"Világtalan" polgárok lettünk?

„Világtalan” polgárok lettünk?

„Ha a gondolkodási képességünk közös, akkor az az értelem is közös, mely eszes lényekké avat. … Ha ez így van, akkor közös törvény alatt állunk, és ekként valamennyien polgárok vagyunk. Ha ez igaz, akkor valami kormányzatnak vagyunk alattvalói. Ha ez is áll, akkor a világ olyan, mint egy állam.” – Marcus Aurelius 

Az a mérhetetlenül cinikus uszítás, amivel a magyar kormány és aztán a kritikátlan és kozmopolitaellenes értelmiség, no meg a „dolgos kisemberek” tömege, nekiesett a menekülteknek és mindenféle „idegennek” aposztrofált másnak és másságnak, nagyon is valódi értelemben kezdte el szedni áldozatait. A szimbolikus kirekesztésre és xenofób bezárkozási gesztusokra alig kellett ráerősíteni bőrfejű, hivatásos, gyülölködőknek és a megfélemlítés változatos formái, sőt az utcai támadás(ok) sem maradhatot(tak) el: Magyarországon kiveszett a kozmopolitizmus, illetve csupán szitokszóként van jelen a közbeszédben. Tisztelet a menekülteket segítő, azokkal szolidarizáló, civilek kivételének, de a náci-ízű, sőt bűzű, politizálás – mely a legalantasabb félelmeket és atavisztikus, rasszista attitűdöket hívta elő, azokra apellált – mostanra már világosan kiírta Magyarországot az európai közösségből. Mégpedig azzal, hogy a fidesz-kádéenpé ország Európában egyedüliként nem vállalt minimális erőfeszítést sem, menekültek befogadására (mi lesz, ha majd – remélem nem önbeteljesítő jóslatot mondok itt – minket kell befogadjanak, másoknak kell egyszercsak velünk szolidárisaknak lenniük, mint ahogy a múltban már többször is megesett?). 

Én a kozmopolitizmusnak egy pozitív meghatározását tartom szem előtt, amely az antropológus Paul Rabinow szavaival élve, a kölcsönös „egymásrautaltság szellemiségeként” létezik, „mely pontosan tudatában van (...) a helyek, jellegzetességek, történelmi pályák és sorsok elkerülhetetlenségének és egyediségének.”, illetve, amint azt Seyla Benhabib (a Yale politológia professzora) írja: „a kozmopolitizmus egyet jelent azzal, hogy elismerjük a tényt, miszerint az emberek morális lények, akiket megillet a törvény védelme azoknál a jogoknál fogva, amelyeket nem mint egy nemzet vagy egy etnikai csoport tagjai szereztek, hanem amelyek mint emberi lényeknek járnak nekik. A kozmopolitizmus elismeri az emberek kölcsönös függőségét, és ragaszkodik ahhoz, hogy a határok a 21. században egyre inkább átjárhatóvá váljanak.”

Hosszúra nyúlna a kozmopolitizmus történetének és eltérő jelentéseinek akárcsak felvázolása is, ezért fogadjuk el, egyfelől, hogy (Kant „Örök békéjének”, pontosabban a „hospitalitás kozmopolita jogának” nyomán, hogy az ENSZ által még 1948-ban elfogadott Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatára már ne is hivatkozzak) pozitív kapcsolatban áll a demokrácia, és a jogállamiság alapelveivel (különösképpen ott, ahol, mint az EU-ban, nemzetállamok fölötti szabályok is érvényesek), másfelöl, hogy hiánya a demokratikus közösségből zár ki, és elszigetel az emberiség többi részétől.

Nem tudom Habony-Finkelstein-nek szóltak-e megrendelőik afelől, hogy magyarok határokon túl is élnek és az idegengyűlölet oktalan és otromba fölkeltése őket egészen más helyzetben találja, de úgyszintén főhet a fejük Orbán soron következő Tusnád-i beszéde kitalálóinak, hogy hogyan lehet a napirendre hozott ordas eszméket, és uszító beszédet, kisebbségi magyar nyelvre „lefordítani” (kódolni és dekódolni, majd esetleg újrakódolni)? És bár jól tudom, hogy a gyűlöletbeszédre és kirekesztő, intoleráns és xenofób diskurzusra, sőt cselekedetekre is hajlamos a hatumák nem elhanyagolható hányada, a kisebbségi jogok (melyekért hangadóink éjt nappallá téve „harcolnak”), hivatkozási alapja a kozmopolita, a világpolgári jog, az egyetemes emberiség (illetve formálódó civil társadalom) eszméje. Mi hatumák, akik helyzetünknél fogva kénytelenek vagyunk minduntalan – és mintegy természetesen, a „joghoz való jogunk” okán – nemzetközi jogi szabályozásokat emlegetni, államok fölötti (azaz kozmopolita) elvekre és szabályozásokra hivatkozni, stb., hogy jogos követeléseinknek alapot teremtsünk, nem lehetünk xenofóbak, nem gyülőlködhetünk, és nem rekeszthetünk ki másokat!

A kisebbségi jogok kozmopolita jogok, melyek elszakíthatatlan szálakkal fűződnek (jogi, társadalmi, sőt morális nexusban állanak) a globális „civil társadalom” eszméjéhez, mind morális és jogi, lét-, és hivatkozási alapjukhoz. Az orbánizmus viszont éppen ezen elveket kezdte ki amikor idegengyűlölő, a menekültek méltóságát és emberi jogait kikezdő ámokfutásba kezdett, csapdába ejtette a határontúli magyar közösségeket. Hogyan kérhetnek idegengyülölők, kirekesztők, szúrosdrót kerítéseket állítók, toleranciát, és kisebbségi jogokat, pontosabban, ezután mire való hivatkozással tehetnék ezt, a határontúli magyar közösségek? A magyar kormány gyűlölet-hadjárata ellentmondások sorozatába keverte a kisebbségi magyarok politikai vonalvezetését, ellehetetlenítette (nem utolsó sorban, morális értelemben is!) kisebbségi jogokért folytatott harcukat. Az orbánizmus (vagy Habonyizmus-Finkelsteinizmus, és persze a kádéenpéizmus is) nemcsak határon belül kisebbség- és másságellenes, hanem az, a kisebbségi magyarság vonatkozásában is, ezért követhetetlen! Sokan várják a vezér szónoklatát, és fontos eligazításait ezen a nyáron is, sokan vannak, akik hajlanak (hajlani fognak) szavára, még akkor is, ha a gyűlölködéssel kapcsolatos kettős beszéd – jó esetben, és alapjáraton – nincs is kedvükre. Viszont mondhat Orbán bármilyen zengzeteset/botrányosat a hét végén (ha valóban lesz újabb tusnádi böffenése), hiteles üzenete már nem lehet a hatumákhoz (némi meglepetésre, ezt Tőkés László is fölfedezte és szóvá is tette), és ebben a vonatkozásban Bálványos-Tusványos már halott! Élt egy emberöltőt és aztán belehalt a kettős beszéd ingoványába.... Béka poraira!