Szeget szeggel?
Mostanában legalább napszakonként
ránézek a hírtévékre, hiszen alapvetően foglalkoztat, hogy mely közszereplőt
láthatok bilincsben, vagy legalábbis a korrupcióellenes ügyészség kapujában
nyilatkozni: hosszú távon is lényeges és eldöntendő kérdés, hogy valóban elkezdődött
a strukturális, a teljes közéletre kiterjedő korrupció felszámolása, vagy csak
kampányakció, amit az ügyészségi/bírósági tudósításokban látunk? Bár nehéz válaszolni
a kérdésre, azt hiszem van már néhány fogodzó, illetve olyan információ, amelynek
alapján közelebb kerülhetünk egy helyes válaszhoz, ezeket igyekszem számba venni.
Amikor a korrupcióról beszélünk,
vagy annak mértékét és jellegét feszegetjük, abból érdemes kiindulni, hogy nem
egy egységes, és könnyen meghatározható jelenségről van szó, és hogy nem minden
esetben kapzsi és gátlástalan emberek a szereplői az ilyen ügyleteknek, hanem gyakran
egyszerű köznapi
emberek keverednek a korrupciós láncolatokba. A köznapi, apró, vagy eseti
(bribery, csúszó-, vagy kenőpénz adás, elfogadás, stb.) korrupciós hálózatok,
igen gyakran azokkal a társadalmi normákal, illetve azok hiányával függenek
össze, amelyek egy-egy társadalmi közeget (szcénát)
jellemzően meghatároznak. Amit a neves amerikai szociológus Robert King Merton
a deviáns, illetve delinkvens (bünöző) magatartás társadalmi méretű
elterjedéséről mond (Robert K. Merton: Társadalomelmélet
és társadalmi struktúra, VI. fejezet) az eseti korrupciós hálózatok
kialakulására is érvényes. T.i., ha az elfogadott, elterjesztett és elvárt,
illetve honorált társadalmi normák széles körben nem egyeznek a megvalósítási
lehetőségekkel, egyszóval, a célok és az eszközök strukturális ellentmondásba
keverednek egymással, az emberek szinte automatikusan a rövid úthoz
folyamodnak, az erősen vágyott dolgok eléréséért, a korrupció (a deviáns vagy
delinkvens viselkedések) valamilyen formáját választják. Merton az amerikai
feltörekvő társadalomban látja, és elemzi a megvágyott gazdagság és karrier („American
dream”), stb. és a legtöbb ember számára fennálló konkrét és legális elérhetőségi
lehetőségek közötti feszültséget, anómiát, és ebből származtatja a hétköznapi
embereknek a bűnözésre való hajlamát, erős motivációját: ha nem megy
törvényesen és tisztességesen, tegyünk másképpen az erősen megvágyott célok
érdekében. Ki tagadhatná, hogy a K-K-európai átmenet társadalmaiban még azelőtt
vált nagyon erős és társadalmi léptékkel mérhető, mintegy általános céllá a
személyes/családi meggazdagodás, a feltörekvés, a luxus, stb., hogy a megvalósítás
legális és tisztességes gazdasági/társadalmi alapjai megteremtődtek volna. Az
eseti, vagy „apró” (petite) korrupció és a korrupció iránti érzéketlenség
alapját ez a sokszor javíthatatlan kapzsiságnak tűnő, anómiás állapot, a
tisztességes boldogulás útjainak és módozatainak a meg nem léte, vagy
legalábbis a nem ismerete, illetve a sok ellenpéldából adódó bizalmatlanság
táplálja. Ez a hétköznapi világ a „kis halak” világa, ami – jó esetben – nem kapcsolódik
sem bűnöző alvilághoz, sem korrupt „felvilághoz”, viszont maga is fenntartja a
korrupcióval szembeni toleráns, megtűrő, szemethúnyó magatartást (az ilyenfajta
„moral climate” miatt nézik „frájernek”, baleknek, a meg nem gazdagodó, hatalmával
vissza nem élő politikust).
Más a helyzet a közéleti/politikai,
strukturális és már-már államrezonná váló korrupcióval a maffiaállammal,
mely nem csak az államigazgatás és az újraelosztás, a redisztribúciós
hálózatokat uralja, hanem az (i)gazságszolgáltatástól kezdve – és mint a
Hrebenciuc-Şova ügyből kiderülni látszik –, akár a törvénykezést
is eléri. A maffiaállam létezésének
legfontosabb és ugyanakkor biztos markere
az állami korrupció „törvényessé tétele”, „lepapírozása”, illetve olyan ügyviteli/eljárásbeli
rend kialakítása, mely eleve a szereplők korrupt magatartásával, korrupcióra
való hajlandóságával számol. Az állami korrupció mögött mindig a pártkorrupció
áll, hiszen egy-egy éppen hatalmon levő párt a „konkrét” működtetője az állami
korrupciónak. Én a politikai pártok működésének „laza” szabályozását és főként
forrásaik ellenőrzésének, pontosabban nem ellenőrzésének problémáját tipikusan,
ilyen strukturális
korrupciós ügyletnek tekintem. A pártadminisztrációt nemcsak korrupciós
ügyletekbe és hálózatokba kényszeríti a jelenlegi szabályozás, hanem még fel is
menti a szereplőket – a pártért teszik, amit tesznek, valami közös „jó” ügyért,
legalábbis így érezhetik az aktorok – és ezzel a politikusok számára, mintegy
szocializációs tényezővé, egyfajta modellé válik a „pártnak lopni” rendkívüli
képessége. Nem is kell ahhoz bírói végzés, hogy pontosan látható legyen, hogy
pl. a PSD esetében a korrupt „keresztapa” mintegy 25 éve a most megvádolt
Viorel Hrebenciuc volt, aki mint nagy előd mára már több generáció
tanítómesterévé lett, korrupcióból (de ugyanígy a Blaga-Berceanu-Videanu, stb.
voltak a pártkorrupció menedzserei a „másik” oldalon, persze a fő-fő vezér Băsescu
alatt!).
Van itt aztán egy érdekes párhuzamos
történet, Magyarország és Románia között, mely a hasonlóságokon túl a két
ország közötti (kül)politikai eltéréseket is dokumentálhatja, és ez az amerikai
nyomásra kirobbant Microsoft, illetve a beutazási vízumok megtagadásának ügye.
Romániában a napokban pattant ki a Microsoft
korrupciós-ügy, melyben több volt miniszter és magas beosztású tisztviselő,
no meg befolyásos üzletember érintett. Magyarországon pedig a kormányzati tisztségviselők
és kormányközeli vállalkozók vízummegtagadásának
ügylete zajlik. És bár a korrupció mindkét ország esetében „a kormányzási
stílus” jegyének tekinthető, a felemrülő botrányok kezelési kísérlete egészen
más. Míg Románia – ez esetben is – teljesíteni fogja a legutolsó pillanatban és
a legalacsonyabb szinten (damage control) a külfödi (nagy)hatalmi és/vagy
demokratikus jogállami elvárásokat: kivizsgál és megvádol közéleti szereplőket.
Magyarország kormánya (az eddigiek alapján) a harcos elutasító magatartás, az
ostromlott vár szindróma, híve: nem kivizsgál, hanem tagad és ellentámad. Hogy
melyik politikai stratégia a kedvezőbb, illetve hasznosabb egyik vagy másik
állam érdekeinek szempontjából, csak hosszú távon fog eldőlni. Az viszont biztosan
látszik, hogy Románia rövid távon nyer, és nemcsak a megfelelési kényszer
folytán előálló jobb külföldi megítélésben, hanem a hazai közélet tisztulásában
is. Számos jele van annak, hogy – egyelőre – a Băsescu-pártiak ügyeit kevésbé
bolygatja az (i)gazságszolgáltatás, mint a ma kormányon levőkét, de jön a
váltás, és a másik oldal korruptjainak megvádolása-elítélése is napirendre
kerülhet, lehet a szeget szeggel stratégia segíti a korrupció felszámolását? Az
egyik korrupt társaság leleplezi a másikat és fordítva, olyasmi ez mint a
maffia-háború, végül az egész társadalom nyerhet belőle, a korrupció
mérhetetlen elterjedtsége viszont, borzalommal tölt(het)i el a lelkeket!
Teljesen rendben van az írás, de mi van ha: http://magyarhirlap.hu/cikk/7896/Nem_vicc
VálaszTörlésBayer Zsolt is nagyon korrekt módon tárgyalja az írása első felében a dolgot, de a kisördög bennem nem alszik és azt kérdi(voltak mar példák rá bőven), hogy mi van ha az írás második felében található az igazság?