hozzá, hogy az eddigi mérések szerint, a teljes oktatási ciklusra vetítve, a diákok csupán napi egy órát töltenek házi feladatok ellátásával, így a valós értékhez képest, akár nőhet is a feladatok mértéke.

Tételezzük fel, hogy a szándék tisztességes és nem csupán kampánypopulizmusból fakad, és a cél egyfelől a diákok részleges tehermentesítése, másfelől meg a fizetett korrepetálás, a szülők anyagi kiszipolyázásának csökkentése, vezérelte a határozathozót. A dolog ekkor is zavaros és ellentmondásos, valamint a pedagógiai alapelveknek ellentmondó. Nem lenne már érvényes a jó latin mondás, miszerint repetitio est mater studiorum? Vajon nem éppen az érdekes és motiváló, kreatív és felfedező, stb., egyéni tanulás biztosítja a diákoknak az önálló munkára való fölkészítését, az ismeretek alkalmazásának/alkalmazhatóságának gyakorlata, nem fontos célkitűzés, már? Sőt, én még azt is hozzáteszem, vajon nem hasznos a szülőknek is, és az egész családnak, a családon belüli (intra)kommunikációnak, a közös munka, vagy a házi feladatok szülői ellenőrzése nem játszik szocializációs szerepet? Csakhát az értelemes és racionálisan megtervezett házi feladatok integrált, projektekre épülő, kreatív és feltáró, stb., elképzelése és gyakorlatba ültetése helyett jön a demagóg és nagyon is föltételes tehermentesítés. Így a tananyag nem könnyebben elsajátítható, hanem még nehezebb lesz, a tanulás még felszínesebb: a tananyagot nem sűríteni kell, hanem ritkítani, racionálisan hozzáigazítani a hasznos tudás megszerzéséhez.

Az oktatási folyamatnak csak egyik dimenziója a lexikális tudás átadása/megszerzése, az informatív funkció. A másik a formatív, a viselkedés, a motiváció, az önálló tevékenység, az exploratív képesség, a motiváltság, stb., alakítására eddig sem volt ideje az iskolának. Most majd még sűrűbbek lesznek a tanórák, még inkább a véglegesítő és érettségi vizsgákra kötelező, nagyon szerteágazó, túlnyomórészt memóriára, biflázásra és visszaböfögésre, apelláló és haszontalan tudás megszerzésére fognak koncentrálni a tanárok. Voltak és vannak, olyan feladatok, melyek megnevezésükben is „háziak”, ezután csak órán fognak mesét vagy regényt olvasni, verset tanulni, írásjeleket begyakorolni, rajzolni, zenét hallgatni, rovar- és/vagy lepkegyűjteményt létrehozni, búzát csíráztatni, kisállatot nevelni, stb., stb., stb., a diákok? Mert, természetesen, az iskolai feladatokat pusztán megismétlő, fantáziátlan és monoton, illetve a gyerekek képességeit helyből meghaladó tevékenységeket fölösleges házi feladatnak kijelölni. De vajon az időbeli maximálás, netán a teljes eltörlés helyett, nem az ésszerűsítés, arányosítás, kiegyensúlyozás a járható út? és főként a projekt alapú, önálló tevékenységet igénylő, és azután ezeket értékelő házi feladatok, nem szerves részei az új nemzedék fölkészítésének? A virtuális térben föllelhető hallatlan mennyiségű információ irányított és pedagógiai célzatú fölhasználása a házi feladatok keretében, nem értelmesebb, mint csupán játszani/időt tölteni hagyni a fiatalokat a virtuális térben, a világfaluban? Vajon nem arra való az értelmes és korhoz igazított házi feladat, hogy egyfelől megszerettesse a tudást, a tudományokat, a művészeteket, a kultúrákat, másfelől meg hogy felvértezze az ifjúságot szövegértéssel, a manipulált beszéd leleplezésére késztetni őket, és általános műveltségüket (general knowledge) pallérozni? Vajon nem arra való a házi feladat, hogy a fiatalok maguk találhassák meg, hogy mi érdekli őket és mit tanulnak szívesen, mire vannak készségeik, mihez vonzódnak és azután ez segíti a pályaválasztásukat, helyük megtalálását a munka világában?

És tisztázzuk, a néha és csupán hevenyészett módon hivatkozott külföldi példák, azért nem mérvadóak, mert ahol gyakorlatilag nincs – legalábbis nincs a nálunk évszázada működő poroszos iskolai rendeszerre jellemző szigorún kötelező és magolásra serkentő, érdektelen és nem motiváló, hanem inkább demotiváló, stb. – házi feladat-rendszer, ott a diákok plusz iskolai időben (after school program), végzik el a megfelelő feladatokat, pedagógusok segítségével. (Ilyen rendszer nálunk is működik, széles körben, a mostani miniszteri határozat ezért is visszás).

Még jó, hogy a politikai kampányok csak néhány hetet tartanak, hiszen, ha hosszabb lenne a jelenlegi – szigorúan a rommagyar szervezet kifejezett igényének megfelelően – a miniszter végül a gravitáció törvényét is felfüggesztené, és lebeghetnénk a demagógia légüres terében, egyszerre szállnánk el, kisebbség és többség, diák, tanár, szülő, és maradna a nagy átpolitizált színtelen, szagtalan, sárga, büdös gáz.