Karnyújtásnyira a szélsőség

Karnyújtásnyira a szélsőség

Két hete írtam arról, hogy az a formálisan, a politikai kommunikáció szintjén, baloldali populista politika, amit a jelenlegi román kormány folytat erőtlen és hatástalan, mégpedig azért, mert egyfelől nem számol a valós „népakarattal”, ami lényegét tekintve korupció-ellenes; másfelöl pedig túlságosan is alacsonyröptűnek, azaz földhöz ragadtan haszonelvűnek tételezi még az általa fölépített/megcélzott PSD-s népakaratot is. Ez utóbbi azért lényeges, mert a polgárokat – különösen a vox populit adó, feltörekvő, nyugatorientált, és fiatal(abb), stb., férfiakat és nőket – nemcsak pillanatnyi jólétük ígérete, hanem távlatosabb dolgok, egy élhetőbb ország képzete is motiválja, akkor amikor politika iránti elvárásaikat megfoglmazzák. Viszont – ahogy máshol is történik – a román (és benne a rommagyar) társadalom sem csupa vállalkozó szellemű, nyitott, vagy progresszív polgárból áll, sőt. A feltörekvő, középosztályi ambíciókat éltető, ezért áldozathozatalra – a leginkább nyugaton vállalt munkára – is hajlandó kisebbség mellett a társadalom jórésze tudattalanul is nosztalgikus-tradicionalista, és a passzív/reakciós politika híve. A „máj röú sző nú fié” mentalitását őrző és minden téren tradíció-vezérelt (lásd Weber ideillő ideáltípusát, más terminusban ők a parokiális politikai kultúra hordozói) tömegek pedig igen könnyen manipulálhatók, sőt hajlanak a szélsőségre, hiszen valódi problémáik okait nem látják át, sem ismereteik, sem türelmük nincs összetett dolgok szétszálazására, illetve átfogóbb megértésére. Ők a többség, és ők adják a jelenlegi hatalom szavazóinak tömegalapját – a privilegizált, elévült és megújulásra képtelen bürokrata kiváltságosok – hátterében. A hatalmon levő pártok és a hozzájuk, olykor anyaországi sugallatra, máskor meg „saját vélemény, és meggyőződésből” reakciós/tradicionalista RMDSz, alapvetően populista. És ami ettől is lényegesebb, mind patronátuson, klientelizmuson épülő pártok. Legodaadóbb híveiket/aktív támogatóikat, a pártelitet, az állami intézmények, a bürökrata rendszer különféle pozícióival jutalmazzák, zsíros posztokkal, amelyeket a politikai lojalitás alapján, és egyáltalán nem a hozzáértés szerint osztogatnak. Elvben akkor, amikor hatalmon vannak (ezért törekszik mindenáron kormányra az RMDSz), de különösen az RMDSz-nek (viszont helyi egyezségek alapján egyéb ellenzéki pártoknak is) ellenzékből is sikerül „rég lejárt szavatosságú” államtitkárt és egyéb kinevezett intézményvezetőit befolyásos pozícióval jutalmaznia, lojalitását erősítenie.

A PSD és mindennemű és nevű elődje a sajátos fajta patronátust még az „átkosból” örökölte, együtt azzal a második körből származó vidéki bürokratákkal, akik beágyazottsága, intézményeket reprodukáló, politikai váltásokat túlélő képessége, stb., még mindig élteti a hatalmi pártot és csatolt részeit. Ugyanakkor a román politikai mezőnyt egyáltalán nem a politikai ideológiák, hanem a hatalmi és  ellenzéki pozíció, a kettő dinamikája és váltógazdasága struktúrálja. Ez azt jelenti, hogy a bürökrata patronalizmusra épülő pártok és klientúra-rendszerek csak abban különböznek egymástól, hogy éppen hatalmon vannak, vagy ellenzékben politizálnak. Az eufeisztikusan ellenzéknek nevezhető pártok is patronátusi rendszerekben gondolkodnak, ha hatalomra kerülnének – ami ezidő szerint szinte kizárt – ugyanazt tennék, mint a mai hatalmasok, nincs alternatív programjuk, csak kiéhezett klientúrájuk van, aki a húsosfazék köré szeretne végre jutni, stb.

Különös, és sok kívülálló számára alig értelmezhető, hogy egy ilyen politikai rendszer viszonylagos stbilitást mutat(hat), hogy nem gyakoribbak a kormányváltások, és hogy a szélsőségek egészen mostanig nem tudtak megerősödni – legalábbis a parlamenti politizálás szintjén nem – és úgy ahogy elműködött egy emberöltőn keresztül. Viszont önáltatás lenne azt gondolni, hogy ez hosszú távon is így marad, illetve föntartható, hiszen az intézményes garanciák alig, viszont az elnök és miniszterelnök, a mostani fölállásban a háttérből irányító hatalmon levő párt mindenható vezére közötti „eldöntetlen” viszony, a paloták közötti ellentétek és kölcsönös bizalmatlanság biztosítja a viszonylagos egyensúlyt. Míg a PSD-vezér a tradicionalista bürokratákat és mögöttük a reakciós, viszont lényegében, és egyelőre passzív (fentebb jellemzett) tömegekre apellál, addig az elnök a fiatalabb és mobilisabb, és aktívabb rétegeket képes utcára hívni, stb. De mi történhet, ha Dragnea elnöki mandátumot nyer? Ha a paloták közötti viszonylgos hatalmi – alkotmányosan nyitva hagyott – egyensúly fölborúl? Tartok tőle, hogy ez esetben az illiberalizmus olyan román válfajával számolhatnánk, mely különösen ránk, rommagyar közösségre nézve, akár végzetes következményekkel járhat. Nem beszélve arról, hogy Románia külső egyensúlyi helyzete, viszonylagos jól pozicionáltsága és az ebből fakadó biztonságérzete meginogna, és destabilizálódna, ami az egész ország számára jelentene hosszú távú veszélyt. Márpedig Dragnea és társai erre izmoznak, ez a rejtett terv, ezért minden vergődés és a mézesmadzag politika, mely elrejti a jókora gumibotot, amelyet Dragnea kéznél tart.

Másik veszély is föltünt a nyilvánosságban, amely destabilizáló erővel bír (az újonnan parlamentbe került párt, az USR, máris belebukott a „tradicionalista családozásba”) és nem kétséges, hogy használni fogja azt, ha lehetősége lesz rá. Ez pedig a „Koalíció a Családért”, egy ultraortodox, fundamentalista, sőt ahogy terveit egyre inkább fölfedi egyre világosabban legionárius szövetség, mely több, mint 3 millió aláírást gyűjtött egy melegek és egyéb kisebbségek elleni alkotmánymódosítást kezdeményezve. Nem lényegtelen megjegyeznünk, hogy egyfelől az egyes magyarnak mondott egyházak támogatása mellett, az RMDSz politikusainak egyrésze is támogatta/támogatja a kezdeményezést. Emlékezhetünk még, hogy nemrég a református egyház csatlakozott a szélsőségesek fölhívásához és hogy előszőr ifjabb Kereskényi szatmárnémeti polgármester jelentkezett nyilvánosan is a mozgalom képviselőivel, majd a parlamenti frakció fele (egyéni meggyőződésből!, hiszen nem volt közös hivatalos álláspont, és becsületére legyen mondva a nem-mel szavazóknak, illetve az ügyvezető elnöknek, akik más állásponton voltak) támogatta a család és házastársak összemosását és a meleg házasságok alkotmányos kizárását célző kezdeményezést.

A populizmus, mint sajátos és divatos politikai kommunikáció és részben gyakorlat „rendszerellenes”, hiszen a demokratikus játékszabályok betartásának határtületein, a pártok eredeti értelmét (a párt „részt” képvisel, a polgárok egy részének a véleményét igyekszik képvisleni, mégpedig ideológiai alapon, a populista pedig az egészet célozza meg) teszi zárójelbe, kizárólagosságra törekszik, nem is önmagában veszélyes. Igazi veszélyt akkor jelent, amikor szélsőséges eszmékhez csatlakozik, illetve a szélsőséges eszmék és mozgalmak kisajátítják a populista/klienteláris pártokat, eszközként használják céljaik elérésére. És most a hatalmon levő pártok – és sajnálattal, de az RMDSz is – egy lépésre kerültek attól, hogy hagyják magukat egy reakciós szélsőjobboldali mozgalom láthatatlan (hiteles román elemzők orosz támogatást sejtenek mögötte), de fanatikus és erőszakos vezéreitől befolyásolni, politikai ágendájukat magukévá tenni. Ha az alkotmánymódosítást és az ahhoz szükséges népszavazást kiírják, és nem kétséges a módosítás megszerzi az egyharmad többségének támogatását, Románia és benne a rommagyarság válaszút elé kerül és könnyen a szélsőség, az illiberalizmus kemény változatának útjára tévedhet.

Elhagyni az elvi kisebbségi és emberjogi megalapozottságú európai politikát, az illiberális, nacionalista és elzárkózó útért, több, mint bűn, végzetes politikai hiba egy kisebbségi képviselet részéről. Mert a mozglom ma a melegek jogai ellen lép fel, a család fogalmát torzítja el és korlátozza, de siker esetén semmi kétség nem férhet hozzá, a nők és az etnikai kisebbségek, azaz „mi következünk”, és akkor ki vállalja a felelősséget a megzavarodottságért, a téves politikáért? Vajon a politikusok és a klérus fölválallja tetteinek következményeit, vagy homokba dugja majd a fejét? A választ sejtem, de remélem, nem lesz igazam.