2013/08/27

Idegháború a szőke ciklonért



Idegháború a szőke ciklonért

Gondolom emlékeznek még a múlt rendszerbeli napjainkat úgy-ahogy elviselhetővé tevő, a nagy nevettető Hofi Géza kiváló gegjére, amikor kiszól a közönségnek, hogy a színpad előtt futkározó pártelvtársi hátterű kisfiút nyugton ülésre rávegye. Azt mondja: elbukik az a gyerek, mire az elvtárs, jaj nem, mert ez az én fiam!, mire Hofi de igen, mert elbuktatom! Hát ilyenforma betétekkel szórakoztat a játékos elnök manapság. Mint maszületett bárány lép ismét színre és új kezdetet, meg persze, végső harcot hírdet! Először is azt rója fel a kormánynak, hogy vakációzott, és 45 napon át képtelen volt új szállítási minisztert jelölni, holott köztudottan ő utasította vissza a jelöltet, és az ő – egyszer, még minden bizonnyal, napvilágra kerülő – „különleges kapcsolatai” révén, szinte azonnal vizsgálódni kezdett ellene az „alternatív ügyészség”, azaz a korrupcióellenes, melynek élén az elnökpárti főügyész-asszony trónol. Aztán „gazdasági” (sic!) kérdésekről tartott rövid eligazítást, értékelt, és osztogatott „értékes utasításokat” (amolyan cseu-féle „szárcsinákat”), egyfajta újonnan kreált ellenzékből, miután bevallása szerint, „már egyetlen párt fölött sem atyáskodik” (csak azok kedvéért mondja bizonyára, akik még percig is hittek volna eddigi pártsemlegességében![i]). Amit felrótt, az viszont ismétcsak egy politikai kommunikációs gumitéma, hogy tudniillik mintegy 1 százaléknyival nőtt a munkanélküliség az elmúlt hónapokban. Ezzel a gond csak az, hogy egy olyan országban, ahol a népszámlálási adatok tanúsága szerint a lakosság száma 18,3-20,1 millió között mozog, a százalékban mért munkanélküliségi arány minden, csak nem pontos, a rá való hivatkozás pedig olcsó szemfényvesztés (és akkor arról ne is szóljunk, hogy az elnök is tudhatja, a megnövekedett számot a sikertelenül érettségizők munkanélküliként való regisztrálása hozta). Munkahelyteremtést és befektetéseket szorgalmazni persze hálás dolog, bizton nem vált ki ellenszenvet a lehetséges európai támogatások felhasználási arányának növelésére való buzdítás, csak az istenadta rég nem azt nézi, hogy mit mond, hanem, hogy ki is mondja? Feladatokat osztogatna az elnök, a maga cinikus és lebecsmérlő módján, az újonnan kinevezett miniszter asszonynak is, ha utánanézett volna, melyek a szállítási minisztérium föladatai, és észreveszi, hogy az autosztrádák ügye példának okáért már nem tartozik a fennhatósága alá.
Azt hiszem, nem jó hír a jelenlegi kormánykoalíció felbomlásában bizakodó, azt előrevetítő politikai szereplők (köztük az RMDSz) számára, az elnök újabb támadásba lendülése és vehemens beszólásainak sorozata: amíg Băsescu a kormányt és vezéregyéniségeit támadja, garantált a szövetség összezárása, sőt Antonescu elnök-jelöltsége is.
Megszokhattuk már, hogy Băsescu vizionárius, legfennebb víziói soha nem terjednek túl a mán és hatalmasra növekedett egóján! Pillanatok alatt tabula rasat, sőt káoszt képes teremteni, melynek megoldására – sajátmaga szerint – egyedül ő lenne hivatott, csakhogy hiányzanak hozzá az eszközei és azok közül is a legfontosabb a legitimitás, márpedig, ha a hitelesség elvész a legzseniálisabb politikus is bohóccá (pojácává) változik. A lassan kilenc esztendeje elnök – normális körülmények között – azon kellene igyekezzen, hogy valami maradandót hagyjon maga után, olyasmit, ami előre vitte az ország és az állampolgárok ügyét. Tartok tőle viszont, hogy a jelenlegi elnök pozitív mérleget, történelmi léptékű eredményeket a legnagyobb torzítások, csűrések-csavarások, csúsztatások és (félre)magyarázkodások árán sem tud produkálni; elnökként mindahányszor megmérettetett, könnyűnek találtatott, a széthúzás, a viszálykeltés, jó ügyek botrányba fullasztójaként, és fölöslegesen autoritér elnökként marad meg az emlékezetben. Mint nemrég kimondta, szinte egyetlen eredménye, kedvenc szőkéje politikai ambícióinak támogatása, mégpedig a végsőkig, míg egyértelművé nem lesz, hogy a szőke ciklon ambíciói, gátlástalan nyomulása, mely mögött az elnök áll, hiú ábrándokat szül(t). A valódi támogatók hiányát az elnöki kegy, a nagyfőnöki pávatánc sem helyettesítheti, még törékeny és „eredeti” demokráciában sem.
Az elnöki beszólások – végső soron – csak azt mutatják meg, hogy elég sokat volt hivatalban, és küzdött fáradhatatlanul – olykor, mint most is teszi, nem csak a maga nevében, hanem mások (Boc, Udrea, stb.) helyett is – ahhoz, hogy minden olyan személyiségtorzulás elérje és kiteljesedjék benne, amellyel politikus már élni szokott. Kezdve egójának hatalmassá növésétől, az empátia teljes hiányán át az agresszivitásig, az időnkívüliség érzetéig, és a sajátságos paranojáig, valamint a képmutatás mesteri szintre való emeléséig[ii].
Az elnök(jelölt)várományos Antonescu rossz idegei, ami miatt elhagyta a miniszteri díszkinevezés helyszínét, a „még elnök” csufondáros megjegyzései hallatán, sem sejtetnek semmi jót, csak fokozzák az idegháborút, növelni nem növelik az „elnöki szőke” választási esélyeit: csupa önfeledt szórakozás lehetne a politika, ha nem a mi bőrünkre játszanák!


[i] Érdemes itt is felfigyelni arra, hogy az elnöki diskurzus, szinte mindig, a „határon való beszéd” példája, a kivételes helyzet melyet vázol, hogy t.i. ő mostmár „egyetlen pártnak sem atyja”, „nemcsak önmagát magyarázza, hanem az általánost is, a határátlépésekben pedig  mindig megmutatkozik, de csak akkor, hogy mit is lépett át az ember”. Lásd. Szabó Márton (szerk.), Beszélő politika, Jószöveg, Bp., 2000, 44. Băsescu, a pártsemlegességet előíró alkotmányos kitételeket lépte át mindezidáig – legalábbis, ha névértékén kezeljük mostani (el?, ki?) szólását!
[ii] Csepeli Gyögy legújabb könyvében így foglalja ezt össze: „A politikus személyiségének jellemzői: az én felnagyulása, az empátia hiánya, az időhorizont beszűkülése, agresszivitás, palástolt paranoia és alakváltoztatási képesség”, in: A hatalom anatómiája, Kossuth, 2013, 131.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése