Körkörös labirintus
„Szavahihető emberek mesélik (de Allah ennél is többet tud), hogy az idők
kezdetén élt egy király Babilónia szigetén, aki egybehívatta építészeit és
mágusait, s megparancsolta: építsenek egy olyan bonyolult és ravasz
labirintust, hogy a legeszesebb férfiak se merészeljenek oda belépni, és azok,
akik belépnek, odavesszenek”. Jorge
Luis Borges: Két király és két útvesztő
Ami a korrupcióellenes harc
címszó alatt a közéletben történik, azt nehéz egyértelmű fogalmakkal leírni,
vagy akárcsak megnevezni is. Márpedig aminek neve sincs az minduntalan
kicsúszik az ellenőrzés, még a mentális, vagy analitikus ellenőrzés alól is: lehet
akármi, és az ellenkezője is. Úgy tűnik mindenki eltévedt a politikai korrupció
rettenetes labirintusában, maga a politikai osztály, és az adminisztráció is,
ezért a kilábalás, a kijárat felfedezésének reményében mást sem tesznek –
akárcsak Borges novellájában – csak egy másik, még bonyolultabb labirintus
felépítésével kísérleteznek. Alig volt alkalmunk a korrupcióellenes ügyészség,
olykor már-már obszcén módon exhibicionista produkcióinak (mediatizált
bilincses dráma – lehet ez egy új drámai műfaj, Ionesco után, szabadon?) nyomán
röpke bepillantást nyerni a közéleti korrupció egyes mechanizmusaiba, abba az
útvesztőbe, mely a közpénzek magáncélokra való eltérítésének „iparát” jelenti,
és máris itt az újabb labirintus. Ezúttal maga a korrupcióellenes föllépés
szerveződik átláthatatlan és minden jel szerint szintén korrupt, hatalmi játszmákhoz
kapcsolt és csapdaként állított labirintussá (és félős, Borgesnek igaza lesz, a
végső, és legpusztítóbb útvesztőnek nincsenek falai, lépcsői vagy titokzatos
ajtói: maga a sivatag!). Az a jogos kérdés merül itt föl, hogy lehet-e a
korrupció ellen korrupt eszközökkel fölvenni a harcot? És ennek folyományaként,
hiteltelen intézmények és alig álcázott hatalmi ambíciók árnyékában teremhet-e
tiszta és hiteles, pártatlan és nem elfogult, stb. (i)gazságszolgáltatás?
Lehet-e a politikai korrupció ellen, úgyszintén korrupt eszközökkel hatékonyan föllépni,
vagy le kell rombolni a labirintust? A válasz pedig nem lehet kétséges, a
korrupció esetében nem működik a „szeget szeggel” aranyszabály, ezért marad az
örökös gyanú, hogy valójában csak az „én jó korruptjaim” örökös harca folyik a „te
rossz korruptjaid” ellen. Egyszóval a politikai harc és versengés a korrupció
terrénumára lép és ezután az lesz a politikai játszmák, az adok-kapok, a
kölcsönös megbélyegzés, a bünbakképzés, stb., a csihi-puhi (vagy ahogy
tetszik), színpada. És esetünkben szemmel láthatóan ez történik, és ha már a
korrupció szcénája, jelenti a politikai világdeszkákat, akkor ildomos, hogy
annak egy kisebbségi (etnikai) tagozata is létezzen, ezért a többség-kisebbség
közötti vetélkedés és politikai helyezkedésnek is megvan a maga – igaz kisebb,
és jelentételenebb, kevesebb ratinget produkáló –, de nem kevésbé perverz és
áldozatokkal teletűzdelt drámája. És, mint máskor is jeleztem
a rommagyar politikai establishment képtelen értelmezni, és keretet szabni a
jelenségnek (pedig a reframing lenne itt is a járható út, a megtisztulás
fele!), csupán etnopolitikai alapon lép fel, immel-ámmal és defenzív módon, az
események után kullogva. Ez a bénultság sokba fog még kerülni egyszer! A
rommagyarság sorra veszíti el, nemcsak valódi korruptjait, akikért nem lenne
kár – ja, őket éppen nem, vagy csak kis mértékben üldözik –, hanem jobb sorsra
érdemes politikusait is. Mert a vezérkar képtelen rendet vágni, megkülönböztetni
és világossá tenni a lényegbevágó másságot valódi korruptak, és méltatlanul
megvádoltak között, és ezzel néhány elrejteni kívánt korrupt politikus miatt,
sok ártatlan is elbukik! (Most éppen Ráduly Róbert volt csíkszeredai
polgármester bukott el, alig létező, vagy mondvacsinált DNA-s vádak okán. Pedig
– ha valaki fölvilágosítaná, vagy pontosabban, ha nem csak bigott
(kis)papok, hanem szakértők által is hagyná magát fölvilágosítani – van elég
karizmája, sőt még (legalábbis helyi) hitele is, hogy a „szekus világ„ ellen
föllépjen. Persze nem fényképező szekusokat utcán megkergetve, vagy pusztába
kiáltva a „szekusok létét”, hanem sokkal hatékonyabb politikai kommunikációs
eszközökkel).
Visszatérve, a korrupció-ellenes föllépés
nem lehet pusztán ügyészi-bírói kérdés, hanem ki kell terjedjen a
törvényhozástól, és az adminisztrációban alkalmazott szabályoktól kezdve egészen
a választott és kinevezett közszolgák/bürokraták kiválasztási kritériumaiig
(rekrutációs politikák), fölkészítésük, tudásuk természetének,
kompetenciájuknak kérdéséig, stb. Egyszóval a korrupció elfogadható mértékre
való visszavágása, moderálása, és kontroll alá helyezése egy átfogó politikai
terv, átgondolt és minden részletében kidolgozott reform-projekt, részeként
lehet hatékony. Egy ilyen programot indíthatott volna el a komoly politikai
tőkével induló, és sok vonatkozásban hiteles új elnök, ha nem lép elődjének
nyomdokába. Johannis ma éppen úgy megpróbálja hatalmi ambícióinak alárendelni a
korrupció ellenes „háborút” és kihasználni a DNA-t, mint elődje, amikor (egyébként
alkotmányellenesen) azt mondja, hogy „saját kormányt akar”, és ezért bármilyen
eszközzel, akár az ügyészségivel, megpróbálja elmozdítani Pontát a kormányról.
Dicstelen vállalkozás és ha sikerül, a korrupció-ellenes harc ismétcsak
elbukik, sőt az ügyészség újfent (ki tudja hányad-x-ra) egy politikai kampánystáb részévé, ágensévé
lesz. A bűnüldözés pedig szelektív módon, a kampányérdekekhez van/lesz
igazítva, és mint ilyen, maradék hitelét is elveszti. Már csak a bíróság
függetlenségében lehet bízni, viszont az mindig post factum ítélkezik, amikor a
politikai „kár”, a közéleti „rossz”, már rég megtörtént és következményei
megmásíthatatlanok.
A DNA túlhatalma, minden
ellenőrzés nélküli és agresszív föllépése, elérte az egyre magányosabb
miniszterelnököt is. Ponta rosszkor volt, rossz helyen, illetve útban áll
Johannisnak – vagy, ami még valószínűbb, a mögötte tolakodó Pontánál korruptabb
„új pénélés” bagázsnak –, aki hajlandó visszaélni helyzetével és új
politikai/hatalmi fölállást kicsikarni, a demokratikus játékszabályok
megkerülésével. Tudom, hogy sok rommagyarnak nem szimpatikus a jelenlegi
miniszterelnök, és ezen a kormányzás tapasztalhatóan pozitív, különösen baloldali
szemmel helyes, de mindenki által megérzett, könnyítései sem változtatnak (az
előítéletes gondolkodás természete, már csak ilyen), de, amikor ellenállni
próbál az ügyészségi segédlettel folyó puccskísérleteknek, ő áll a „jó” oldalon.
Más kérdés, hogy maga is képtelen volt megújítani pártját, ezért annak
hiteltelen, korrupcióval jogosan vádolt, stb., vezetői és kiskirályai
egyáltalán nem segítik, hanem visszahúzzák és szinte biztos bukását okozzák. Nagyon
nem jól van ez így!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése