Tisztességtelen játszmák
Sejtem, hogy a politikai vezérek
számára bosszantó a kritikai elemzés, először úgy általában, aztán meg így
kampányt megelőző időszakban, ilyenkor különösen. Ha mégis folytatom
az ilyen irányú apró jegyzeteket, az azért van, mert egyfelől nem hiszem, hogy
a politikai folyamat elemzésének szünetelni kellene az év egyetlen napján sem, hiszen maga a folyamat is állandó. Másfelől – és ez
a lényegesebb vonatkozás – közeledni
vélem azt az időszakot, amikor politikai vezéreink orrlógatva és karjukat
széttárva, (még jó, ha nem csípőre tett kézzel és a szavazók leváltását/lesajnálását
hegykén követelve) álnaivan kérdezik majd:”hogyan történhetett”?„Mi vezetett a
kudarchoz”?, és akkor az elemzőnek értelmezésekkel kell előállnia, mégpedig
olyanokkal, melyek tanulsággal szolgálnak. A politikusok ugyanis hajlamosak
érdekeiknek megfelelően szakaszolni a politikai folyamatot, és magát a
politikai napirendet is hozzáigazítani a különféle szakaszokhoz. Magyarán ez
egy olyan mesterség, amihez nagyon jó egészségre és egészen pocsék memóriára
van szükség – ahogy azt a fáma tartja – és az elemzők feladata, hogy a sok „új
fejezetet”, „újratervezést”, illetve annak elmaradását, elhelyezzék a valós
térben és időben. És főként felhívják a figyelmet azokra az apró – a maguk
idején vagy kontextusában alig észlelhető, szádékosan elrejtett, vagy más
témákkal és ténykedésekkel elfedett, vagy figyelmetlenségből elszalasztott,
szőnyeg alá söpört, stb. – mozzanatokra, melyek viszont a választók térfelén,
a közvéleményben (főként a látens közvéleményben), és általában a nyilvánosságban
a „mély játszmák” terén, fölgyülnek, és elérve egy kritikus tömeget, szinte egycsapásra
képesek megváltoztatni a politikai konstellációt.
Azt is le kell szögeznem, hogy a pártok
jelöltállítási gyakorlata, alapjáraton, ha úgy tetszik, magánügy. Végül is úgy
jelölnek és azokat, akiket csak akarnak, itt szempont csak a szervezet belső
SzMSz-nek való megfelelés lehet, nincs formális kötelezettség arra nézve, hogy
egyáltalán mekkora nyilvánosság mellett kell jelölni, vagy milyen eljárás
szerint. Viszont amennyiben a politikai szerveződések a jelöltállítást a belső
demokratizmus fölmutatására (és ne feledjük minden politikai tett egyben
szimbolikus jelentőséggel is bír, megjelenít az akció szűk kontextusán túl egy
egész stílust, hagyományt és hatalmi reflexeket, stb.), és ennyiben
előkampányra, illetve mozgosításra, a belső erőviszonyok fölmérésére akarják
használni, és ezért a szélesebb közönséghez, mondjuk egy-egy település vagy
körzet választóihoz fordulnak, további világos szabályozás mellett érdemes ezt
tenniük. Az előválasztási rendszer (ami az USA-ra a legjellemzőbb, viszont a most
éppen ott zajló procedúra semmi szín alatt nem szolgálhat példaként, ahol az
egyik jelölt, rendszerellenes föllépésével, csapdába ejtette, zsarolja, és már-már
szétszakítja az egyik hagyományos nagy pártot) a jelöltek rangsorolásának
széles körben való eldöntése kétélű fegyver. Igaz, hogy fontos eszköz lehet
arra, hogy kiválasszák a jelöltek közül azokat, akik a „választhatók
csoportját” alkotják (Marc Abeles fejti ki, hogy a választhatóság elsőrendűen
fontos a jelöltek kijelölésekor és alapvetően az örökölt /el/ismertségtől, és a
politikai tőkétől, magyarán a jelöltek politikai előéletétől, saját vagy
fölmenőik megelőző állásfoglalásaitól függ), mert eléggé beágyazottak, (el)ismertek
és népszerűek, stb., de ugyanakkor akár veszteséggel is záródhatnak.
Veszteséget hozhatnak, ha nincsenek világos és áttekinthető szabályozások,
nemcsak az előválasztás kivitelezésével kapcsolatban, hanem mondjuk a megengedett
kampányeljárásokkal, az időpontokkal, egyszóval az egész folyamat minden egyes
mozzanatával kapcsolatban. A kudarcot az alacsony részvétel és olyan
jelöltlista összeállítása jelöli, mely nem választható személyekből áll, egy
ilyen sikertelen eljárás nemcsak az illető politikai formáció hitelét
ronthatja, hanem lejáratja magát az előválasztást, mint intézményt is.
Nos, ilyesmit vélek fölfedezni a
rommagyar politikai formációk eddigi előválasztási eljárásait tekintve. A két
aprópárt jelölési rendszere teljesen esetleges, sejtésem szerint, legnagyobb
gondjuk, hogy „ki az, aki vállalja a jelölést”, ez mellett meg lemondások,
kizárások, kivárások és nemtelen támadások, belső lobbizás és bizonytalanság
jellemzi a folyamatot. Az MPP
esetében nem világos, hogy a politikai paletta mely terében mozog, hogyan
állnak össze a jelöltlisták, milyen a viszony az RMDSz-szel, milyen helyi
egyezségek, kompromisszumok és ellentétek alakítják a kialakuló listákat, stb. Az EMNP-nél
csak kevéssel jobb a helyzet, ők legalább az „ellenzéki oldalon” igyekeznek
politizálni (bármit is jelentsen ez, és mondjuk a kolozsvári, meg vásárhelyi lényeges
kivételeket leszámítva), viszont a bizonytalanság esetükben is több mint
jellemző. (Nincs egységes kommunikáció, és nehéz helyzetben vannak, akik
tájékozódni szeretnének a két aprópárt háza táján.)
Ami viszont meglepőbb, hogy az
RMDSz, az eddigiekhez képest példátlan módon, kudarcot kudarcra halmoz a jelölések
kapcsán. A zavar egyik forrása kétségtelenül a megvádolt elöljárók mellett való
végső
kitartás, de az is, hogy a szövetség elveszítette a belső demokratizmus
látszatát is. A klienteláris rendszer és a zsákmánypártként való ténykedés
szétzilálták a szervezetet, nincs központi kontroll és útbaigazítás sincs (a
potenciális – hiszen egyértelműen még nem jelentette ki, hogy RMDSz színekben
indul – szeredai polgármester-jelölt szerint a „szövetség
szétesett”). Minden bizonnyal ezért történhet meg, hogy szigorú határidőket
vesznek semmibe a csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi polgármester-jelölések
esetében, meghírdetet előválasztások maradnak el, nem induló jelölteknek gyűjtenek aláírásokat, és sok helyen továbbra is
bizonytalan a jelöltek névsora. De ha ez még mindig belső ügynek számít, hát
ennél sokkal nagyobb tévedés, ami Nagybányán és Csíkszeredában a hét végén
történt. T.i. a szövetség urnás előválasztást tartott a két településen,
viszont elfelejtette közölni a szavazókkal, hogy ők nem is az első és a
rákövetkező tanácsos-jelölteket rangsorolják, hanem csak a második helytől
lefele érvényes a szavazatuk. A szervezet ugyanis egy legutóbb hozott (meggyőződésem
szerint elhibázott és valószínű még a Szabályzafelügyelő Bizottság által sem
láttamozott) döntéssel lehetővé tette, hogy a helyi szervezetek vezetői
hivatalból elsők legyenek a tanácsosi listán. Meglehet igyekeznek eltussolni az
ügyet, az eljárás viszont mégiscsak méltánytalan. Függetlenül a belső lobbiktól
és eljárásoktól, ha valamit kivisznek döntésre a szavazók körébe, és nem teszik
lehetővé számukra, hogy pontosan tudják, mire és kire, milyen feltételek
