Brexit után bregret, és mi, a többiek?

Brexit után Bregret, és mi, a többiek?

Lassan lecseng a NB-t az EU-ból kiléptető referendum első – és minden bizonnyal legdöbbenetesebb, legsokkolóbb – szakasza, amelyben a piacok, midenenekelőtt a pénzpiacok beárazták a kilépést, a brit bankok és a font több, mint tíz százalékpontot esett, az Euro is valamennyit, és a tőzsdei cégek részvényei is zuhanórepülésbe kezdtek. (Hogy ezek a fejlemények mennyire tükrözik a valós gazdaság dinamikáját, sőt a globalizált világpiacon szereplő cégek reális értékét, az nagyon is kérdéses, mert könnyen lehet, hogy csak a spekulánsok virtuális játszmájának állását adják vissza. Hogy is mondta Soros sok éve? Az a gond a pénzpiacokkal, hogy „virtuális pénzek, virtuális piacokon, virtuálisan gazdát cserélnek” – és ez biza inkább a hisztéria, az érzelmi és politikai közgazdaság játéka, mint a reális gazdaság mozgása, csak következményeiben – sajna – végzetes lehet egész ágazatokra, sőt országokra és régiókra is, stb.). És miközben a britek megbánása a leglátványosabb bulvártéma, a brexitet a bregret szórövidítés követi (és nincs welsi bárd aki, ki merné mondani, hogy „have a nice brexit ...”), az EU államokbeli euroszkeptikusok pedig maguk is kilépési népszavazásokra izmoznak, még mindig nem látni a történetet kezelni képes agytrösztöt, de még a megalapozott diagnózisok is késnek, amelyekre aztán új projektet lehetne építeni. Számosak a  brit balgaság és a hazudozás politikájának mémjei a virtuális térben, de a józan ész hangja még mindig várat magára. Pedig, ha valamikor az elmúlt 25 esztendőben, akkor most lenne a legnagyobb szükség rá, és nemcsak a szigetországban, mely – hangsúlyoznám egy egész sor megoldatlan probléma nyomán – egy populista és látszólag egyszerű, de persze önmagára és másokra egyaránt veszélyes dolgot követett el, képzelt el megoldásnak, és ebben biza nagyot tévedett. Hanem az úgynevezett többi EU-s ország is képtelen a kialakult helyzet józan mérlegelésére, reális és pragmatikus lépések megalapozására, pedig az intézményi reform és innováció – ami nélkül aligha lesz hosszú életű a „maradék EU”, vagy amit sugallni szeretnék egy teljesen megújult, ha úgy tetszik „újraalapított” EU – sikere az első lépésektől, sőt a helyzet diagnosztizálásától függ. És hát kellene egy új projekt, valamiféle vízió, és megélhető, de egyszersmind racionális távlat a sokszor és sokféleképpen félreértett EU-s integráció helyébe, akár a britekkel, akár nélkülük. (Nem mellesleg, ha NB-ra azokat a belépési feltételeket alkalmazták volna, melyeknek az újonnan belépő K-K-európai államoknak meg kellett felelni /acquis communautaire/, akkor soha nem bocsájtatott volna be az EU-ba! Ezt csak azért említem, mert sokan még mindig egylépcsőznek, meg többlépcsőznek az EU kapcsán, hát eleve többlépcsős volt).

Első lépésben integrált, lehetőleg a problémák minden egyes vonatkozását figyelembe vevő, és egyúttal demitizáló, diagnózist kellene felállítani, statisztikákra, tudományosan megalapozott elemzésekre és persze az azokat irányító elméletekre alapozottat. És ehhez minden állam és a legjobb műhelyek, egyetemek és kutatóintézet, stb., hozzájárulására lenne szükség, olyan integrált think tank és innovációs műhelyek nagyon gyors létrehozására, melyek képesek a gazdasági/piaci érdekektől kezdve a lakosság, a polgárok hangulatáig, a kulturális integráció és a nemzeti identitások megmaradásának/összeegyeztethetőségének kérdéskörétől a régiók összeillesztésének kérdéséig, a menekültválság kezelésétől a közös pénz és fiskális politikák vázolásig, stb., kritikusan (önkritikusan) áttekinteni és pontosan diagnosztizálni a helyzetet. Majd nem csak (a konferenciaturizmus iparágának oly kedves) tudományos értekezések, hanem politikai döntéshozatal számára is hozzáférhető alternatívákat vázolni. Tudom, hogy utópiának hangzik, de nem látom egy ilyen gyors és hatékony föllépés nélkül a kilábalás semmiféle garanciáját. Mert az a játszma, ami máris elkezdődött, hogy NB-ban nincs politikus aki vállalná a brexitet, a EK kivezetését az EU-ból, az EU meg keménykedésbe kezdett és sürgeti a brit kilépést, ez már nem is a vég kezdete, ez maga a vég zárófejezete.

