Idegháború a szőke ciklonért
Gondolom emlékeznek még a múlt
rendszerbeli napjainkat úgy-ahogy elviselhetővé tevő, a nagy nevettető Hofi Géza kiváló gegjére, amikor kiszól
a közönségnek, hogy a színpad előtt futkározó pártelvtársi hátterű kisfiút
nyugton ülésre rávegye. Azt mondja: elbukik az a gyerek, mire az elvtárs, jaj
nem, mert ez az én fiam!, mire Hofi de
igen, mert elbuktatom! Hát ilyenforma betétekkel szórakoztat a játékos elnök
manapság. Mint maszületett bárány lép ismét színre és új kezdetet, meg persze, végső
harcot hírdet! Először is azt rója fel a kormánynak, hogy vakációzott, és 45
napon át képtelen volt új szállítási minisztert jelölni, holott köztudottan ő
utasította vissza a jelöltet, és az ő – egyszer, még minden bizonnyal, napvilágra
kerülő – „különleges kapcsolatai” révén, szinte azonnal vizsgálódni kezdett ellene
az „alternatív ügyészség”, azaz a korrupcióellenes, melynek élén az elnökpárti
főügyész-asszony trónol. Aztán „gazdasági” (sic!) kérdésekről tartott rövid
eligazítást, értékelt, és osztogatott „értékes utasításokat” (amolyan cseu-féle
„szárcsinákat”), egyfajta újonnan kreált ellenzékből, miután bevallása szerint,
„már egyetlen párt fölött sem atyáskodik” (csak azok kedvéért mondja bizonyára,
akik még percig is hittek volna eddigi pártsemlegességében![i]).
Amit felrótt, az viszont ismétcsak egy politikai kommunikációs gumitéma, hogy
tudniillik mintegy 1 százaléknyival nőtt a munkanélküliség az elmúlt hónapokban.
Ezzel a gond csak az, hogy egy olyan országban, ahol a
népszámlálási adatok tanúsága szerint a lakosság száma 18,3-20,1 millió között mozog, a
százalékban mért munkanélküliségi arány minden, csak nem pontos, a rá való
hivatkozás pedig olcsó szemfényvesztés (és akkor arról ne is szóljunk, hogy az
elnök is tudhatja, a megnövekedett számot a sikertelenül érettségizők munkanélküliként
való regisztrálása hozta). Munkahelyteremtést és befektetéseket szorgalmazni
persze hálás dolog, bizton nem vált ki ellenszenvet a lehetséges európai támogatások
felhasználási arányának növelésére való buzdítás, csak az istenadta rég nem azt
nézi, hogy mit mond, hanem, hogy ki is mondja? Feladatokat osztogatna az elnök,
a maga cinikus és lebecsmérlő módján, az újonnan kinevezett miniszter
asszonynak is, ha utánanézett volna, melyek a szállítási minisztérium föladatai,
és észreveszi, hogy az autosztrádák ügye példának okáért már nem tartozik a
fennhatósága alá.
Azt hiszem, nem
jó hír a jelenlegi kormánykoalíció felbomlásában bizakodó, azt előrevetítő
politikai szereplők (köztük az RMDSz) számára, az elnök újabb támadásba
lendülése és vehemens beszólásainak sorozata: amíg
Băsescu a kormányt és
vezéregyéniségeit támadja, garantált a szövetség összezárása, sőt Antonescu elnök-jelöltsége is.
Megszokhattuk már, hogy Băsescu vizionárius, legfennebb víziói
soha nem terjednek túl a mán és hatalmasra növekedett egóján! Pillanatok alatt tabula rasat, sőt káoszt képes
teremteni, melynek megoldására – sajátmaga szerint – egyedül ő lenne hivatott,
csakhogy hiányzanak hozzá az eszközei és azok közül is a legfontosabb a
legitimitás, márpedig, ha a hitelesség elvész a legzseniálisabb politikus is bohóccá
(pojácává) változik. A lassan kilenc esztendeje elnök – normális körülmények
között – azon kellene igyekezzen, hogy valami maradandót hagyjon maga után,
olyasmit, ami előre vitte az ország és az állampolgárok ügyét. Tartok tőle
viszont, hogy a
jelenlegi elnök pozitív mérleget, történelmi léptékű eredményeket a legnagyobb
torzítások, csűrések-csavarások, csúsztatások és (félre)magyarázkodások árán
sem tud produkálni; elnökként
mindahányszor megmérettetett, könnyűnek találtatott, a széthúzás, a
viszálykeltés, jó ügyek botrányba fullasztójaként, és fölöslegesen autoritér
elnökként marad meg az emlékezetben. Mint nemrég kimondta, szinte egyetlen
eredménye, kedvenc szőkéje politikai ambícióinak támogatása, mégpedig a
végsőkig, míg egyértelművé nem lesz, hogy a szőke ciklon ambíciói, gátlástalan
nyomulása, mely mögött az elnök áll, hiú ábrándokat szül(t). A valódi támogatók
hiányát az elnöki kegy, a nagyfőnöki pávatánc sem helyettesítheti, még törékeny
és „eredeti” demokráciában sem.
Az elnöki beszólások – végső soron
– csak azt mutatják meg, hogy elég sokat volt hivatalban, és küzdött fáradhatatlanul
– olykor, mint most is teszi, nem csak a maga nevében, hanem mások (Boc, Udrea,
stb.) helyett is – ahhoz, hogy minden
olyan személyiségtorzulás elérje és kiteljesedjék benne, amellyel politikus már
élni szokott. Kezdve egójának hatalmassá növésétől, az empátia teljes hiányán
át az agresszivitásig, az időnkívüliség érzetéig, és a sajátságos paranojáig,
valamint a képmutatás mesteri szintre való emeléséig[ii].
Az elnök(jelölt)várományos Antonescu rossz idegei, ami miatt
elhagyta a miniszteri díszkinevezés helyszínét, a „még elnök” csufondáros
megjegyzései hallatán, sem sejtetnek semmi jót, csak fokozzák az idegháborút,
növelni nem növelik az „elnöki szőke” választási esélyeit: csupa önfeledt
szórakozás lehetne a politika, ha nem a mi bőrünkre játszanák!
[i] Érdemes itt is felfigyelni arra, hogy az
elnöki diskurzus, szinte mindig, a „határon való beszéd” példája, a kivételes
helyzet melyet vázol, hogy t.i. ő mostmár „egyetlen pártnak sem atyja”, „nemcsak
önmagát magyarázza, hanem az általánost is, a határátlépésekben pedig mindig megmutatkozik, de csak akkor, hogy mit
is lépett át az ember”. Lásd. Szabó Márton (szerk.), Beszélő politika,
Jószöveg, Bp., 2000, 44. Băsescu, a pártsemlegességet előíró alkotmányos kitételeket
lépte át mindezidáig – legalábbis, ha névértékén kezeljük mostani (el?, ki?)
szólását!
[ii] Csepeli Gyögy legújabb könyvében így
foglalja ezt össze: „A politikus személyiségének jellemzői: az én felnagyulása,
az empátia hiánya, az időhorizont beszűkülése, agresszivitás, palástolt
paranoia és alakváltoztatási képesség”, in: A hatalom anatómiája, Kossuth, 2013, 131.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése