A visszarendeződés forgatókönyvei

A visszarendeződés forgatókönyvei

FSN-PARFÜM, sötétkék szteppelt-kabát (vagy nem is, pufajka!) és baszksapka, cinkos-cinikus mosoly és Iliescu-s poló (vagy inkább, az „Újraosztjuk a nyomort!”, felíratú T-Shirt), ál (vagy nem is, neo) proletár retro, (vagy nem is, vintage) a kényszerű divat a román politikai mezőnyben, sőt – prömierben – Erdélyben és Bánságban is, valamint városon is az. Visszatért a kilencvenes évek eleje, nemzeti egységpárttal, és nagyon gyenge, szétaprózott és halovány ellenzékkel, ráadásul a mostani szociáldemokratának mondott párt vezetői a lehető legásatagabbak, provincialistábbak és revansistábbak, múltba révedők és hataloméhesebbek, mondjuk Adrian Năstasehoz képest is. A Dragnea-féle párt nagyarányú győzelmét nehéz valamely szerves politikai folyamat eredményének tekinteni (de nyomában bizonyára a látványos, viszont kevésbé hatékony, korrupcióellenes föllépés stratégiáját is újra kell gondolni); és az elmosódott, ugyanakkor gyengén teljesítő, a szakértőiséget lejárató kormánnyal szembeni ellenreakció is benne van a nagyon magas arányú győzelemben; meg a nyakló nélküli populista ígérgetés, stb. Minden esetre a PSD “hagyományos”, ígérgetős/nacionalista diskurzusa “még” bejött, sőt teret nyert a fiatalok és a városi szavazók körében is. És nem nagy csoda ez ott, ahol az állami szektorban magasabbak a jövedelmek mint a versenyszférában, ahol az inaktívak száma magasabb az aktívakénál, akik legkevesebb egyharmada külföldön dolgozik, stb. Most a kormány majd kihátrál a túlzott ígéretek mögül, de az alkotmánymódosítás pészédés kezdeményezésétől és levezénylésétől borsoznia kell a hátunknak. Egy kis kiegyensúlyozó erővel fog bírni az ALDE (pontosabban Tăriceanu), de ez halovány remény a normalitáshoz, a decens kommunikáció és párbeszéd fönntartásához; az meg hogy mikor és mennyire ütőképes parlamenti ellenzék lesz, még csak nem is körvonalazódik. A technokrata kormányzás, és a Cioloș-féle kettős játszma lecsengett és csúfosan megbukott, vele együtt pedig a legtöbbet Johannis VESZÍTETT, második mandátumra való kilátásai ma, szinte a nullával egyenlőek.

Ezzel együtt az előreláthatatlanságot nagyban növeli, hogy még nincs elnöki reakció, a választási eredményekre és elkezdődhet egy húza-vona, Dragnea-Johannis párharc, ami olyanféle mezőnyt teremthet, mint Băsescu elnöksége alatt, a Pontával való distruktív és kontraproduktív párharc által meghatározott. És mivel az elnöknek alig maradtak eszközei egy Dragnea-ellenes politikai háború megvívásához, félős, hogy a DNA közvetítésével próbálja meg gyengíteni a PSD-s állásokat, és még látványosabban vonja be a politikai háborúba, még inkább lejáratja, elhitelteleníti a korrupcióellenes „harcot”. Vagy pedig mindenki kihátrál a korrupcióellenes politikák mögül és az azonmód el is enyészik.

Zsákbamacska a zsákutcában

Ami a rommagyar politika szempontjából első blikkre elmondható, hogy örvendetes a parlamenti jelenlét, amit jobb és hatékonyabb érdekérvényesítésre lehet(ne) használni, a sikerélmény és az önbizalom részleges visszaszerzése sem utolsó fejlemény. Csak a kialakult helyzet rossz értékelésének veszélye nem múlt el, sőt, egyre inkább előtérbe kerül, hogy a nacionalista és fidesz-sugallta "igazság utáni" kampány bevált, A FÉLELEM MOZGOSÍTOTT és ezzel az első cél, a parlamentbe jutás sikerült. Érdemes hangsúlyozni, függetlenül attól, hogyan fogják „hivatalosan” értékelni a kampányt, hogy nem a konfrontatív, román-magyar viszonyt elmérgesítő jelszavak és kommunikációs panelek, melyekből szinte minden esetben visszavonulót is fújt az RMDSz (lásd visszaszerezni plakátháború, december elsejei diplomáciai csörte, amiért még lesz román visszavágás, stb.), hanem a FÉLELEMKELTÉS mozgosított. (Nagyon sokan ezt csak a Kövér, Semjén és főként Orbán megjelenésekor vették komolyan, hiszen nagy lehet a baj és a pánik, ha már ők is itt kellett kampányoljanak, ugye). És ez semmi jóval nem kecsegtet, hiszen most kellene pozitív és előremutató programmal jönni, kormányon vagy ellenzékben, ahogy alakulnak a dolgok, és most kellene nem a félelmet, hanem a „nyugodt erőt” fölmutatni a tárgyalások során. Félő viszont, hogy az elmérgesedett/ített viszonyok gyors helyretétele kudarcot vall, és ez már nem rajtunk, hely- és helyzetismereteinken, megszerzett tapasztalatainkon, stb.,  hanem Budapest szándékain múlik majd.

Azt, hogy hogyan tovább, azért nem lehet megjósolni, mert a kampány alatt látszott csak igazán, hogy egy már teljességgel gátlástalan, a hagyományos kisebbségi, jogvédő, és az elismerés politikáját maga mögött hagyott formációval van dolgunk, amelyet nem itthonról, hanem Budapestről kézivezérelnek. A rommagyar frakciók és politikai mainstream jövőbeli viselkedéséről egy dolgot biztosan tudhatunk: azt teszik, amit Budapest üzen. Az sem előrelátható, hogy kormányra megy-e a szövetség? Mert egyfelől, azt hiszem, Dragnea külső parlamenti támogatást fog kérni bizonyos ügyekhez, és az alkotmánymódosításhoz, cserében “fű alatti” támogatást ígérve (pl. néhány állami hivatalt, és egyféle védettséget a korrupciós ügyekben). Másfelől, meg – csakhát ugye a fidesznél is “bármi megtörténhet”, ahogy a mostani pálfordulást is úgy kommunikálják, mintha logikusan következne az eddigi politikájukból – Budapest eddig ellenezte a kormányszerepet, és meglehet továbbra sem „engedélyezi”, hiszen az bizonyos mértékű függetlenséget hozna a szövetségnek.

Az már látszik, hogy a magyar kormány által TÚSZUL EJTETT és kiszolgáltatott RMDSz, a maga során, MEGFÉLEMLÍTÉSSEL, RIOGATÁSSAL túszul ejtette a rommagyar szavazók többségét, feladta önállóságát, és közvetlenül KISZOLGÁLTATTA a magyar kormánypártoknak SZAVAZÓIT (az Orbán-Kövér-Semjén trió közvetlenül is beavatkozott az itteni kampányba). Ráadásul az alternatív küszöb és a hat százalék közötti teljesítménynek minden bizonnyal még nagyobb ára lesz a jövőben. Egyfelől, mert a Fidesz-KDNP hálavoksokat fog követelni 2018-ban – ez talán a kisebbik rossz – de akármikor leválthatja a szövetség vezérkarát, és ami a legrosszabb, olyan magyar-román KONFRONTATÍV politikát erőltethet ránk, amiben mi csak veszíthetünk. A több oldalról is foglyul ejtett rommagyar szavazó – bár a Stockholm-szindróma ma még sikeresen elfedi ezt – előbb-utóbb szembesülni fog sanyarú helyzetével, a sajátosan erdélyi és kisebbségi érdekérvényesítő képességének lecsökkenésével.  Amikor a politika zsákbamacska egy virtuális térben, szinte „bármi megtörténhet”, akkor a zsákutca is sugárútnak tűnhet, a falhoz ütődés pedig, szinte szükségszerű. A rommagyar politika sikere nem jöhet máshonnan csak a BELSŐ EGYENSÚLYOK helyreállításából, a demokratikus elkötelezettség ápolásából, az európai integráció folytatásából, és általában a KIEGYENSÚLYOZOTT és PRAGMATIKUS politizálásból.

Most szimbolikus győzelem van, pezsgők durranása, úgy tűnik föl, hogy az eddigi sikertelen és hiteltelen politizálás és politikusok, hirtelen sikeresek és hitelesek lettek, ez viszont csak illúzió, jönnek a dolgos hétköznapok, jön a visszarendeződés és az egyre valószínűbb „paloták harca”. Rommagyar vonatkozásban pedig ára lesz a plusz 2 százaléknak, a decentráltságnak, az önállóság elvesztésének, és ez fájdalmasan fog lecsapódni a kisebbségi politizálás minden területére, a prioritások/napirendek kijelölésétől egészen a káderpolitikáig, a román-magyar kapcsolatoktól, a nemzetközi megítélésig, stb.

Na, de legyünk egy pillanatra optimisták, győztünk, vagy legalábbis egyesek győztek!