Kampánykezdet

Kampánykezdet

Gondolkodóba ejtett Kelemen Hunor hangzatos – bár egyáltalán nem eredeti – kijelentése a jövő évi centenáriummal kapcsolatban, és úgy sejtem nem csak engem lepett meg, hogy ilyen korán előjött a „nem ünnepelünk” szlogennel. T.i. az egyesülés évfordulójáig még 15 hónapnál is több van, meg aztán senki sem kérdezte a dolog felöl, stb. Nem eredeti az elnök kijelentése, csak szokatlan egy szövetségi vezetőtől, ez az egyoldalú, közös ügyünket semmiben előbbre nem vívő coming out, amit máskor szélsőséges, de vezető funkcióval nem rendelkező, a politika perifériáján megjelenő egyének szoktak nyiltan hangoztatni. Hadd tegyem hozzá, hogy a suttogópropaganda pillanatnyi elismerését elnyerve, de nem sok vizet zavarva szokott lecsengeni az ilyenfajta jelszó, senki el nem gondolkodik rajta – legalábbis alig vannak, akik nyilvánosan is kifejtik tartalmát – hatása, végső soron, elenyésző. Szóval az itt a kérdés, hogy miért most és egyáltalán, biztosan el kellett ezt mondania a szövetségi elnöknek?

Közelebb visz a válaszhoz, ha kontextusba helyezzük a kisebb-nagyobb botrányt kavaró kijelentést, vagyis figyelembe vesszük, hogy még a centenáriumi ünnepet megelőzően választások lesznek Magyarországon, mégpedig olyanok, amelyek alkalmával nagyon is esélyes a hálavoksok felhajtása és a jelenlegi kormány hatumák általi megszavaztatása (amibe, nem mellesleg, már Tőkés László bicskája beletöröttt és a dolgo megismétlődhet más köszszereplőkkel is!). Ez miatt lesz „sajátos kihívás” a jövő év, és nem a román ünnepségek kapcsán – ahol minden bizonnyal avittas, untig ismert nacionalista (lásd Marasesti-i ünneplés) jelszavakon túl semmi különös nem fog történni, már ha nem havaz félmétereset –, mint ahogy vezetőink máris sugallják. A dolgot csak Tamás Sándor háromszéki kiskirály fejtette ki nyiltan, illetve indította a propagandát, de hát köztudott, hogy ezen munkálkodik az egész szövetség. Úgy mint Eurotrans Alapítvány, ami a magyarországi támogatás fejében regisztrációt segít és rejtett propagandát folytat a Fidesz-KDNP mellett. Nem is tehet másként az elfideszesedett szövetség, hiszen egyfelől a „könnyű elszámolású” adóforintokért adós, amiket mind közönségesen Orbán-pénzként emlegetnek, és „élnek meg” vezetőink, mintha családi örökség szétosztása, magán mecenatúra eredménye lenne a támogatás (ja, és közben sorosozunk, aki magánvagyonából támogat életfilozófiájának megfelelő projekteket, melyekkel hajj de nagyon is egyetértettünk rendszerváltáskor, de mennyire megfeledkeztünk róluk a felcsúti gurú egyetlen beintésére!); és akkor az „akadémiák” kistafirungozását ne is említsük (közülük az egyik – a hokiakadémia, minő véletlen, nemde? – éppen Kelemen Hunor szülőfalujában működik, RMDSz tisztségviselők kontrollja alatt); az egyéni anyagi el- és leköteleződések is kisebb tételnek tűnnek, holott, ki tudhatja? Másfelől, pedig ott van a tavalyi választásokon való – már persze a megkönnyített, és szavazati joggal ellátott kettős állampolgári tömegek kitermelésétől kezdődő – orbáni segítség (reális számítások szerint 1,5-2%-ot hozott a konyhára a pénzügyi és azután a személyes karmánytámogatás, ami nélkül kétes volt a parlamenti küszöb elérése), ami minden bizonnyal megtérítésre vár. A hálavoksok beszervezése a nagy kihívás, mert Orbán and Co. közismerten bosszúálló fajták, és nagy baj lenne, ha kevesen szavaznák meg, vagy, ha éppen ez miatt ugrana az újabb kétharmad (az egyszerű többség, ellenzék híján nincs veszélyben). Szóval nagy baj lenne az elkötelezett vezéreknek és klientúrájuknak, miközben a rommagyarságnak a leginkább a folytatás lenne a baj, az etnonacionalista uszítás, mely szembemegy eddigi politikai célkitűzéseinkkel. (Orbán EU-ellenes és illiberális politikája hitelteleníti többek között, az EU-hoz való fordulást is kisebbségi ügyeink rendezésében, amit a román kormányok ki is tudnak használni ellenünk).

Szóval semmi más magyarázatát nem látom Kelemen kijelentésének, mint azt, hogy kampányt kezdett leütve a jövő évi magyarországi választásokon való itteni részvétel alaphangját. Az lehet az eljárás logikája, hogy minél provokatívabb etnonacionalista jelszavakat vessenek be, és ezzel kiváltsák – az amúgy erre nagyon is hajlamos – román közvéleményből a magyarellenes politikai hisztériát. Ami a maga során, mintegy reakcióként Orbánra szavazni mozgosít. Úgy fog tűnni sokaknak hogy szemben a kontraproduktív kisebbségi nacionalizmus által okozott veszteségekkel Orbán majd hősiesen megvéd bennünket, a manipuláció beindult és egészen jövő nyárig nyöghetjük a következményeit.

Éppen ezért fölösleges a román nemzeti ünnep körül reálisan fölmerülő problémák, a Trianon-trauma leküzdésének megannyi történeti-szociológiai-kulturális, stb. problémáját belevetíteni a kelemeni fölvetésbe, az csupán a meglehetősen átlátszó fideszes kampánypropaganda kezdete. Semmit meg nem old reális problémáink közül, viszont mobilizál(hat), manipulációval és amúgy tetszetős, hiszen hősiesnek, vagy legalábbis bátornak tűnő félrevezetéssel sokakat elvezethet a magyarországi urnákhoz, és nem vitás kire fognak majd voksolni. Minden látszat szerint hatékony propaganda- és napirendkijelölő témát találtak – minden valószínűség szerint nem is itthon, hanem Budapesten – csak a várható mellékes veszteségek lesznek nagyobbak, az itteni hozadék pedig, nulla. A propaganda elfedheti a vezetők felelősségét, a titokban történt „átállást” egy racionális, europakonform kisebbségpolitikai stratégiáról, konfrontatív és hangoskodó, viszályt szító, sőt hencegő, stb., illiberális, sőt irracionális érzelmi politikára, csak ezáltal éppen helyzetünk nem javul jottányit sem.

Nekünk ki kellene lábalnunk a száz év előtti történeti sérelemként és áldozatként fölfogott, és akként továbbörökített szellemi/érzelmi kátyuból, és nem visszasülyedni legreakciósabb és bénítóbb bugyraiba. Újra kellene értelmezni – és a centenárium alkalmából nyiltan és tisztességesen, manipulatív szándéktól mentesen –, megvitatni a román intelligenciával „Trianont”, és kialakítani egyfajta konszenzust a jövőnkre nézve (a Gyulafehérvái igéretekre való hivatkozás, azon túl, hogy avittas és pusztán formai, nem jó alap a XXI.-századi körülményekhez képest, nagyobb szükségünk van nekünk erdélyi románoknak és magyaroknak autópályára, mint magasztos, és csak az egymás ellen fordulást segítő speechekre, az hétszentség!). Egyelőre a manipuláció eredményeként ott tartunk, hogy az igazán nem nacionalista, sőt ügyünk mellett elkötelezett román értelmiségiek (lásd Pleșu-Kelemen csörte) sem értik, mit is akarunk? Honnan a kettős mérce, az az újkeletű „magyharrosch” életfilozófia, amivel élünk, hogy t.i. a mi etnonacionalizmusunk a jó, mindenki másé ördögtől való (erre mondja a magyar parlament szászjenőbarát elnöke, hogy „erős és szuverén, nemzetállam kell”, ja, ha az magyharr, mindenki másnak meg ? ...).

De hiteltelen egyfelől azt harsogni, hogy „nekünk nem ünnep”, másfelől pedig azt követelni, hogy Johannis segítsen egy kisebbségi Charta elfogadtatásában, ügyünk depolitizálásában (jó is lenne egy ilyesmi, és akkor kisebbség-politikusaink megérdemelt örök-szabadségukat élvezhetnék ezután! Végre lehetne rommagyar politikai pluralizmus!); hiteltelen Európához fordulni kisebbségi jogaink garantálásáért, és közben „Brüsszel” ellen uszítani, Putyinnal haverkodni, az illiberalizmust és idegengyűlöletet táplálni.

Egyszóval magunk ássuk nap, mint nap a magunk újabb és újabb Trianonját, vagy a költővel szólva, „nekünk Mohács kell”?