Tévút-függőség
A tavalyi év végére, Johannis
meglepetésszerű elnökké választása, és ezzel párhuzamosan a korrupcióellenes
ügyészség határozott fellépése, valamint a demokrácia alapintézményeinek belső
kiürülése, stb., okán, a politikai nyilvánosságban kialakult egyfajta
konszenzus azzal kapcsolatban, hogy napirendre kell venni a pártrendszer, és a
politikai kommunikáció megújításának kérdéskörét. Ezer okunk lenne
megkérdőjelezni azon megfáradt és tehetségtelen, valamint a megújulásban
ellenérdekelt politikusok jóhiszeműségét, akik ma a reformok hangoztatásában
jeleskednek. Tegyük zárójelbe ellenérzéseinket és – legalább egy
gondolatkísérlet erejéig –, vizsgáljuk meg, hogy jóhiszeműen, mi lenne a teendő
ezen a téren, milyen stratégiák lehetnének eredményesek a politikai
kommunikáció megújításában. Abban is egyetértés látszik körvonalazódni, hogy a
pártok és általában a politikai nyilvánosság eltávolodott, illetve háttal
fordult az állampolgári-választói szándékoknak, elvárásoknak, prioritásoknak,
és ezt a kapcsolatot újra kell építeni, új tartalommal megtölteni, stb. Úgy is összefoglalható
mindez, hogy fel kell ismerni és megérteni a választói üzeneteket, és az azok mögött
valóban létező elvárásokat, olyan üzeneteket kellene megfogalmazni, melyek
kifejezik, sőt, kitermelik a közösségi politikai akaratot. Ez pedig nem kis
kihívás, hiszen a polgárok és a politikum viszonyának elhidegülése (hogy enyhén
fogalmazzak) a korrupció mellett (itt arra gondolok, hogy a korrupt tények
elrejtése, előbbre való lett, mint a reális érdekekérvényesítés és képviselet),
éppen a jelzések/üzenetek félreértése miatt következett be. A képhez tartozik,
hogy – legalábbis ez idő szerint – a romániai politikai mezőny struktúrája nem
ideológiai, politika-filozófiai elképzelések mentén, hanem egyéb alig
kifejtett, illetve egyenesen manipulált kommunikációval elfedett, elvek mentén strukturálódik.
Magyarán az ideológiáknak kevés szerepe van a pártok rejtett programjainak, ténylegesen
követett napirendjeinek és politikai cselekedeteinek meghatározásában, a
legfontosabb és szinte mindent fölülíró választóvonal, mely meghatározza a
mezőnyben elfoglalt strukturális pozíciót az a kormányzás (hatalom), illetve
ellenzékiség logikája. És ne legyenek illúzióink, ez a logika a
zsákmányszerzés, a politikának, mint jövedelmező (gazdasági) vállalkozásnak a
felfogására épül, rációja az elérhető erőforrások fölötti uralom megszerzéséért
folytatott ádáz küzdelem. (Mellesleg – meglátásom szerint – a magyarországi
ellenzék talpraállásának is az az akadálya, hogy a politikai mezőny szigorúan,
sőt egyre törvényszerűbben és megváltoztathatatlanabbul, a kormány/ellenzék megosztottságra
korlátozódik. Nem programok és képviselőik versengenek, hanem hatalmi
szándékok, a „csípési sorrend”, a hierarchiák újrarendezésének már-már
mindenestől irracionális elve. Ebben a keretben a jelenlegi kormányzók még
sokáig képesek lesznek megőrizni hatalmukat, sőt demokratikus eszközökkel egyre
inkább leválthatatlanok lesznek!).
A politikai akaratképzés, a
különféle egyéni, illetve közösségi, vagy regionális érdekek feltárása és folyamatos
egyeztetése – legalábbis demokratikus politikai berendezkedés keretei között –
csak a nyilvános vita, keretében működhet, (kihasználva a „kommunikatív
cselekvés” konszenzusorientáltságát – Habermas) hatékonyan. Még pontosabban, a nyilvános
kommunikációban, a racionális diskurzusban, jöhet létre a „közösség általános
akarata”, és végső soron a „közjó”, melyet – horribile dictu – a politikának
szolgálnia kellene. A politikai kommunikáció általában a közszereplők – intézmények,
pártok, politikusok, aztán a mass média struktúrái és az újságírók, és végül,
de nem utolsó sorban a választópolgárok közössége (Mazzoleni) – közötti nyitott
és átlátható interakciókból kell(ene) felépüljön. És mivel a választópolgárok
közössége, és a politikai kultúra a legstabilabb összetevője a képletnek, (persze
nem megváltoztathatatlan, sőt átalakítása pedagógiai célkitűzés kellene, hogy
legyen) természetszerűen a másik két
elem befolyásolása, átalakítása, stb. lehet a gyorsan megújulni vágyó politikai
cselekvés célja.