Meglátásom szerint, éppen a jelenlegi viszonyok időszakos befagyasztása (persze záros határidőre), az átgondolásra, az új projekt kialakítására lenne szükség türelemre, és nem utolsó sorban önmegtartóztatásra, minden érdekelt fél részéről. De már hallom is ahogy harsogják: hát ez aztán csak az – értelmiségi, tehát lefumigálandó, a tudatlanság páncélzata mögül rögtön elvetendő – utópia. Tudom, nagyon is tudom, hogy a mérlegelő, átgondolt és higgadt magatartás nem a jelenleg regnáló politikusok attribútuma, vagy csak néha és végső esetben képesek fölülemelkedni kicsinyes és önző érdekeiken (van aki Cameront, sőt, Johnsont és Farage-ot, no meg legutoljára Corbynt továbbra is „államférfinek”, nagyformátumú politikusnak véli, eléggé el nem ítélhető módon! És ugyanolyan biztos, hogy Junckert sem érdemes további szerephez juttani a kötelező „megújulásban”), hibát hibára halmoznak aztán meg mossák kezeiket, menekülnek a felelősség elől. Azt hiszem, ha távlatosan akarjuk elgondolni ezt a helyzetet, a szűkebb kontextustól a globális fele haladva, aztán meg fordítva is úgyanúgy, akkor el kell vonatkoztassunk a mainstream politikusi gárdától, pontosabban alkatilag más, új és szakszerűbb, dinamikusabb, és ugyanakkor elkötelezettebb, stb., politikusi gárdában kellene gondolkodni, EU-szerte (nem hiszek a platoni filozófusok vezette állam sikerességében, s a szakértői kormányt éppen megfigyelhetjük munka, akarom mondani tétlensége közben, hát nem kérünk belőle!).

Azt hiszem félre kéne tenni mindenféle sérelmet és önző célt, a revansok és kicsinyes előnyök követésének játszmáit, és újra kellene gondolni, sőt EGY NAPRA MEGSZÜNTETNI, majd ÚJRA LÉTREHOZNI egy teljesen új, föderálisabb/integráltabb, dinamikusabb, működőképesebb, de egyszersmind igazságosabb és demokratikusabb, távlatosabb, stb., EURÓPAI UNIÓT! Eszembe nem jutna elfelejteni, vagy nem fölhasználni az integráció eddigi pozitív hozadékát, tapasztalatát – akár egész fejezetek átkerülhetnének a jelenlegi szabályozásokból, természetesen egy megváltozott kontextushoz igazítva – az új szerződésben. Ez viszont nem elég, új tudás bevonására, a tapasztalati tudásnak, a kodifikálható, tudományos, önmagát szakmai hitelessége, és nem pusztán politikai alapon legitimáló tudásformák ötvözésére van szükség. Innováció szükségeltetik és nemcsak a szűken vett intézményi, hanem sokkal tágabb értelemben társadalmi újításra: ÚJ EURÓPAI VÍZIÓ KELL!  Az új EU egyfelől a (posztbürokratikus) tudásalapú döntéshozatal, másfelől pedig a döntések társadalmasításának a mintapéldája kellene, hogy legyen. Erről van már elméleti, sőt tapasztalati (alulértett) tudás, csak alkalmazni kellene, egyébként marad minden a régiben, azaz Nagy-Britannia királyságként is eltűnik, az EU pedig egészen biztosan szétesik. (És ez nem kommunikációs, hanem stratégiai, strukturális kérdés, vagy lesz teljes megújulás, és ennek szerves része a megújult kommunikáció, vagy bukás lesz/van!). Azután a szakértői tudást lejáratása helyett, le kell fordítani (tudástranszfer, tudásmenedzsment) a politika (politics), és a szakpolitikák (policies) nyelvére, majd kodifikálni és elfogadtatni, a közélet, és politikai szcéna vonatkozásában is legitimálni, s mindezt nagyon gyorsan, amíg a helyzet valóban kezelhetetlenné nem válik (újabb kilépésekkel, a régi sérelmek, a régi Európára olyannyira jellemző revansizmus feléledése előtt).

Nos, föltéve, (de meg nem engedve), hogy ilyesmi bekövetkezhet, még mindenki győztese lehetne a brexitnek és az új EU mondjuk Dublinból kezdődhetne és Londonon át Berlinig, gyorsvasúton száguldhatna, és még Tallinban sem érne véget.