A szövetség vége

A szövetség vége

Tudható volt, hogy az RMDSz – amit a magam részéről többet nem vagyok hajlandó sem demokratikusnak, sem szövetségnek nevezni, valójában a Fidesz itteni kirendelt fiókszervezete, amit érdemes akként tekinteni – titkon, a háttérben, a jelenlegi magyar kormánynak kampányol, amikor pénzért segíti a választási regisztrációt és irodákat működtet ezért, szerteszét. A nyílt elköteleződést, a magam részéről, későbbre, a tényleges választási kampány elkezdését követően, mondjuk a jövő tavasszal vártam. De az persze mellékes, hogy én mit gondolok arról, hogy a székleyföldi kiskirályokat követően, Kelemen Hunor is kampányolni kezd a Fidesz-KDNP mellett. Viszont ez az el- és leköteleződés sérti, a még meg nem változtatott fiókszervezet, Programját[1] és Alapszabályzatát[2], mellőz mindenféle pluralizmust, konzultációt, vitát és testületi döntést: az ÖNKÉNY (igen, így nevezik a politikai vezérek egyéni ízlés szerint meghozott határozatait) cinikus kifejeződése. És ez az önkényes politikai aktus, a teljes rommagyarság képviseletében kimondott el- és leköteleződés, még akkor is rendkívüli felelősséggel jár, csorbítja és torzítja az itteni magyarság pluralizmushoz, saját véleményéhez, sőt szervezeti önállóságához való jogát, ha ezt a legtöbb polgár nem veszi észre (egyelőre), ha a manipuláció és a megtévesztő nemzeti-populista propaganda ezt el is takarja. A mindannyiunk nevében beszélő elnök (ráadásul a másik 2 párt nem különb magatartásával együtt) valójában az ÖNÁLLÓ rommagyar politizálás végét és a romániai magyar társadalom – úgy, ahogy létezett, vagy alakulgató – PLURALIZMUSának, látszat-demokratikus berendezkedésének, végét is bejelentette, mondom, mégha észre sem veszi, a végletesen elfogult és kiszolgáltatott, nagyközönség.  A rommagyar politikai szervezetnek alárendelése és kiszolgáltatása (egyre nyilvánvalóbban a láthatatlan támogatások, az egyesek klienteláris érdekeinek megfelelően, stb.) a pillanatnyi magyar kormánypártoknak, látszat szerint egy generációval veti vissza a rommagyar politikai társadalom történetét. Valójában pedig a harmincas évekbe utaztat vissza, és minden egyes ptoblémánk fölvetését is a magyar-román kormányok közötti szembenállás és egyezkedés problémájává teszi, fölszámolja még azt a halk szavunkat is, melyet eddig hallathattunk[3]. Kelemen Hunor gesztusával – átérzi vagy sem, tudatában van ennek, vagy csak nem bírja a nyomást, a zsarolást, mely Budapestről fokozatosan telepedett a fiókszervezet vezetésére – a rommagyar politikai élet DECENTRÁLÁSÁT követte el. Egy tőlünk alig függő politikai mezőnybe a román-magyar csatározások színterére helyezte át, és ezzel lényegében fölszámolta, a rommagyar politizálás szcénáját, feladta mindenféle önállóságát. Nagy ár, nagyon nagy ár az utóbbi időben átláthatatlan és személyes kapcsolatokon, sokszor magánzsebekbe folydogáló pénzekért, az itteni klientúra felhízlalásáért, de még a választási kampányban kapott segítségért is, mint ahogyan arra az elnök először tett utalást[4].

Eddig csak a formai kifogásokról szóltam a Fidesz itteni képviselőinek viselt dolgai kapcsán, de nem kevésbé fontos, és ugyanakkor súlyos a politikai vonatkozás is. Az elnökúr azt mondja, hogy politikai affinitás okán kell a jelenlegi magyar kormánypártokat, szavazataikkal is támogassák a rommagyar polgárok, mint ahogy ő maga és a vezérkar teszi egy ideje. Csakhogy nincs a mai magyar politikának, olyan lényeges vonatkozása, a NER-nek olyan megnyilványulása, amely kisebbségi helyzetünkben elvszerű, támogatható és hatékony politikai stratégiát, legalább felvillanthatna. Nincs olyan elemző – de a rendszer hívei is nyíltan vállalják ezt – aki ne látná (elhallgatni elhallgatják itteni kiszolgáltatott értelmiségeink, de ezt máshol fejtem ki), hogy  sem az illiberális demokrácia, (a putyini-erdogáni modell), sem a korlátozott jogállam (a fékek és ellensúlyok leépítése) sem a mindenféle kisebbségekkel (és menekültekkel) szembeni intolerancia, sem az EU-ellenesség, az etno-nacionalista (homogén nemzetállamot erőltető) és populista (valójában alt-right) propaganda, a korrupció állampolitikává változtatása (hosszan sorolhatnám a NER politikai krédójának további összetevőit), stb., NEM SZOLGÁLHATJA KISEBBSÉGI ÉRDEKEINKET. A mai magyar kormányzat politikai filozófiája NEM LEFORDÍTHATÓ és NEM KÖVETHETŐ kisebbségi helyzetben, hiszen a NER minden egyes megnyílvánulása azonmód és visszakézből ELLENÜNK FORDÍTHATÓ. Aki illiberális demokráciát, EU-ellenes politikát, etno-nacionalista, homogén nemzetállamot, és nemzeti korrupciót akar, az ugyanakkor HITELTELEN, amikor az EU-hoz fordul, amikor az egyetemes emberi jogok nevében kér/követel kisebbségi jogokat és toleranciát, amikor a demokratikus jogokra, a jogállamiságra apellál. Az ilyen kettős beszédre épülő (kétkulacsos, hinta-) politika vesztésre van ítélve, nem tartható, sőt veszélyezteti azokat az eredményeket is, amelyeket az elmúlt 25 esztendőben, nagy nehezen, sikerült elérni. Különös, nagyon különös, és saját eddigi politikájuk hitelét, sőt emberi integritásukat is megkérdőjelezi azoknak, akik az eddigi politikát vitték[5], és akik most hallgatnak akkor, amikor látják: nem a román nacionalizmus, és végképp nem az EU, hanem a MAI MAGYAR KORMÁNY POLITIKÁJA és annak kritikátlan importja VISZI CSŐDBE, a kisebbségi politizálást, teszi hiteltelenné mindazt, amiben eddig hittünk, nullázza le azt a politikai vonalvezetést, amit követtek/követtünk.

AKI A KISEBBSÉGI POLITIZÁLÁS ÖNÁLLÓSÁGÁNAK A LEHETŐSÉGÉT IS FÖLADJA, AZ A ROMAGYAR TÁRSADALOM LÉTÉT TESZI KOCKÁRA, csak ahogy mondani szokás, NOT IN MY NAME!

---

[1] A fiókszervezet eddigi Programjának Preambuluma azt mondja: “A Szövetség tiszteletben tartja a politikai sokszínűség elvét. Az RMDSZ-en belüli platformok, ideológiai és politikai csoportok, műhelyek programjukban és tevékenységükben fejezik ki a romáiai Magyar társadalom tagolódását és sokféleségét.”

[2] A fiókszervezet még nem módosított Alapszabályzatának tizedik cikkelye kimondja: “A Szövetség a romániai magyar nemzeti közösség érdekvédelmi, közképviseleti és érdekegyeztető

társulása, amely a nemzeti identitás védelme, megőrzése és fejlesztése, a gazdasági-szociális

esélyegyenlőség kivívása, a szülőföldön maradás érdekében elősegíti a közösség önszerveződését, az

anyagi és szellemi létfeltételek javítását, tevékenységét a demokrácia és a pluralizmus jegyében fejti

ki.”

[3] A részletes elemzés és kifejtés helyett csak két momentumra utalnék itt. Az “autonómiázás” hevességéből ítélve – emlékszünk még, mekkora mozgosítás, ki-, meg felvonulások, patetikus-romantikus speechek hangzottgak el az “ügyért”, melyet az RMDSz is dagasztott? – a közösség legszentebb óhaját fejezte volna ki, melyet egyetlen pesti beintésre hagytak abba, tettek ad acta, vezéreink. Az eset világosan mutatja, egyfelől, hogy az autonómiázás pusztán polkommunikációs fogás volt. Másfelől meg azt, ahogyan az önállóság, az annyit hangoztatott autonómia halovány jelével sem rendelkeznek a hangadók (büszke autonomisták ők, Kököstől egészen Szilikatalinig, a Dél-tiroli síoktatóktól Hargita-fürdőig, Lol!), ők maguk és programjuk, sőt szervezetük is kiszolgáltatott, bábuk, akiket a jelenleg regnáló budapesti hatalom és annak feje mozgat. Azután, időben közelebb, érdemes felfigyelni arra, ahogyan a vásárhelyi katolikus gimnázium ügye, román-magyar, azaz nemzetközi dimenziót kapott, hiszen ezután ez lesz a modell. A kiszolgáltatott fiókszervezet via Budapest fogja intézni ügyeinket, minden apró cseprő problémánk a román-magyar kormányok közötti zsarolás, és esetleges alku, napirendjére kerül (és aztán ott is vérzik el. Ez még akkor is így lesz, ha a Dragnea and Co mai politikai célkitűzései NER-kompatibilisnek tűnnek, elmúlik ez rögvest egy kis nacionalista uszításra, meg elvszerűen ma is védhetetlen, magunk ellen való).

[4] Mellesleg, először hallhatott a rommagyar szavazópolgár arról is, hogy „kedvenc” politikai pártja tartozik a magyar kormánypártoknak, politikai/választási segítségért, hogy háta mögött, megkérdezése nélkül, az előljárók „hitelt vettek föl”, aminek jövőben esedékes a törlesztése (a kamatról most sem szólt elnök úr):”A barátok egymásra számítanak: mi is segítséget kaptunk és segítséget nyújtunk”. És akkor az esetleges választási segítség következményeiről még nem is szólunk, ami máris a határontúliakkal szembeni egyre akutabb ellenszenvben jelenik meg, a magyar társadalom többségének (igen, jól mondom többségének!, nem fideszes, ha úgy jobban tetszik) vélekedésében. Tökéletes csapdába sikerült besétálnia a fiókszervezetnek, mert komoly gond lesz, ha “miattunk” jön össze az újabb kétharmad, hosszú időre népszerűtlenné tesz a fideszeseken kívül, aminek politikai következményeivel számolnunk kell(ene). De probléma lesz az is, ha minden mozgosítás ellenére, kevés rommagyar kettős állampolgár fog átszavazni, nem lennék a Kelemenék helyében, ha ez bekövetkezik, mert kedvenc vezérüknél bosszúállóbb politikust nem ismerek, és akkor?

[5] Jó szívvel sorolnám a kivételeket, de Markó Béla fél szájjal elmondott, hogy finoman szóljak esszéisztikus/eufemisztikus szavain, nyomokban kritikai észrevételein kívül, senki ki nem áll a porondra, hogy elmondja: eddigi politikánk szembeköpése és lenullázása ami folyik, és amihez immár nyíltan csatlakozott az itteni volt szövetség, a fiókszervezet. Lehet a fejeket a homokba rejteni, a felelősség természete, hogy előbb utóbb utolér, a történelmi emlékezet, nemcsak nem felejt, de kíméletlen ítélőszék is, mégha a mostani emlékezetpolitika torz és manipulatív voltában el is rejt(het)i a lényeget.