Hát nem

Hát nem

Az elvakult és elvadult felelőtlen csőcselék öntelt trumpozása, akkor sem mutathat irányt, ha szamárbőgése az égig ér. A balgaság dícsérete nem teszi az oktalanul megdícsértet erélyessé, bölcsé vagy társadalmi értelemben hasznossá, nem és nem. Trumpozást mondok, mert nincs is nagyobb tévedés, mint eszement halandzsát, a modern és racionális, egyáltalán diszkurzíve felfogható szabályoknak alárendelt beszédnek mindenben ellentmondó nyekergést, és útszéli ripacskodást, amit a megválasztott elnök képvisel, IZMUSNAK nevezni, hát nem és nem. És ha minden kampányban elejtett szavát és egymásnak is ellentmondó nyerítését visszavonja az csak rosszabbá, és semmiképppen nem következetesebbé és elfogadhatóbbá teszi silány előadását, valóságshownak is gyenge bohóckodását.

Ha van még az ésszerű, és egyfelől a pozitív hagyományokra és a józan észre, másfelől pedig a racionális és tudományos világnézetre alapozott gondolkodásnak bármiféle legitimitása, elfogadottsága, és modell értéke az emberi társadalomban, akkor ennek a botrányos jelenségnek nincs, és nem is lehet semmiféle pozitív hozadéka. Ha nem csak a káröröm öröm, és nem csak a „minél rosszabb, annál jobb” lenini elve vezet, akkor jóra számítani a legnagyobb BALGASÁG. Abban reménykedni, hogy egy „nyomorult, tudatlan, fél normában veszélyes bohóc, és teljes állásban szociopata” (Michael Moore találó jellemzése), előbbre viszi Amerika és a világ dolgait, nem naivság, hanem őrültség, abszurdum, melyben nincs semmiféle rendszer. Az őrület legitimálása pedig semmiképpen nem erény, hanem főbenjáró bűn, a megválasztott amerikai elnök menőségén/cukiságán rugózni és a politikai inkorrektség, a rasszizmus, a xenofóbia, a szexizmus, a gyengék és kisemmizetteken, az elesetteken gúnyolódni erkölcstelenség, az elected presidente büszkén vállalt amoralitása pedig elrettentő példa, és mint ilyen, GYOMORFORGATÓ.

Előrbocsájtva, sőt indulatosan előrebocsájtva, hogy az újonnan és minden szempontból szerencsétlen körülmények közepette megválasztott amerikai elnök viselkedése, egész habitusa – nemcsak amit mond, hanem ahogy mondja, nemcsak bődületes és hazug kijelentései, hanem frizurájától kezdve, lakberendezési ízléstelenségéig, hivalkodó műveletlenségétől, egészen megalomán hencegéséig, és utcasarki skaccokra jellemző szlengjén át, politikai járatlanságáig, stb., stb., – merő egy BOTRÁNY, legjobb esetben is puszta karikatúrája annak, aminek egy felelős elnöknek lennie kellene, két kérdést próbálok higgadtabban megvizsgálni. KIT, illetve KIKET KÉPVISEL a festett hajú süvölvény? (marad-e a választott elnök amerikai társadalmat reprezentáló elvéből valami is?); azután meg MI KÖVETKEZHET egy ilyen amerikai elnök KORMÁNYZÁSÁBÓL OTTHON, és a VILÁGBAN (Egyáltalán, lehet-e a meghírdetett elvek és mögöttes gondolattöredékek megvalósulása esetén Amerika „ismét (sic!) nagy”, és jobb, élhetőbb hely a világ?)

Világosan különbséget kell tennünk az között, hogy kiknek a szavazatával lett megválasztva a jövendő amerikai presidente, és az között, hogy kiket képvisel(het). Az csak természetes, hogy a társadalomkutatók – egyelőre – azt vizsgálják, színéről és fonákjáról, hogy mely társadalmi osztályok, vagy rétegek, mely szociológiai értelmeben vett csoportok szavaztak a leginkább Trumpra, és magyarázó elveket, motívumokat keresnek e magatartásra (ez a módszertan és az elmélet racionális útja, sőt a szakma deontológiájának megfelelő útja, és ezek persze, a társadalomtudományok kritizálható, és megvitatandó, korlátai). Nem vitás, hogy a fehér kisemberek, a kékgalléros exproletariátus, még pontosabban a (relatív egzisztenciális bizonytalanságban, a Rust Belt régióban élő) prekariátus szavazott masszívan a mágnásra, akiknek ő ugyan semmit nem igért, „csak”, izolacionizmust, mely még bizonytalanabbá teszi sorsukat. És „cirkuszt”, hogy t.i. majd ismét nagyok lesznek, sőt bekerülnek a valóságshowba, tapsolóembernek, ahol kiélhetik nacionalista, rasszista és szexista, sőt akár autokrata, hatalomfetisiszta hajlamaikat, (a rejtett tanterveken keresztül inokulált fölsőbbrendűség hangoztatva lesz, a white supremacy megint „szép” lesz és mindenható, mert nem csak kenyérrel él az ember, ugye!). Szóval, paradox módon, Trumpot elsősorban azok juttatják hatalomba, akikhez valójában semmi köze, sem sorsukban nem osztozik, sem problémáikat nem ismeri, sem kiutat nem ígér válság(hangulat)ukból, frusztráltságukból, és ami a legfontosabb, mindezek következményeként, akiket semmilyen formában, még a kampányigéretek szintjén sem képvisel (a már kiszervezett munkahelyek, kereskedelmi egyezmények fölmondásával, büntetővámokkal és vállalkozók kötelezésével/megfenyegetésével való „visszatelepítése” csak egy rossz vicc, amit meghírdetett adópolitikája máris fölülírt). A tudatlanság és értelmiségellenesség, elképzelt elitek elleni elképzelt lázadás legitimként való harsány föltűntetése, a szimulált rendszerellenesség (ha valaki, akkor az elected presidente mindenben a rendszer, a késő fogyasztói kapitalizmus, a globalizált és mediatizált, stb., „újkapitalizmus” tipikus terméke: lábon járó és üvöltő szimulákrum, az egydimenziós ember karikírozott megjelenítője), nem érdekképviselet, hanem „cirkusz a népnek”, szemfényvesztés, parasztvakítás, sőt félrevezetés. Ha valakikre illik a „teszik de nem tudják” marxi kifejezés, akkor az amerikai fehér alsó középosztályra ez esetben biztosan igen, akik  Bernie Sanders „természetes”, elvek és program szerinti, vagy ha úgy tetszik szociális/szociológiai értelemben vett potenciális szavazói kellettek volna, hogy legyenek (micsoda történelmietlen fölvetés, nemde?), de megtévelyedettségükben valami egészen másra szavaztak át. (Nem tartom kizártnak, hogy Hillary Clintont sokan azért is büntették ebből az osztályból való szavazók közül, mert pártjának establishmentjével karöltve megakadályozta Sanderst az elnök-jelöltségben! Vajon miért is nem volt/voltak képes/ek addig tárgyalni és egyezkedni, amíg Sanders alelnök-jelölt lehetett volna és hozza emlegetett csoportok szavazatának nagyrészét?) Stílusát ismerve, zárt ajtók mögött jót nevethetett Trump, stábjával együtt, a hiszékeny fehér prekariátus megvezetésén (tájainkon bevett szlengben: a smekker ismét felültette a balekokat), aztán márkás pezsgők bontogatása közben az elnökségben rejlő „különös üzleti lehetőségek” latolgatásába kezdtek.

A másik paradoxon pedig, hogy Trump akár betartja ígéreteit, akár domesztikálja, megszelidíti azokat, nem is az amerikai társadalomra igazán veszélyes, (az túlél egy botrányos négyévet vagy nyolcévet, végtére is volt már elnök Reagan és GW Bush is, és mindkettő túl lett élve, hiszen voltak/vannak fékek és ellensúlyok az amerikai politikai rendszerben, melyek valamelyes kontrollt gyakoroltak/nak az elnök fölött is), hanem a nemzetközi kapcsolatokra. Sőt, ezen is belül a kelet-európai „éppen csak demokráciákra”, melyek Putyin következetesen birodalmi szovjet/orosz politikájának és nem konvencionális (hibrid) háborús retorikájának, illetve cselekedeteinek (Krím-félsziget, Ukrajna, de az összes kaukázusi, valamint ex-szovjet térségben „befagyasztott konfliktusban”, és a Közel-Keleten játszott szerepe is ilyen) folytán, egyike a legvulnerábilisabb régióknak, mely könnyen destabilizálható.

A most nálunkfele jubiláló álértelmiségi és digitális csőcselék, a magukat polgárpukkasztónak gondoló elvtelen és állhatatlan, és persze felelőtlen (szavaik szerint csak nagyarccal vállalt politically incorrect-ek, valójában moral insanity-k) hangoskodók tovább rontják a helyzetet, pedig ők legalábbis elvben „tudják és mégis teszik”. Ha kitör a vész – ennek valószínűsége most akár fele-fele arány is lehet – akkor pedig nekük sincs menekvés (ja, a menekültellenes retorika majd csak visszaüt, aztán megkérdezhetjük, hogy ugye megérte elől járni az idegengyűlöletben?), Európának és mindannyiunknak, nemcsak az emberség, hanem a józan ész parancsa szerint is föl kell lépnünk az örület ellen, amíg még nem késő.