2012/09/11

Rossz ló nyergében, s háttal





Rossz ló nyergében, s háttal

Mai Rádiós-jegyzet 

http://www.bukarestiradio.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=69616%3Amagyari-nandor-laszlo-rossz-lo-nyergeben-s-hattal-&catid=43%3Aa-nap-jegyzete&Itemid=72&lang=hu



A román, és ami most egyre nyilvánvalóbb, a romániai magyar politikában az elmúlt néhány hónap történései fenekestől felfordították annak “megszokott rendjét”, megzavarták az elmúlt húsz esztendő úgy ahogy kialakult rutinját. Mert a referendummal kapcsolatos külföldi ellen-propaganda és az EU, illetve AEÁ vezetőinek téves percepciója, példátlan és elvtelen beavatkozása (ne feledjük Merkel-Barosso-Reding-Gordon[1] nyilt és áldatlan politikai nyomásgyakorlását) nyomán, először üti fel fejét az euroszkepticizmus, mely tömegalapot szerezve sok kárt okozhat az elkövetkezendő időszakban. A nyugathoz való igazodás, vagy legalábbis a nyugatmajmolás, eddig minden kormány meghírdetett politikája volt, ennek mostanra lett vége.
 
Alapjában igazuk van azoknak akik aggódnak az események kimenetelén, csak azt nem kell komolyan venni, hogy a demokráciáért aggódnának. Vegyük észre, hogy az eddigi rendszer kiváltságosai és azok klientúrája tévedt el az elnök által agyonmanipulált szcénán, a bevett politizálási manőverek vesztettek talajt, meglehet csak időszakosan. Balgaság lenne viszont, ha valaki is arra gondolna, hogy a hirtelen változás egyben Romániának az “érett demokráciák” irányába való elmozdulását hozná, sőt ellenkezőleg, mára lettek láthatóvá, megtapasztalhatóvá mindazok a “gyermekbetegségek”, melyek az eddigi “sajátos demokrácia” különösségét adták. A népfölség Alkotmánybírósági “érvénytelenítésével”, a referendum eredményének gyanus körülmények között történt  elmeszelésével leomlottak a kulisszák, s mögötte felsejlett az intézmények kiszolgáltatottsága, a biztos politikai befolyás és zsarolás rendszere, melyet Băsescu oly mesterien épített ki az elmúlt pár évben[2].
Másfelől pedig lezárult egy szakasz, ami minden bizonnyal a “sajátos demokráciában” még naívan megbízó emberek és elitek kijózanodását fogja hozni. Úgy tűnik többféle demokrácia-értelmezés van: egyfelől a “nagyoké”, Európa és a világ vezető országaié, akik egyes fejezeteit és szabályait zárójelbe tehetik, illetve időszakosan felfüggeszthetik, ha érdekeik úgy kívánják, és van a “kis követők” (kis pénz, kis foci alapú) - most éppen részvételi küszöb formájában rájuk erőltetett -  “kényszer-demokráciája”. Ezt fedi most a csatazaj és teszi majd a téleleji választásokig, de jelenlétük bizonyosság immár, sőt kampánytémává lesz.
A politikai értelemben vett eltévelyedés romániai magyar vonatkozása viszont felvetni sem hagyja azt az életbevágó kérdést, hogy miféle hasznunk lehetne nekünk, itteni magyaroknak, a szekusokhoz méltó módon viselkedő, elnöki fennhatóság és befolyás, esetleg zsarolás alatt álló ügyészség és egyes bíróságok ténykedéséből? Ez a zavarodottság, mely a “székelyek kedvenc elnökének” támogatása és közben az általa patronált (i)gazságszolgáltatás elleni fellépés miatt fennáll, végzetesen rossz irányba viheti a romániai magyar politikát, úgy mindenestől. A követés- és igazodás kényszer “sűrű sötét erdőbe vezet”, autonómia kellene, mégpedig gondolkodásbeli, illetve szervezeti és nem demagóg ködbe vesző távlati és zavaros, s ennek vagyunk híján. S ezért is a kényszeres menetelés egyfele, nevezetesen jobbra, de mindenáron.

