Még néhány ilyen győzelem és végképp elvesztünk

Még néhány ilyen győzelem és végképp elvesztünk

Politikus még el nem veszített helyhatósági választásokat, hiszen addig lehet manipulálni az eredmények értékelését, csűrni-csavarni, elhallgatni a rossz eredményt és fölnagyítani a részsikereket, hogy végül a választó beleszédül az egészbe. Még jobban megundorodik – ha lehet még jobban – és ráhagyja a háryjánosokra a dolgot, napirendre tér, legfennebb még egy ruhadarab kerül majd bele a már félig becsomagolt bőröndbe, mellyel előbb-utóbb aztán járműre száll és búcsut int a sok „győztesnek”.

A vasárnapi választások előzetes és még részleteiben ki nem elemzett statisztikáit, és a győzelmi jelentéseket tekintve, ismét minden párt és politikus nyert. Legföntebb a nép, az istenadta nézheti majd meg, hogy jól járt-e el akkor, amikor szavazott, vagy akkor amikor távomaradt az urnáktól[i], amikor egyik vagy másik jelöltre adta voksát, és főként nézheti meg magát, hogy mire megy tettével.

Országos tekintetben az lett nyilvánvalóvá, hogy az elnöki párt, a sebtében összetákolt, de soha egybe nem épített, Johannis képével masírozó konglomerátum, amely ráadásul a korrupció-ellenességet tűzte zászlajára csúnyán elbukott. Elsősorban Bukarestben, ahol a tét is a legnagyobb volt, és aztán mindefele, ahol a szocialisták meggyanúsított, vagy bizonyított korruptjai, vagy saját kiugrott megvádoltjai, símán legyőzték a „hivatalos” pénélét. És ez azért is negatív fejlemény, mert miután a korrupcióellenes vádhatóság ténykedését az elnöki párt vitte bele a leginkább a választási kampányba, míg a többiek nem szálltak bele a DNA megvédésébe – és talán a maga szintjén a rommagyar szövetség lép föl a legkevésbé a korrupció ellen, mára már egyre világosabban kiderült, hogy a reakciósak között is a legreakciósabb és megveszekedettebb védelmezője a megvádolt előljárók jelölésének maga az RMDSz – kudarcával a korrupcióellenes föllépés, amúgy is gyönge alapjait erodálta. A nagybányai, brassói, craiovai, dévai, stb., stb., stb. megvádolt (sőt a bányai esetében tettenért, és az előzetesből kampányoló) most újraválasztott polgármesterei, akárcsak a Sepsiszentgyörgy vagy Csíkszereda hasonlóan meggyanúsított  előljárói, kihívást jelentenek a DNA-nak. Különös és józan ésszel alig fölfogható, hogy előszőr az etnikai politizálás egyedi módon eltúlzott válfajaként, majd minden morális meggondolást mellőzve, az RMDSz (és az MPP hasonló hajlamáról, a kiszivárogtatás mindenkit meggyőzhetett, az EMNP-ről még nem derült ki ilyesmi, de hatalomközelbe sem került) a korrupciós vádak intézményi bizonyításának, és egyáltalán az ilyen jogi eljárásoknak, stb., elsőszámú akadályozójává lett, a legreakciósabb politikai formációvá. Egyetlen párt sem tartotta „örvendetesnek”, hogy meggyanúsítottakat és megvádoltakat jelölt, és jobb híjján rávette szavazóit, hogy rájuk voksoljanak. Egyetlen másik párt sem gratulált sajátmagának, hogy korrupciógyanúba keveredetteket választatott meg és ültetett a helyi közösségek nyakára. Semmi más magyarázat nincs erre csak az, hogy éppen a meggyanúsított/megvádolt elöljárók ejtették foglyul először a szervezet vezetőségét, majd a párton keresztül a manipulált helyi közösségeket, akik megtévelyedettségükben, ki tudja hányadszorra már a morális, sőt gyakorlati szempontból is rossz oldalra sodródtak, nem láttak/nem láthattak alternatívát. Nem mellesleg a szövetség ezzel ellépet a „természetes” szövetségese és a megértett elnöki üzenet mellől, megvádoltjai/meggyanúsítottjai kedvéért átsodródott a másik táborba[ii].

A korrupció-ellenes harc ma vesztésre áll, a helyhatósági választásoknak nem a közérdek hathatósabb képviselete – tisztelet a kivételnek – lesz az üzenete és a következménye, hanem a korruptak és a korrupció legitimálása, és ebben a harcban mindeki vesztes lehet, és végül az úgy ahogy európai útra tért Románia, mi mindannyian, lesz/leszünk a legfőbb kárvallotja/i. Nem kétséges, hogy a pozíciójukban megerősített, újraválasztott korruptak átfogó hadműveletbe kezdenek a DNA ellen, a kérdés az, hogy az elnök és a civil társadalom képes lesz-e állni a sarat és visszavágni, visszaállítani a DNA presztízsét és egyensúlyt teremteni (kérdéses, hogy egyáltalán folytatódnak-e a megkezdett eljáráosk az újraválasztott helyi oligarchák ellen?), egyáltalán. Soha nagyobb szükség nem volt a vox populira, az utca hangjára, mint ebben a helyzetben. Márpedig a meccset az őszi választásokig el kell dönteni, ha sikerül a korruptak parlamenti bebetonozása, a korrupció-ellenesség, az európai ország ígérete is odalesz.

És akkor a rommagyar eredményekről, csak annyit, hogy bár a kép nagyon tarka (ez persze azzal is kapcsolatos, hogy nem volt egységes elképzelés, nem volt összehangolva sem a jelölések és az előkampány, sem az alig létező kampány egésze) egy általánosabb szinten elmondható, hogy olyan kudarcot jelöl, amit – meglehet egész gépezetek dolgoznak  a manipuláló diskurzusok kidolgozásán és eladásán – már nem lehet szőnyeg alá söpörni. A rommagyarság, mint várható volt, elsősorban távolmaradásával üzent a politikusoknak, vádolják is ezért, még jóhiszemű politikusok is. Ez a többé kevésbé elhallgatott számok szintjén azt jelenti, hogy (a már majdnem végleges hivatalos statisztika szerint) a rommagyarság képviselőire, a megyei tanácsosi listákon – és ez a politikai szavazás, ami a leginkább előrejelezheti a parlamenti választások várható eredményeit – mintegy 20%-al kevesebben voksoltak mint 2012-ben. A teljes rommagyar politikai mezőny erodálódott, kiürült és elhiteltelenedett, oly mértékben, hogy szinte boritékolható: egyfelől végképp kizuhanunk a bukaresti nagypolitikából, másfelől az újratervezés, a beígért megújulás – sine ira et studio? – bizonytalan ideig halasztódik, és ezzel az elvándorlásnak semmiféle koherens és bizalmat sugalló ellensúlya nem marad, a kéve megoldva a közösség egyéni döntések alapján megy szanaszét.

A kép persze sokszínű[iii], örvendetes, hogy Szatmárnémetiben Kereskényi győzött, és dícséretes Horváth Anna[iv] és a nagybányai fiatalok teljesítménye is, de ugyanakkor nagyon lehangoló az udvarhelyi helyzet (és általában a Hargita megyei), ahol az oligarcha „láthatatlan keze” felborította a politikai mezőnyt és összezavarta a dolgokat. Nem az a gond, hogy „ellenzéki” polgármester lesz, hanem az, hogy a cirkusz tovább megy, elvtelen és a közjót egyáltalán nem szolgáló harc indul, illetve folytatódik a hatalomért.

Szívesen vitába szállok mindenkivel, aki érvelni tud az mellett, hogy a vasárnapi választások eredményei sikerként értékelhetők a rommagyar közösség szintjén. Én azt látom viszont, hogy elmentek voksolni vagy távolmaradtak az urnáktól, a választópolgárok nagy része semmiféle eufóriát nem él(t) meg az eredményekkel kapcsolatban. A tanácstalanság, a letargia, a változtatás lehetőségébe vetett hit további elvesztése az általános. Paradox módon viszont éppen a vásárhelyi kiábrándultság mögött sejlik föl egy új, hiteles politikus profilja, aki – ez most alig érzékelhető, de a jövőben egyre jobban kirajzolódhat – függetlenként kimozdította a holtpontról a vásárhelyi magyar szavazóközönséget (és talán másokat is), és ez Soós Zoltán volt. Ha nem adja föl, ha nem hagyja magát utóbb bedarálni, ha további értelmiségieket és szakértőket tud bevonni politikai tevékenységébe, egy új vezető kiemelkedésének lehetünk szemtanúi a közeljövőben: ez és ekkora ma a remény.

---

[i] Nem győzöm hangsúlyozni, az urnáktól való távolmaradás politikai gesztus, üzenet a politikai mezőnynek, még akkor is, ha kétélű fegyver és negatív következményei könnyen visszahullhatnak az elkövetőkre. Azon lamentálni, hogy miért nem mentek a népek szavazni az igazi demokratikus pluralizmus, a véleményszabadság, stb., melletti elkötelezettség hiányosságát jelzi. Bizalmatlanságot föltételez a szavazókkal szemben, azt, hogy a nép nem lenne képes, illetve kompetens, a legfontosabb kérdésben a reprezentáció átruházásában dönteni. Legfontosabb oka a teljes politikai mezőnyből való kiábrándulás, az alternatívák hiányának megtapasztalása, a hiteltelen programok és jelöltek, mert ahogy azt a bumfordi székely mondaná: „hely az van, csak az nincs ahova állni”!

[ii] Egyetlen pártvezér sem tartotta örvendetesnek,még a saját jelöltjeivel kapcsolatban sem, a korrupciós gyanút, senki nem mondta, amit Kelemen Hunor, aki "azt is örvendetesnek találta, hogy újabb mandátumért szállnak versenybe azok az RMDSZ-es polgármesterek, önkormányzati vezetők is, akik ellen eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA)." És azután vissza is tért a dologra, hogy megerősítse álláspontját, mondván: „jó döntés volt az ügyészek által meggyanúsított Antal Árpád és Ráduly Róbert indítása, mert mindketten fölényesen győztek.”

[iii] Éppen a nagyon sokféle eredményre tekintve, mintegy összefoglalásként, készítettem egy toplistát a rommagyar politikusok kampányáról, előszőr a sikereseket, a legjobbakat rangsorolva, majd a leggyengébb teljesítményeket értékelve. Íme: 1. And the winner is.... SOÓS ZOLTÁN! Indoklás: azt hiszem egy új és hiteles politikus született, mutatta meg magát, kis politikai mezőnyünkben. Nem ment bele sem az önsajnáltató "fekete-márciusos" diskurzusba, sem a "borbélylacis-hencegésbe", az etnikai "kártyát" módjával használta, meg tudta szólítani a fiatalokat is, stb., eredménye ezért duplán értékes. Örvendek, hogy ki tudott szabadulni a rossz vásárhelyi paradigmából, és sajnálnám, ha hagyná magát utóbb bedarálni. A következő kampány ma reggel kezdődött és végre van egy hiteles és fejlődőképes vásárhelyi , esetleg ennél is tágabb körben esélyes, politikus. 2. Második helyezett, csupán kicsit lemaradva .... KERESKÉNYI GÁBOR. Jól kampányolt, megőrizte higgadtságát mindvégig, és ami még ennél is fontosabb NYERT, s ezt magyarázni sem kell. Sok sikert neki (is) és csak annyit: nagyon sajnálnám, ha hagyná, hogy bukott (vagy félig bukott - sssst, ők még nem érzékelik) politikusok takarozzanak győzelmével. 3. A dobogó harmadik fokán - ex aequo - két jelölt is van (sőt a nagybányai fiatal csapatot díjaznám a Richárd személyében). HORVÁTH ANNA, kiváló kampányt vitt, ő volt a legláthatóbb arc, egész Kolozsváron, és pragmatikus, nem ment át semmiféle populista diskurzusba (na, néha kicsit - kampány volt), és továbbra is igen hasznos alpolgármester lehet/lesz a kolozsvári magyarság (és nemcsak) javára. KOVÁCS RICHÁRD és tsai, felráztak egy kis maradvány-közösséget és megmutatták, hogy érdemes újítással próbálkozni, van esély-van remény. Hajrá! És a leggyengébben teljesítők: Hátulról harmadik helyre sorolnám a kampányban játszott szerepéért KELEMEN HUNORt, aki képtelen volt összefogni a jelölési folyamatot és a kampányt, egyszerűen nem kontrollálja saját pártját, több, mint "gyengekezűként", karizma nélküliként viselkedett ebben a kampányban (is). Ha tágabb kontextusba helyezem az elnök teljesítményét, első aki 5% alá vitte az RMDSz-t, és - személyes vélemény, de érvelni tudnék mellette - ez biza szomorú kilátásokat föst az őszi esélyek latolgatásakor. Utolsó előtti magán-toplistámon, KOVÁCS PÉTER, aki persze KH szinkronhangjaként is tévedett, de akinek minden kijelentését korrigálnia kellett, vagy elhallgatni. Kampányfőnökként, azt hiszem, semmit nem tett hozzá az egyes jelöltek sikeréhez, és nagyban hozzájárult az általános kudarchoz. S, legutolsó a toplistán RÁDULY ("dezintegrálódott") RÓBERT, aki olyan gyalázatos, arrogáns és ártalmas gesztusokat engedett meg magának, ami példátlan az elmúlt 26 év rommagyar politizálásában. Előszőr dezintegrálta szervezetét, hagyta, hogy Borbolynak aláírásokat gyűjtsenek, aztán mégis a színeiben jelöltette magát, majd nem kampányolt (hacsak nem egy ismeretlen "Katolikus Férfiegylet" nevében nem), sem programot nem hirdetett. Amikor szeredaiságomról kérdeznek, vagy szóba kerül a dolog még hosszú-hosszú ideig mélyen lesütött tekintettel fogok nyilatkozni a dologról.

[iv] És ismétcsak szögezzük le, az önmagukat ünneplő politikusok manipulációival szemben, hogy az összes székelyföldi polgármester-jelölt, de Kereskényi Gábor és Horváth Anna is kevesebb szavazatot szerzett, mint a négy évvel ezelőtti jelöltek. Más kérdés, hogy az általános apátia közepette, no meg a helyi román politikai mezőny és nyomán a szavazatok szétszóródása okán Szatmáron győzni lehetett. Ott ahol meg nem volt kihívó, illetve a helyi közösség egy-egy kiskirály foglyaként, nem látott alternatívát, jött a borítékolható „győzelem”. Két kis közösségben, a nagybányaiban és a temesváriban sikerült jobban a mozgosítás (ha jól látom az előzetes eredményekből), és kaptak  a jelöltek kevéssel több szavazatot, mint négy évvel ezelőtt.