Pávatánc és kutyakomédia

Pávatánc és kutyakomédia

Ami ma a demokratikus játék, a helyi politikai reprezentáció legfontosabb színjátékának terén folyik, azt Bibó István, joggal nevezhetné, a „demokrácia meghamisításának”, hiszen sem elvek, sem világos játékszabályok nincsenek, melyek mellett valamelyest is átlátható, azaz demokratikus módon alakulnának az események. Antipolitika folyik, és mögötte az okkult hátterű korrupció-ellenes ügyészség, a titkosszolgálatok és egyéb erőszakszervezetek kaján mosolya sejlik föl, és persze az egyre borúsabb hallgatag és lagymatag elnök merev és szenvtelen tekintete. Úgy tűnik a közelgő helyhatósági választások semmiféle katarktikus élményt, hogy ne mondjam örömöt nem lesznek képesek hozni, végső soron a mogorva és sötét korrupció győzött.

Nincs könnyű helyzetben az a rommagyar érdeklődő sem, aki tájékozódni szeretne a helyhatósági választások előkészületeivel, a jelölésekkel kapcsolatban, és különösen, a minden választás központi kérdéséről, hogy kit, mit és hogyan fognak képviselni az újonnan megválasztandó előljáróink?

A tájékozódást elősegítendő megpróbálok egyfajta közelképet festeni a politikai folyamatokról – a teljesség igénye nélkül – mégpedig szigorúan egy ma reggelre érvényeset, hiszen, míg jegyzetem adásba kerül, addig is változhatnak a dolgok, fülünket az ügyészségek/bíróságok felöl jövő hírekre kell hegyeznünk, hogy a politikai csata állását megértsük, ez lett mára a rommagyar politika meghatározó jellege. És mert csak a rommagyar politika zárkózott el egyértelműen a feddhetetlenségi szabályok megalkotásától és bevezetésétől, ma a DNA válogatja a jelölteket, a pártok meg „alkalmazkodnak”. Ez maradt az oly sokat hangoztatott autonómiázásból: példátlan kiszolgáltatottság, de vegyük kissé módszeresebben. Egyik rommagyar politikai formációnak sincs programja vagy egységes üzenete a közelgő választásokra. Halovány és hiteltelen jelszavakkal próbálkozott ugyan az RMDSz, de azokat is mintha félszájjal súgná, t.i. bizonyára a vezérkar is érzi, hogy a diagnózis nem reális, nem a választók bizonytalanodtak el, amire ellenszert kellene találni, valamiféle harcos retorikával, hanem a politikai osztály van válságban, és ezt vetíti rá a közösségre, és ezzel tovább demobilizál. Mindenki a belső harcokkal, az elvtelen kompromisszumokkal és zavaros eljárásokkal van elfoglalva. Minden politikai formáció közül az RMDSz hajlandó a legnagyobb árat fizetni a korrupciómentesség délibábjának makacs fönnntartása érdekében, és attól tartok Ráduly Róbertnek van igaza, amikor azt állítja (igaz ugyan, hogy érintettként, az önkritika minden jele nélkül), hogy – idézem – a „szövetség dezintegrálódott”, „a mostani választási keménykedésen túl nem létezik” (már, ha valaki is észleli ezt az úgynevezett „keménykedést”). És, ha már Csíkszereda, lemondott – a téves politikai kondicionálás, a sok éves klientelizmus, stb., okán pótolhatatlannak vélt – polgármesterét idéztem, hadd kezdjem az áttekintést az ottani helyzettel.

Egyetlen biztos polgármester-jelölt van Csíkszeredában, éspedig az MPP színeiben induló. A Borboly-Ráduly párharc következtében ma (reggel) még bizonytalan az is, hogy egyáltalán van-e RMDSz-es jelölt? Történt ugyanis, hogy miután Ráduly, megvádoltsága okán lemondott, urnás előválasztást hírdetett a szövetség, amelyre egyetlenként, a szintén vádlott Borboly jelentkezett (Kovács Péter kampányfőnök szinte minden kijelentését perceken belül cáfolja a „valóság”), és ezért elmaradt az előválasztás. Miután Borboly – állítólag – össze is gyűjtött háromezer támogató aláírást (valakinek eszébe fog jutni vajon, hogy legalább megköszönje az aláíróknak, akik most éppen hoppon maradni látszanak!), azután Ráduly mégis azt jelezte, hogy a határidő lejárta ellenére is jelölteti magát, és Borboly visszalépett a javára (hirtelen a megyei kampány kezdte el foglalkoztatni). Azután Ráduly újabb nyilatkozatából kiderült: nem föltétlen a „dezintegrálódott” RMDSz színeiben indulna, hanem megméretkezne (függetlenként?) Borbollyal is. A meccsnek még nincs vége, kimenetelével kapcsolatban is csak egy dolog biztos: két megvádolt jelölt kakaskodása csak árthat a helyi közösségnek, a demokratikus választásokba vetett hitnek, és bizonytalanságot eredményez, demobilizál, és azt is jelzi, a választók akarata, egyáltalán politikai alanyiságuk nem érdekli a helyi kiskirályokat, és a központi vezetőséget sem (akinek nincs is kontrollja az események fölött), háttal állnak a szavazóknak. És ugyanez a szellemiség jellemzi a többi fontos „székely városban” zajló jelöltállítást is, mintha egyetlen elv létezne, a „minél rosszab, annál jobb” – lenini elve.

Miután a Székelyudvarhelyt régóta kontroll alatt tartó helyi (és egyszemélyben központi) potentát megvonta bizalmát az aktuális polgármestertől, a város politikai élete fölborult és a bizonytalanság jellemzi. Van ugyan új jelölt (sőt ritkaságszámba menő módon, programot is bemutatott), viszont sejthető, hogy a régi polgármester újra jelölteti magát, méghozzá eséllyel, csak nem világos, hogy függetlenként, vagy új párt jelöltjeként. A bizonytalanság a jelölési határidő utolsó percéig tart majd, addig a bénultság és a kulisszák mögötti kegyetlen hatalmi harc, pletykák és találgatások jelentik az udvarhelyi politikai életet. Nem tisztább a helyzet Gyergyószentmiklós esetében sem, ahol a megvádolt és felfüggesztett polgármester visszalépése nyomán keletkezett a vákuum. Az RMDSz pedig saját jelöltet nevezett meg, aki szintén háromezer aláírást gyűjtött támogatására, mire a szövetség – egy belső közvélemény-kutatás, egyébiránt titkos adataira való hivatkozással – látszólag meggondolta magát, azután lehet, hogy mégsem, de az sem kizárt, hogy az MPP-s alpolgármestert (megbízott ideiglenes polgármester) fogja támogatni, aki viszont még nem is jelölt. Ennyit a hargitai elvszerűségről, és érdemes Sepsiszentgyörgy semmivel sem átláthatóbb és egyszerűbb helyzetére térnem. Miután Antal Árpádot az ügyészség 2 hónapra fölfüggesztette polgármesteri funkciójából, a politikai folyamat itt is, szépen fogalmazva, függőben maradt (egyébként, már megvádolását megelőzően pávatáncot járt a helyi kiskirály, kérleltette magát, elhúzta jelölésének bejelentését, vagy sejtett valamit az ellene folyó nyomozásról?), az RMDSz nem állított új jelöltet és aláírás-gyűjtésbe kezdett (állítólag 7 ezernél is több összegyűlt) a felfüggesztett polgármester indulásáért, aki föltételes indulását később be is jelentette. A dolog viszont – már a feddhetetlenségi problémán túl, nem biztos ugyanis, hogy minden szentgyörgyi magyar álma egy megvádolt jelölt támogatása, és ha az ügy folytatódik, sőt ítélettel végződik, akárcsak Ráduly és Borboly esetében, jöhetnek az időközi választások, miféle hitelesség mellett? – továbbra is problémás, hiszen amennyiben Antal felfüggesztését, jogi ellenőrzés alatt tartását, meghosszabbítja a bíróság, a szervezetnek egy hete marad arra, hogy új jelöltet találjon és aláírásokat gyűjtsön támogatására. A vásárhelyi álságos „összefogás” bénultságot okozó voltáról, és az esélytelenség mélyebb okairól már nem is szólok, megérne egy külön elemzést.

Nincsenek végső következtetések, és jól tudom, hogy a puding próbája egyébként is az, ha megkóstoljuk, de borúsabb politikai előjelek még nem mutatkoztak a rommagyarság számára, választások előtt 2 kerek hónappal, az elmúlt 25 esztendőben. Márpedig a szerencse és a véletlen nem igazán politikai kategóriák, a bukás szinte előrekódolt. A jelenlegi helyzet viszont megmutatja a mély válságot (melyről egyébként, maguk az érintett és annak előállásához nagyban hozzájáruló politikusok is szóltak már), a klientelizmus, az elhibázott politikai döntések, az elmaradt reformok, az átláthatatlan politikai csaták és hatalmi helyezkedések következményeit: káosz van és nem látszik sem a potenciális rendcsinálók személye, sem a változások intézményes keretei.

Minden esetre a politikai botrányok sorozata nem kampány, a legkevésbé sem mozgosít, hanem közönyt és kiábrándultságot okoz, egyenesen ellenkampány, és most éppen ez folyik.