(Ön)reklám

EZ ITT AZ (ÖN)REKLÁM HELYE!

MINDEN KEDDEN JÖN, VALAMI ÚJ, CSAK ITT ÉS CSAK NÁLAM!

OLVASS 7-ente MNL-t, NEM BÁNOD MEG!

Új sorozatot indítok blogomon (mecsoda kifejezés, mintha valamilyen más bolygóról való lenne, de hát szabatos: www.systemcritic.blogspot.ro), hol lazábban, hol – akár ugyanazon a bejegyzésen belül is – feszesebben, azaz eltekintve a „közérthetőség” ismérveitől (mely közértés színvonala egyre alacsonyabb, bár a diplomások száma egyre nő), szakmai eszmefuttatásokat fogok prezentálni.

Nem köt a nagyobb nyilvánosság (a Rádióból kiakolbólitott a rommagyar uralkodó párt, persze szövetségesének segítségével; más felületen, vagy nem fogadnak, vagy én nem vagyok hajlandó közölni, de ez még változhat), ezért önzőbb leszek, a magam és esetleges követőim, eszmei/intellektuális hasznát nézem és igyekszem hasznosítani eddigi írásaim (számuk elérte a négyszázat) tartalmát, fölvetéseit is.

Azután meg a tőlem telhető új stílus – egy posztmodernebb, azaz összemosottabb műfaj, valami az elemzés és a lazább napló, kifejtett és csupán megkezdett gondolattörredékek egyvelege, stb. – reményeim szerint, nemcsak nagyobb autonómiát fog megengedni, hanem radikálisabb, valamint provokatívabb kérdések fölvetését is.

Témám nem változik, hiszen azt gondolom, a politikai diskurzusok értelmezése/elemzése folyamatos kihívás, illetve feladat, viszont soha nem a czifrább vagy ha úgy tetszik blikkfangosabb, felturbózott, vagy közkedvelt vonalon haladok, hanem az analitikus nyelvezet és témakezelés fele. Meggyőződésem ugyanis, hogy nem arra van nagyobb szüksége a közgondolkodásnak, hogy az értelmezők egyszerűen és népszerűen, visszafejtsék, vagy lefordítsák azokat a politikai megnyílvánulásokat (nem csak beszéd-cselekvés aktusokat, hanem minden egyéb politikai megnyílvánulást is), melyeket mások – többnyire az elrejtés, a látszatkeltés, a megvezetés, a manipuláció, a beetetés, a f@szravétel, a bennfentes nagyképűség, illetve a „magasabbrendű erkölcstelenség” gesztusaiként, tessék választani – politikai kommunikációként okádnak a nyilvánosságba, hanem valami másra.

Ez a más pedig a politikai antropológia, -szociológia és -pszichológia eszközeit követeli meg, azért, hogy rejtett társadalmi hatásmechanizmusokat lehessen feltárni, hogy a politikai mező strukturált és strukturáló szerkezeteinek, valamint az aktorok, vagy legalábbis az ott téblábolók, jelenlevők, kölcsönhatásainak következményeit lehessen láthatóvá tenni.

Elemzők – mintegy széttárt karral – jutnak el addig, hogy amikor képtelenek, vagy nem érdekük tovább vinni egy-egy értelmezést, azt mondják „ez politikai kultúra kérdése”, pont. Nos, én a politikai kultúrát egyáltalán nem valami adottságként tekintem, „és pont”, hanem éppen, hogy egy nagyon is dinamikus jelenségnek, a valódi elemzés vele kezdődik, és nem ott végződik. Annak kritikai olvasatát szándékozom nyújtani ezután (is), persze a magam szintjén és eszközeivel, amit én, fennt és lent, és mindenekelőtt a médiában megjelenő politikában, kulturális megnyilvánulásnak tekintek.

Hatásvadásznak készülök – na, nem úgy, hanem – abban az értelemben, hogy megvizsgálom, mire vezet, ami a politikában folyik? És persze lehetne-e más, jöhetne-e más, valami, ami jobb, vagy legalábbis kevésbé visszataszító?