Népszámlálás, mint állami pótcselekvés

Népszámlálás, mint állami pótcselekvés

Nemrég részletesebben kifejtettem, hogy a tavaly októberben tartott romániai cenzust, „Én a magam részéről (...) érvénytelennek és hiteltelennek tekintem az éppen véget ért népszámlálást, és annak bármennyire kozmetikázott eredményeit. Kíváncsian várom a „hivatalosak” ellenérveit, előre látom, nem lesz könnyű dolguk megvédeni, hitelesnek és érvényesnek feltüntetni a 2011-es népszámlálást.” (lásd.: http://manna.ro/velemeny/az-allam-lemondott-rolunk:-mi-jon-ezutan-2011-11-17.html). Tartom az akkori elemzés következtetését, az előzetes eredmények közzétételét követően is, kiegészítve, néhány további – az érvénytelenséget igazoló – “furcsaság” felsorolásával. Az egyik legvilágosabb jele, hogy széphazánkban a Statisztikai Hivatalok megmaradtak ugyanannak a szocilista-realista rendszerből ismert okkult és hiteltelen közintézményeknek az, hogy még a tavaly július elsejei statisztikai előszámításaik szerint is, az állandó lakosok száma kb. 2.3 millió fővel volt magasabb, mint azt a népszámlálás adatai mutatják. A vezérkaruk politikai alapon való kinevezése minden bizonnyal sokat tett az átkosból örökölt intézményi struktúra és kultúra tovaörökítéséért, a szakmaiságot nélkülöző működés érdekében. Magyarán, minden eddigi közpolitikát megalapozó demográfiai adat nagymértékben elhibázott, torz, illetve fiktív volt. Hogy marad minden a régiben, azt viszont nemcsak maga a cenzus és annak hibás lebonyolítása, hanem az új adatok nyilvánosságra hozatalának módja is jelzi. 

Ködösítések az adatok közzétételekor

            Nézzük a OSH által kiadott közlemény első ábráját (http://www.recensamantromania.ro/wp-content/uploads/2012/02/Comunicat_DATE_PROVIZORII_RPL_2011.pdf) és láthatjuk, hogy mindjárt háromféle számot is találunk az összlakosságra vonatkozóan (és akkor nem szóltunk arról a számról, melyet az OSH tavaly november elsején közölt, mondván, hogy a számlálóbiztosok "összesen 19 599 506 személyt számoltak össze", és bár ugyanarról a cenzusról van szó, ezt a számot a mostani adatok "megcáfolni" látszanak). 

Ködösítéstan, heterogén kategóriákkal

A 2011 július 1-re számítoott összlakosság száma	21 354 396
A 2011 októberi népszámláláson összeszámláltak száma	20 254 866
Állandó lakosság	19 042 936
Hosszabb időre távollevők száma	910 264
Időszakosan jelelevők száma	301 666
A népszámlálásnál jelenlevők száma	18 384 049
Időszakosan távollevők száma	658 887

Szögezzük le azt, ami biztosnak látszik: a népszámlálók összesen 18.384.049 személyt regisztráltak a fő személyi lapon, (P kérdív.) csupán ezek teljeskörű adatait vették nyílvántartásba. Ha úgy tetszik ezt a számot kellene a “népszámlálás eredményének” tekintenünk, a többi közzétett adat más jellegű, illetve statisztikai utószámítások “ideiglenes eredménye”.

Eszerint példáúl a romániai magyarok aránya nem 6.5, hanem 6.7%, azaz az arány nem csökkent, hanem növekedett. A romák aránya pedig nem 3.2, hanem 3.3%.

A KSH ehhez az alapszámhoz ad hozzá további 658.887 személyt akikről feltételezhető, hogy állandó romániai lakos, de akinek adatait a hozzátartozók, ismerősök szolgáltatták, azaz nem szemtől-szembeni lekérdezés eredményeként lettek kérdőíveik (M kérdív.) kitöltve. Ezek esetében pl. az etnikumra, anyanyelvre és vallási hovatartozásra nem kérdeztek rá! A hivatal viszont ezeket adja ösze a jelenlevőkkel és a két kategóriából alakítja ki az “állandó lakosság kategóriát” (19.042.936), amit aztán további összehasonlítási alapként kezel, többek között akkor is, amikor etnikai arányokat számol. Magyarán az etnikai arányokat egy olyan gyűjtőszámhoz viszonyítják, melyben a személyek 3.5%-ról nem tudni, hogy milyen etnikumúak, nem is kérdezték őket, hiszen az időszakosan távol lévőkre vonatkozó kérdőív (M), erre irányuló kérdést nem tartalmaz. Ugyanez áll a vallási hovatartozás esetében is. 