Hogy létezik-e szép hazánkban valamelyest is hiteles baloldal – manapság az egyenlőség és az elesettek pártján lenni kommunista maradványnak cimkéződik régiónk-szerte –, az fogas kérdés? S továbbá, feltéve, de meg nem engedve, hogy alkalmasint létezik, akkor merre kellene azt keresnünk? Ez viszont egy későbbi jegyzet témája lesz. Mint ahogy az is, hogy az immár szitokszóvá züllesztett liberális (más kontextusban szabadság-szerető) jelző illik-e még politikai pártra mifelénk? Úgy tűnik viszont, hogy jobboldalnak, keresztény-konzervativizmusnak és néppártiságnak lennie kell(ene), hiszen mindenki - ki lovon, ki gyalogszerrel - jobbra igyekszik (nyal, törtet, könyököl, gurul, száguld, stb.). Csakhogy a jobboldal hazai vonatkozásban mostanság, a beomlott és feloszlóban levő klientúra-lovagok és mindenféle szélhámosok – amúgy ideológiamentes - elnöki pártját jelöli. A PDL (“pédé-mínusz-lé”) az elmúlt időszak fosztogató-osztogató, a közpénzeket lenyúló, most meg a háttérből irányító elnöki talpnyalók siserehadának csenevész gyűlekezetéből áll. Ja, és el ne feledjem a két új fiút a politikai préri hófödte csúcsain. Itt van egyfelől a vadonatúj, simaarcú és beszédű demagóg a maga zsebpártjával, az ortodox fundamentalista és legionárius eszméket kedvelő Mihail Neamtu (ha ugyan akad, romániai magyar, aki fel képes ismerni urhatnám fizimiskáját), aki arkangyalként lézerkarddal és fokhagyma-koszorúval járja ízléstelen bohóctáncát. Aztán a már nem kezdő (“neo-szekus”?) Mihai Răzvan Ungureanu, az új kedvenc: MeReU[3], ex-titkosszolga-vezér, volt miniszterelnök, a pécsi egyetem kitüntetésének várományosa, Băsescu legújabb dicstelen győzelmének első világgá kürtölője. S itt álljunk meg egy szóra. Nem kétlem, hogy a legtöbben észre sem vették miféle párt – “leánykori” nevén, melyet programjával együtt megőrzött, Polgári Erő! – elnökének is választották a minap? A párt “új” elnöksége csupa “ki-, illetve átugrott” volt szoci, na meg kikopott ilyen-olyan párti, lejárt szavatosságú politikus. A párt programjának sarkalatos tételei akörül forognak, hogy idézem: “a kisebbségek parlamenti képviseletének két képviselőre való csökkentése: egy a magyar kisebbségnek, egy a többi kisebbségnek”;”a párttörvény módosítása … úgy, hogy többé ne lehessenek etnikai kritériumok alapján bejegyzett pártok, melyek diszkriminálnak”; “a román állam hatalmának megerősítése egyes kisebbségek azon kinyílvánított szándékával szemben, hogy területi autonómiát akarnak”. Vajon velük menetelnünk, félnünk nem kell, jó lesz? Ezek után menjünk jobbra, mindahány romániai magyar formáció, hisz ott tárt karokkal várnak, vagy mégsem? Ezért mondom, rossz lovon ülünk, s a nyeregben háttal.






[1] Az igazságszolgáltatás romániai helyzetét eddig minden jelntésben bíráló EU, most hirtelen elkezdte megvédeni annak nem létező “függetlenségét”, az új kormánnyal szemben. Nem az elnök túlhatalmát és túlkapásait, hanem a kiigazítására irányuló szándékot (NB!) kezdték el bírálni. Ennek eredményeként keletkezett Barosso hires-hirhedt 11 pontos követelmény-rendszere, az ultraortodox „demokrácia-elvárásokkal”, többek között az ominózus részvételi küszöb szükségességével (melyet egyébiránt nem ajánl a Velencei-Bizottság!), melyet Ponta miniszterelnöknek adott át.
[2] A referendum és különösen az azt követő – utólagos csalási bizonyítékokat kereső ügyészi magatartás, melyet a hírtévék élő egyenesben közvetítettek – a „jó öreg” szekus módszereket idézte. Az ügy tovább folytatódik, végső kimenetele viszont több mint kétséges.
[3] Nevének rövidítése, mely közszájon forog jelentéssel bír: “Örökké” vagy „Mindig”
 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése