Új helyha jön, a régiekkel

Új helyha jön, a régiekkel

Kezdődik az előkampány kampánya, azaz máris készülődnek a pártok a helyhatósági választásokra, sőt új pártok is készülnek, illetve alakulnak, a jövőben esedékes tanácsi és polgármesteri, illetve parlamenti választásokra tekintve, és új választási törvény lépett életbe, mely átrajzolhatja a helyi politizálás kereteit. Nem lehet túlhangsúlyozni a jövő évi választások fontosságát, mert a politikai osztály és teljes mezőny újjáépítése elkerülhetetlen – az „újratervezés” szlogen helyén való volt az RMDSz-Kongresszuson, csak hát mint várható volt, puszta jelszó maradt –, újra kell gombolni nagyon sok mellényt és újrakezdeni projektet, először helyit, és aztán országosat, egyaránt. A politikai mezőny újratöltése (reloaded politics) alulról kell, hogy elkezdődjék, és ezért szerencsés, hogy először helyhatósági választások jönnek, viszont ha közelebbről szeműgyre vesszük és kontextusában vizsgáljuk az új helyhatósági választások törvényét és viszonyát a demokratikus folyamat ismételt beindításához, újrakezdéséhez, több a kérdőjel, mint a válasz. Azt hiszem ugyanis, hogy sikerült egy olyan törvényt – szinte teljes konszenzussal – elfogadni, amelyik nem bővíti, hanem szűkíti a választott személyek és testületek legitimitását. A törvény a helyi közösségek közcselekvésben való részvételének, beleszólásának megkönnyítése helyett, éppen a településmenedzsmentet akadályozó acsarkodásnak, gyenge fölhatalmazásnak, a politikai mezőny polarizálódásának és az akaratok szétszórásának kedvezhet. Miért gondolom ezt, és miért gondolják a szakértők is így? Az új választási törvény egyszerre gyengíti meg a megválasztandó polgármester legitimitását, azzal, hogy egyetlen fordulóban lesznek megválasztva – így akár 25%-os támogatottsággal is mandátumhoz juthatnak, és igen gyakori lesz, hogy a tanácsi többség nem a polgármester politikai családjából fog származni, ami a politikai versengésnek, és nem a szükséges együttműködésnek fog kedvezni – és gyengíti a megyei tanácselnök pozícióját azáltal, hogy nem közvetlenül fogják megválasztani, hanem a tanács dönt személye felől, sőt a megyei tanács által visszahívható lesz. Nem kétlem, hogy a közvetett választás bevezetése mögött korrupció-ellenes politikai szándék munkálkodott, csak azt állítom, hogy a meggyengült tanács-elnöki pozíció, ismétcsak egyféle ellenzékbe kényszerítheti a tanácselnököt és ezzel tevékenységének hatékonysága csökkenhet. Ebből a szempontból hasznosabb lett volna, ha az egyre inkább „kiskirályokká” váló tanácselnökök – akik közül minden másodikat meg is vádoltak korrupcióval, egyiket-másikat meg jogerősen el is ítélték, stb. – mandátumát korlátozzák, mondjuk az államelnökhöz hasonlóan, két mandátumra. És végül a két intézkedés egymásra vetülése okán, a teljes helyhatósági mezőny demokratikus volta szűkül, hiszen a tanácselnök mandátumának gyengítése megnöveli a polgármesterek hatalmát azokét, akik, viszont maguk is gyenge legitimitással rendelkeznek majd. Ráadásul az új párttörvény következményeként rengeteg új helyi pártkezdeményezés jöhet létre és indulhat a helyhán, szétszórva, szétforgácsolva, a helyi politikai mezőnyt!

Érdemes itt kitérni arra is, hogy a közhiedelemmel, no meg az állandóan siránkozó, önsajnáltató, stb., helyi hatalom politikai kommunikációs paneljeinek tartalmával ellentétesen, az önkormányzatokból jelen idő szerint, elsősorban nem is a pénz, hanem a tudás, a szakértelem hiányzik! Ez elsősorban a pályázati úton elérhető alapok (EU-s és központi költségvetésből származók egyaránt) lehívásának képességén, a felhasználás hatékonyságán, egyáltalán a projektgeneráló képességen mérhető. Jelen idő szerint a helyi döntéshozás, a közpolitika-alkotás gyakorlata fül után működik. Jó esetben is csupán a tapasztalati tudás, a kiskapuzás, sőt a korrupt hálózatok, a megvesztegethetők körének „ismerete” van a szakértelem helyén (lásd. Berényi, Erőss, Neumann 2013 (szerk.), Tudás és politika) – tisztelet a kivételnek. Az önkormányzatok működésében tetten érhető intuitív, és benyomásokon, hangulatjelentésekből és egyéni érdekekből, stb., származó tudás jellegét kellene megváltoztatni, szakértelemmel fölcserélni. Ez lenne a korrupció-ellenes politizálás alapszintje is, és nem az álarcosok reggeli zaklatásai és a média-(i)gazságszolgáltatás, a tv képernyőkön megzörgetett bilincsek álpolitikája.

Fejtörést okozhat ugyanakkor az a felszínes helyzetértékelés, amellyel az RMDSZ (és nemcsak) tekintett az új helyi választási törvény módosításának kérdésére. Az egyfordulós polgármesterválasztás ugyanis csak első látásra, helikopterről tekintve, maradéktalanul előnyös a rommagyarságnak. Igaz ugyan, hogy néhány településen elvi (hangsúlyosan csak elvi) lehetőséget lebegtet meg arra, hogy akár 25-30%-os kisebbségi jelenlét mellett is megválaszthatnak magyar polgármestereket, de a valóságban a dolgok másképpen állnak. Vásárhelyen – mondjam úgy speciális helyzeténél fogva, a polgármesteri szék nem visszaszerezhető, mert akár több magyar jelölt is indulhat, az átszavazásnak, és ezzel tükörben a széthúzásnak, „hagyománya” van, stb. – minden marad a régiben, de sem Szatmárnémeti, sem Nagyvárad, nem lesznek esélyesebbek az egyfordulós polgármesterválasztás során. Az egyszerű matematikai-logika a politikában nem mindig működik, a folyamatok elbonyolítják a helyzetet és az új szabályozás a hivatalban levő polgármestereknek nagyban kedvez, újraválasztási esélyeik megnőnek. Gondot fog jelenteni viszont az egyfordulós választás ott, ahol az első fordulóban magyar jelöltre leadott szavazatok a második előtti egyezkedések során jelentettek politikai tőkét, azaz „hasznosultak”, és ezzel értelmessé tették az esélytelenre leadott (etnikai) szavazatokat is. Ha erős és népszerű rommagyar személyt jelöltek – mondjuk Kolozsváron – képes volt a tanácsi listára leadott szavazatokat szaporítani és jó tárgyalási pozíciót teremteni a második forduló előtt. Ez most nem lesz, és nem hiszem, hogy helyi szinten sok előzetes egyezség születne a rommagyar polgárok szavazatainak értékesülését illetően. Gyakori lesz az esélyes/esélyesnek vélt román jelöltekre való (át)szavazás, és a rommagyar szavazatok szétporladnak! Nincsenek tökéletes megoldások, sem a szabályozás, sem a kampánystratégia vonatkozásában, viszont a közös és nyilvános okoskodás kiiktatása, a manipulált beszéd, és a dolgok érdemi kibeszélésének helyét elfoglaló stratégiai kommunikáció, nem jó tanácsadók.