            A fenti módon nyert állandó lakossághoz még egy további statisztikai (virtuális) számot is adnak, t.i. azokét akik egyáltalán nem tartózkodtak odahaza, és hozzátartozóik, szomszédaik sem tudták bediktálni adataikat. Ezek regisztrálására kérdőív természetesen nem létezett, csak a számlálók feljegyzései alapján tudjuk, hogy a háztartások (ez is problematikus definíció), mintegy 2.8%-ban, azaz mintegy húsz ezer háztartázban senkit nem találtak otthon, s ezért mintegy 1 millió személyt hozzáadtak a fenti 19 millióhoz. Az talány, hogy honnan ez az egymilliós szám, hiszen a számítás szerint a háztartásokban átlagban 2.66 személy lakik, a mintegy húszezer üresen talált háztartásban eszerint usque 530 ezer személyt kellett volna találniuk a számlálóbiztosoknak (kicsire viszont nem adunk ugye, ez statisztika!). Nem tudni azt sem, hogy miért nevezték az így kialakított populációszámot “a népszámláláskor regisztrált lakosság”-nak, miután saját számításaik szerint 1 millió személyt nem is regisztráltak: számmisztika. Van még egy bizonytalan kategória az ábrán, ez pedig az időszakosan idehaza tartózkodók mintegy 300 ezres száma, akik vagy eltávoznak ismét, vagy maradnak, minden esetre regisztrálták őket is, etnikum, anyanyelv és vallási hovatartozás nélkül (TP kérdív.).

           

A népszámlálásra kiírt rommagyar szocialista versenyt minden résztvevő derekasan elbukta

"Most tél van és csend és hó és ...." - elültek a harci statisztika kürtjei. Nem kívánom hosszan kommentálni – már megtettem – azt a téves hozáállást, melyet politikai szervezeteink (RMDSZ és ellenzéke) a népszámlálás kapcsán tanusítottak: a (túlzott) kampányt. Értelmetlen és néhol groteszk elemekkel tarkított populista szövegeket puffogtató volta mára kudarc-élménnyé izmosodott. A bukta a legnagyobb Kolozsváron volt, ahol több mint 5 ezer személy nem vallotta meg, illetve a számlálóbiztosok nem tüntették fel a személyek etnikai, anyanyelvi hovatartozását.

A kampánynak semmi más értelme nem volt, mint egymás előtt is újra bizonyítani, az egész politikai osztály a túlzott etnocentrizmus, az elvakult és terméketlen nacionalizmus talaján áll. Nincs is olyan probléma, amelyet ne egy nagyon szűk etnocentrikus szemüvegen keresztül néznének és tematizálnának a nagyközönség számára, olykor a józan ész ellenében. E szűk látószög nem segíti, a „megmaradás-gyarapodás” valóra válását, hanem kudarcélményt, kiábrándultságot és elszigetelődést, köldöknézést eredményez, zavaros helyzeteket és inkonzisztens nyilvános diszkurzust teremt. A székely-magyar, vagy roma(cigány)-székely-magyar, magyar-román, erdélyi, stb. többes identitások, (az "ennek is meg annak is lenni" kérdéskör többek között) kezelhetetlenek. Így  az eddigi sakkvakságból származó „búskomor világhangulat”, (milyen jól is áll ez magyar-embernek, nemde?) az etnikai skanzen (pontosabban gettó) kialakulását eredményezi, először mentális, aztán valós szinten is. (A magukat szakértőnek mondók „jóslatait” és azok hitelességét egy külön írásban szeretném tárgyalni).

Ami a közzétett adatokból feltételesen és csupán trendszerűen ránk vonatkoztatva látszik

Egészen biztos, hogy a romániai magyar közösség egyre kisebb számú lesz, hiszen minden olyan demográfiai tényező adva van, amely a csökkenést és nem a növekedést eredményezi, illetve vetíti előre: negatív természetes szaporulat, kivándorlás, asszimiláció. Éppen ezért a politikai ténykedés önmagában, csak nagyon kis mértékben képes a demográfiai trendeket megfordítani. Legfennebb a növekedés keretfeltételeit javíthatja – gazdaság-élénkítéssel, munkahely teremtéssel, kedvező szociális-, oktatási és egészségügyi politikákkal, jó és optimista közérzet terjesztésvel, stb. – ezért téved (még a saját jól felfogott érdekét tekintve is) a rommagyar politikai osztály, amikor „magára húzza” a kérdéskört.

            Mit mutatnak a trendek? Először azt, hogy nyílvánvaló, a romániai magyar népesség negatív demográfiai folyamatokat él meg. Az elmúlt tíz évben mintegy 200 ezerrel lettünk kevesebben, az elmúlt húsz évet tekintve pedig további 220 ezerrel, azaz az egész időszakra számítva mintegy 420 ezerrel kevesebben vagyunk. Ez százalékozan azt jelenti, hogy durván egy negyedével lettünk kevesebben húsz év alatt. Másodszor, hogy ez a fogyási trend a teljes román lakosságra érvényes, hiszen félretéve a fent leírt fenntartásokat az összlakosság húsz év alatt 3.75 millióval csökkent (ez mintegy 16.5%). Az egyetlen népcsoport, amely minden valószínűség szerint a népszámláláskor mért arányoknál és számbelileg is nagyobb mértékben nőtt az a roma lakosság. (Külön igyekszem értelmezni a romakérdést és népszámlálást).

            Az alábbi táblázatba foglaltam össze a három legutóbbi népszámlálás adatait a romániai magyar lakosság vonatkozásában.:

	Megye	Veszteség 1992-2011(2)		1992		2002		2011
		Sz.	%	Sz.	%	Sz.	%	Sz.	%
1	Fehér	8 895	36	24 765	6	20 682	5.4	15 870	4.8
2	Arad	23 944	39.3	61 011	12.5	49 399	10.7	37 067	9
3	Bihar	43 262	23.9	181 703	28.4	155 554	25.9	138 441	25.2
4	Beszt.-N.	6 325	30	21 098	6.5	18 394	5.9	14 773	5.3
5	Brassó	24 283	38.3	63 558	9.9	51 470	8.7	39 275	7.8
6	Kolozs	42 729	29.3	146 186	19.9	122 131	17.4	103 457	15.7
7	Kovászna	23 715	15.5	175 502	75.2	164 055	73.8	151 787	73.6
8	Hargita	36 489	12.4	295 104	84.7	275 841	84.6	258 615	84.8
9	Hunyad	17 630	52.1	33 849	6.2	25 321	5.2	16 219	4
10	Máramar.	20 121	26.5	54 902	10.2	46 250	9.1	34 781	7.5
11	Maros	51 662	20.5	252 651	41.4	227 673	39.3	200 989	37.8
12	Szatmár	26 851	19.1	140 392	35	129 998	35.2	113 541	34.5
13	Szilágy	12 492	19.8	63 151	23.2	57 318	20.9	50 659	23.2
14	Szeben	8 416	42.8	19 309	4.3	15 478	3.7	10 893	2.9
15	Temes	27 572	39.9	62 866	9	51 421	7.6	35 294	5.4
16	Bákó	0	0	4 373	0.6	4 528	0.6	4 373	0.8
17	Bukarest	4 838	58.3	8 301	0.4	5 996	0.3	3.463	0.2
18	Krass-Sz.	4 600	58.4	7 876	2.1	5 859	1.8	3 276	1.2

Itt csak néhány szembetűnő jelenségről szólnék. Egyfelől látható, hogy minden egyes megyében és régióban csökkenés történt, de nagyon eltérő mértéket, azaz nagy regionális különbségeket tapasztalhatunk. Míg például a Hargita megyei magyarság-székelység (egyetlenként) megőrizte megyén belüli arányát (sőt 0.2%-al növelte, ugyankkor túlhaladta az 1992-es arányt is 0.1%-al), addig a többi megyében, kisebb-nagyobb mértékben csökkent a magyarok aránya. Ez a leginkább a “szórványvidékre” és belső Erdély megyéire érvényes. Magyarán a romániai magyarság a leginkább a széleken fogyott, van olyan megye (regió), ahol ez a fogyás az elmúlt húsz évben mintegy megfelezte a magyarság számát (Krassó-Szörény, Hunyad, Szeben és Bukarest). Ez annak következménye, hogy ezeken a vidékeken a demográfiai csökkenés mindhárom jelzett tényezője, azaz a(z természetes) asszimiláció is jelentős mértékű. A Közép-erdélyi regió legnagyobb vesztesei Maros és Kolozs-megye, hiszen igaz, hogy a román lakossághoz viszonyítva a “veszteségük” csupán 4% körüli, abszolút számokban viszont a két megyében húsz év alatt mintegy 100 ezer magyarral maradt kevesebb.

            Mindent egybevetve, bár mindenik regió – beleértve a Székelyföldet (azaz Hargita, Kovászna és Maros megyét) összességében veszített ez a legkevésbé a Székelyföldre érvényes (ahol az asszimiláció a legkevésbé jellemző).

Ezért, amint az alábbi táblázat mutatja a romániai magyarság egyre inkább

“Elszékelyesedik”.

	Székelyföld	1992	2002	2012
	Hargita m.	295 104	275 841	258 615
	Maros m.	252 651	227 673	200 989
	Kovászna m.	175 502	164 055	151 787
Össz.		723 257	667 569	611 391
	Veszteség	111 866 15.5%
	Arány a rommagyarságon belül	44.5%	46.5%	49.5%

A  romániai magyarság lassan de biztosan a három “székely megyébe” kezd koncentrálódni., miközben a jelenegi trendek mellet, húsz év múlva alig lesz majd magát magyarnak-székelynek mondó személy Erdély perifériáján (Dél-Erdélyben, Bánságban).

Kvár. 2011, február 3.