mellett adhatják voksukat, az nem csak tisztességtelen velük szemben, hanem
kontraproduktív a szervezet számára is. Most majd elcsodálkozhatnak a szavazók
a nagybányai „sikeres”
(„megújító”) előválasztás után, hogy nem azok a jelöltek lesznek a lista élén,
június 5-én, akikre szavaztak, hanem meglepetésre a hivatalból jelölt
elnök-asszony fogja vezetni a listát. (És bár azzal a valószerűtlen üzenettel kampányolnak
a „megújulást sürgető” fiatalok, hogy akár három városi tanácsos is mandátumhoz
juthat és a fiatalítás/megújulás beindul, könnyen meglehet, hogy egyetlen
befutó lesz, és az a régi elnök-asszony és ezzel a megújulásnak is annyi.) És
hasonló módon, az alacsony részvétel mellett zajlott szeredai
polgárok is (megjegyzendő, hogy a vasárnap előválasztó 1968 személy durván
a hatvan százalékát teszi a ki a 4 évvel ezelőtti 3200 előválasztónak,
és mintegy 7%-át teszi ki a város magyar szavazóinak), egy többé-kevésbé
ismeretlen nevet fognak a lista élén találni (előre megkövetem Füleki Zoltán
városi elnököt, ha kiderül: a választók több, mint egyharmada hallotta már a
nevét), és keserűen állapíthatják meg ők is, hogy biza átverték őket, hiába
rangsoroltak utóbb derült ki, hogy az első hely foglalt.
Hát ezek az „apróságok” gyűlnek a
negatív regiszterbe, erodálják a rommagyar politikai mezőnyt, és
demobilizálják, elkedvetlenítik a választókat.
Tisztelt szerkesztő Úr!
VálaszTörlésBejegyzésének olvasása után több pontatlanságra hívnám fel figyelmét. Első körben közölném, hogy az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának jelöltállítási szabályzata kimondja, hogy megyei jogú városok esetébe a Szövetségi Állandó Tanács kell szentesítse a jelölt személyét, akár függetlenül a helyi szervezet döntésétől. Ennek szellemében indult Borboly Csaba is, világosan kifejezve, hogy ha Ráduly Róbert Kálmán indul, akkor ő visszavonja jelölését. Sajnos a lemondott polgármester ellen csak március 20 után szűnt meg a hatósági felügyelet, tehát csupán ezen dátum után tudott lépni, de az SZKT szabályzat értelmében a SZÁT elfogadta személyét és így minden tekintetben szabályos a jelölés. Ami személyem listavezetői helyét illeti, ez a szabály nem most volt elfogadva, mindig az RMDSZ elnöke vezette a listát, persze ha elfogadta a jelölést. (SZ.K.T. Szabályzat) Ezen tényt minden fórumon kommunikáltuk, minden sajtótájékoztatón elhangzott (amúgy nem lett volna rá szükség, de én is letettem március 15-ig a jelölési dokumentumokat meg a 100 szükséges aláírást), kérem olvassa vissza a napilapok erre vonatkozó cikkeit, itt és most csak egyet említek, a jelölteket bemutató Hargita Népe lapszámát, kérem tanulmányozza. Maradok tisztelettel, Füleki Zoltán, Csíkszereda megbízott alpolgármestere, R.M.D.SZ. elnök.
http://hargitanepe.eu/elovalasztas-rangsorolja-a-jovendo-varosatyakat/
unter uns gesagt-kértem már???
VálaszTörlésTisztelt Füleki Zoltán, a megadott linken valóban szerepel egy szerkesztői zárójeles megjegyzésben, hogy ön hivatalból fog szerepelni a listán, az viszont nem jelenik meg, hogy listavezetőként. Én ezt nem nevezném "minden fórumon kommunkáltnak". Szerintem a szavazók erről nem értesültek és nem tartom továbbra sem méltányosnak a jelöltek közötti különbségtételt, és az átláthatatlanságot, ami a jelöléseket illeti. Egyébként kívánok sok sikert a választáshoz.
VálaszTörlés