A széle és a közepe

A széle és a közepe

Az nem kérdés, hogy a rommagyar szavazók be fogják nyújtani – leginkább passzivitásukkal, az urnáktól való távolmaradással – a számlát, az erodálódott és tétova, megújulásra képtelen politikai estblishmentnek, a kérdés csak az, hogy mikor? És egyre inkább úgy tűnik, hogy az évvégi parlamenti választások a mikorra is választ fognak adni, mégpedig csattanósat és fájót. A sorozatos rossz döntések megbosszulják magukat – és ez a demokrácia lényege, hogy végső soron sajátos eszközeivel, a választásokkal képes büntetni a felelőtlen politizálást – a reform, a megújulás elnapolása pedig, szinte kivédhetetlenné teszi a beomlást, illetve szervezeti destrukturálódást, a szétesést, amit nem mellesleg, egyik nagyarcú kiskirály régóta vizionál. És ezen nem segít a sebtében, mindenféle stratégiai tervezést mellőző, úgymond „generációváltás”, hiszen nem más történik, mint a kliensek egyet előbbre lépnek majd, ők lesznek az új patrónusok, mindenben követve, illetve a neofiták buzgalmától hajtva – minden bizonnyal – akár fölnagyítják, eltúlozzák a régiek elhibázott politikai attitűdjeit. Elsősoban pedig tovább viszik azt az arctalan, színtelen és szagtalan klientelizmust, a látszatpolitizálást, valamint a választókkal szembeni arrogáns és lekezelő magatartást, stb., ami mára a szövetség vezéreit jellemzi. Még hátravan a területi jelöltek rangsorolása, ami ugye, mindent eldönt a képviseletet illetően, és máris látszanak mindenfele a szétesés biztos jelei. És ezek között is a legbomlasztóbb és ellentmondásosabb, maga a jelölési és rangsorolási rendszer, pontosabban rendszertelenség, ami merőben más eljárásokat engedélyez területenként, az azután egyenértékű mandátumot (esetlegesen) elnyerő képviselők számára. Feloldhatatlan az az ellentmondás, ami a szövetség kommunikációjában az egység, a „szövetség” – vagy legalábbis az MPP-vel való személyi, és nem programatikus összeborulás! – az egyezkedés, és az elvtelen, valamint nem egységesen szabályozott jelölési/rangsorolási rendszer között húzódik. Ha valamiben egységesnek kellene lennie a szövetségnek, ahhoz, hogy bárkit is meggyőzzőn arról, hogy következetesen fog föllépni a szavazók érdekeinek védelmében, programja megvalósításában az éppen a belső szabályozások és jelölési mechanizmusok területe, a mostani eljárás bizony nem a (z egyébként hallatlanul deficites) „belső demokratizmus” kérdése, hanem a szétesés jele. T.i. a demokrácia lényege éppen az, hogy az „egyenlő pályák, egyenlő esélyek” elve alapján, egységes szabályozás mellett, biztosít lehetőséget a jelöltállításra és a rangsorolásra, majd a választásra, és ez az elv egyáltalán nem érvényes a szövetség jelölési eljárására. A demokratizmus teljes félreértése és demagóg kommunikálása az egységes szabályozás helyett, az is, hogy a helyi kiskirályok kénye-kedvére bízzák a szabályozást és ezen keresztül a képviseletet. Eddig ugye, az volt, hogy jelölni csak helyi-, illetve  társult szervezet támogatásával lehet, most ott a kivétel, ha valaki MPP-ként kerül listára. Az is – alulértett, de a szokásjog alapján hosszú ideje működő – jelölési elv volt, hogy egy-egy területet képviselő jelölt helybélinek kell legyen, aki jobban, közelebbről ismeri a lokális problémákat, jobban kommunikál, ismertebb, stb., Mostantól meg ez sem érvényes, ha az MPP-s Bíró Zsolt vagy. Mellesleg az MPP versenypártként jött létre és működött – már ha azt a vegetálást, amit eddig produkált működésnek lehet nevezni – most meg hirtelen „partner” lett, befutó képviselői helyeken osztozkodik kulisszák mögött, (ahonnan érdekes dolgok szivárogtak ki a közelmúltban is), egyféle társutas lesz, aki ugyan nem mérettetik meg, de parlamenti helyekhez jut, miközben megőrzi „identitását”(sic!), stb. Ezzel minden szó és szabályzatmódosítás nélkül, feladták azt az elvet is, hogy aki a szövetség ellenében indult választásokon az nem jelölhető, már a látszat sem számít, csak a háttéralkuk, melyeket nemcsak itt, hanem Budapesten is folytatnak, illetve ottani jóváhagyás nélkül tapodtat sem lépnek.

Ami pedig a rangsorolásokat illeti, hát majd a helyi szervezetek, a sokszor háttérből irányító kiskirályok és patrónusok nyomására, úgy dönt, ahogy sugallják. Sőt már a rangsorolást is úgy szabályozza, hogy a döntés legitimnek tűnjék, holott a háttérben, igen szűk körben döntenek – végső soron. Folyik a parasztvakítás, és zajlik a lökdösődés, a helyezkedés, a benyalás, és ez tovább erodálja, szétcincálja a szövetség szervezeti egységét: miközben a retorikai egységet eröltetik annak leglényegesebb összetevőjét, az egységes szabályozást és működési módozatot  negligálják – csupa egy fordított világ ez kérem, Karinthy szatirikus írásaihoz adhatna jól értékesíthető szüzsét.

Ezért történhet meg, hogy az RMDSz ötszázalékos választási sikerének kulcsa, kizárólag Udvarhely és vidékének kezébe került. Nehéz lenne kitalálni, hogy miért döntöttek így a szövetség és az MPP korifeusai, de tény hogy, amelyik pillanatban udvarhelyszéki potenciális parlamenti képviselő helyben egyeztek meg az MPP-vel, hogy t.i. Bíró Zsolt lesz a szövetség ottani jelöltje, egyben ezt a kockázatos szerepet is kiosztották az udvarhelyi szervezetre.  Különös választás, hiszen az ottani szervezet szorulna a leginkább megerősítésre, ugyanis a leggyengébben szerepelt a helyhatósági választásokon, a helyi szervezet, a mindenható potentát aknamunkájának következtében, már-már teljesen leépült, több érdekcsoport vitájának és ádáz versengésének a helyszíne a régió, stb. Most meg egyfelől a háttérből évtizede irányító elkopott, és népszerűtlen kiskirály, és egyben nagymogul, jelölteti magát szenátornak – és ez a műveltető ige itt nem stílusgyakorlat, hiszen szinte fenyegetően jelentette be, hogy gondolom a megújulás nevében, hetedik mandátumért is indul, és punktum – másfelől az ejtőernyős, valamint MPP-s Bíró Zsoltot jelölik képviselőnek, és ismétcsak punktum.

Eddig a szövetség a „széleken” bomlott, foszladozott, a demográfiai deficit, az elvándorlás, a lassú asszimiláció, a többséggel való együttműködést akadályozó etno-nacionalista jelszavak és gesztusok, stb., okán, most majd közepén is lyukas lesz a szervezet. A szinte boritékolható udvarhelyi fiaskó, jó eséllyel beonthatja a szövetséget, lerombolja a biztosan ötszázalékos párt mítoszát. Ne legyen igazam, de a fő felelősnek fog falazni a fél szövetség, ő meg kényelmesen hátradöl puha bőrfoteljében és kér még egy duplafeketét: vigaszágon, de új intézményt vezet be, a maga számára: az örökös szenátor fölöttébb káros intézményét. És nincs, senki nincs a gáton, aki legalább kimondja: nem jó ez így, mást és másként kellene tenni.