Hosszúra sikerült bevezető után
hadd vegyem számba, hogy mit tett és mit ígér az RMDSz (legalábbis a kongresszusig,
azaz az első negyedévre) ebben a helyzetben. Mint emlékezhetünk rá bő egy évébe
telt a szövetségnek, hogy kilencven
százalékban lemásolja (t.k. magyarra fordítsa) és sajátjaként bemutassa a
Dél-Tirolban érvényben levő autonómia-statútumot, mint ki
tudja hányadik tervezetet; aztán Kelemen Hunor államelnök-jelölti programmá
nyilvánította a (90%-ban) dél-tiroli kissé avittas, helyzetünkre alig-alig
alkalmazható, stb. autonómia-statútumot, mégpedig azzal a meglepő
megjegyzéssel, hogy „egyelőre
nincs realitása”; azután a szövetség a rommagyar szavazók masszív
Johannisra szavazását úgy
értette (félre), hogy az bizalmatlansági indítvány volt saját kormányzati
szerepvállalásával szemben, ezért önként
távozott a kormányból; ennek ellenére megszavazta az új/régi Ponta-kormányt
és annak ezévi költségvetését; bejelentette „igazi” ellenzékbe vonulásának
szándékát, és egyben azt is, hogy az autonómia-tervezet vitáját januártól
folytatni fogja; miután
az elnök új mandátumért indul a közelgő kongresszuson, feltehető, hogy a (kilenc
tizedében) dél-tiroli
statútum, most majd elnöki kampányának is a tartalmává lesz, ezzel fog
kampányolni.
Azt hiszem jogos a kérdésfelvetés,
vajon a felsorolt politikai cselekvések és a bejelentett szándékok közül,
melyikről feltételezhető – legalábbis a józan ész határain belül –, hogy hozzájárul
a szövetség politikai kommunikációjának megújításához, vagy akár a szervezet reformjához, netán a
szavazópolgárok közösségének elvárásaihoz való igazodáshoz? Fenti fejtegetéseim
alapján bizton állítom, a szövetség áltevékenységet végez, azaz pótcselekvéseket
folytat, mégpedig egy teljességgel elhibázott partikuláris és marginális
értelmezés alapján, olyan tévútra terelődött, melyről képtelen leszállni. Az „autonómiázás”,
különösképpen az új államelnök ezzel kapcsolatos álláspontjának ismeretében,
nem lehet az egész közösség konszenzusának alapja, és az a sikertelen,
frusztráló projekt, melyet egy már lecsengett és kudarccal végződött kampányban
használtak, nem lehet a „megújulás programja”: kijelenthetem, hogy a további autonómiázás” a legszerencsétlenebb témaválasztás,
ellenpéldája a sikeres politikai kommunikációnak.
Nem fogom (itt és most) találgatni,
hogy kin(k)ek és miért érdeke(ük) a szövetség válságának fenntartása, illetve
az energiáknak pótcselekvésekre való pazarlása, viszont magától adódik a
kérdés, túlélhető-e egy teljességgel elhibázott politikai döntés és annak negatív
következményei? Azt hiszem egy Rubikon lett átlépve a rommagyar politikában, és
közeleg az a pillanat, amikor a választók megelégelik a zavarodottság
politikáját, és nem hagyják magukat a régi eszközökkel (félre)vezetni. Minden
premissza adott a látványos bukáshoz!
Érdekvédelmi szervezetünk az RMDSZ miért nem él a Szerb köztársaság alkotmányában fellelhető kitételekkel? Mikor Szerbia Románia legjobb barátja a Fekete Tenger után.
VálaszTörlés1.Szakasz A Szerb Köztársaság a szerb népnek és az itt élő valamennyi polgárnak a joguralmon és a szociális egyenlőségen, a polgári demokrácia elvein, az emberi és kisebbségi jogokon és szabadságon, valamint az európai elvekhez és értékekhez tartozáson alapuló állama.
14. szakasz A Szerb Köztársaság védelmezi a nemzeti kisebbségek jogait. Az állam külön védelmet szavatol a nemzeti kisebbségeknek teljes egyenjogúságuk megvalósítása és identitásuk megőrzése érdekében....
8. szakasz A Szerb Köztársaság területe egységes és oszthatatlan.....
75. szakasz Azokon a jogokon kívül, amelyeket az Alkotmány minden polgárnak szavatol, a nemzeti kisebbségek tagjainak kiegészítő, egyéni vagy kollektív jogok is szavatoltak. Az egyéni jogok érvényesítése egyénileg, a kollektív jogoké pedig másokkal egyetemben történik, az Alkotmánnyal, a törvénnyel és a nemzetközi szerződésekkel összhangban. A nemzeti kisebbségek tagjai kollektív jogaik által, közvetlenül vagy képviselőik révén részt vesznek a döntéshozatalban, vagy önmaguk döntenek a kultúrájukra, oktatásukra, tájékoztatásukra, nyelvük és írásuk hivatalos használatára vonatkozó egyes kérdésekről, a törvénnyel összhangban. A kultúra, az oktatás, a tájékoztatás valamint a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén megvalósuló önkormányzati joguk érvényesítése céljából a nemzeti kisebbségek tagjai nemzeti tanácsokat választhatnak, a törvénnyel összhangban.
182. szakasz ....A Szerb Köztársaság autonóm tartományai Vajdaság Autonóm Tartomány és Kosovo-Metohija Autonóm Tartomány. Kosovo-Metohija Autonóm Tartomány lényegbeli autonómiáját külön törvényben kell szabályozni, amelyet az Alkotmány módosítására előirányozott eljárás szerint kell meghozni....
Itt van mellettünk, Szerbia Románia legjobb barátja a Fekete tenger után, ellehet menni, tapasztalatot lehet gyűjteni. Nem mellesleg megemlítendő a Magyar-Szerb országok közti viszony sokkal jobb a Magyar-Román viszonynál.
Nem utolsósorban autonómia terén a vajdaságiak lettek a legeredményesebbek
Igen, ezt celkent megfogalmazni talan adekvatabb es jobban kommunikalhato lenne.
VálaszTörlés