Az átszavazás örömünnepe

Az átszavazás örömünnepe

Különös módon, a magyarországi választásokon való részvételt, mely a kettős állampolgárok egy részét illeti, azokat, akik erre külön regisztráltatták magukat, a hivatalos kormánypropaganda úgy tünteti fel, mint a magyar nemzethez tartozás valamiféle hálájának jelét, tartozást, mely a megkönnyített honosítás törvényesítőjének, mintegy “alanyi jogon” kijár. A nemzetegyesítés (NER) alig rejtett propagandája viszont különleges, hogy ne mondjam abszurd módon használja a nemzeti identitás fogalmát, olyan adminisztratív-politikai aktivitáshoz köti, mely – normális körülmények között – nem része az ilyen jellegű identitástudatnak. Másfelöl pedig új határokat, demarkációs vonalakat jelöl ki a kulturális nemzet testén belül, következésképpen olyan eddig nem létező megkülönböztetések és a nekik megfelelő nemzeti alcsoportok alakulnak ki, melyek eddig nem voltak jellemzőek. A hatumák egyrésze kettős állampolgár, aki viszont nem rendelkezik magyarországi állandó lakcímmel (bár részüknek van állandó lakcíme), más része nem kettős állampolgár (vagy titkolnia kell azt – Szlovákiában), de hatuma, és a kettős állampolgárok egy része – mégpedig azok, akik nem éppen szép magyaros kifejezéssel “regisztráltak” – fél-szavazati joggal is rendelkezik. Mert nem teljes szavazati joggal vehetnek részt a regisztrált hatumák az április 6-i választásokon, hiszen csak pártlistára adhatják le szavazatukat, és nem az egyéni körzetek jelöltjeire is. A propaganda most mégis rájuk irányul, azt sugallva: a regisztrált, és levélbenszavazó hatumák az igazi magyarok. Vagy, ha úgy tetszik, ők a “többszörösen magyarok”, aztán meg minél inkább “tudjuk kire” adják voksukat, annál inkább hősök is, de legalábbis rezsi- és “szabadságharcosok”. Amúgy meg jól tudni, hogy sem a politikai aktivitás, a mozgosultság, sem a szavazáson való részvétel önmagában nem feltétele sem a nemzethez tartozásnak, sem az identitástudatnak, de még annak sem, hogy a hatumák reálisan beleszóljanak a magyarországi politikai élet menetébe, hogy esélyük legyen befolyásolni a kormányzati döntéseket. Adott helyzetben a fél-szavazati jog és a hozzá kapcsolódó felelősség, de a várakozások sem részei a magyarországi demokratikus folyamatoknak, csak afféle kampányfogás, szurrogátum és/vagy demokrácia szimulákrum. A választáson és a demokratikus folyamatban való teljes jogú részvételhez ugyanis az kellene, hogy 1) a hatumák érdekeit nagyban befolyásolja a magyar kormány politikája; 2) közvetlenül információt szerezhessenek az őket érintő politikai döntésekről; 3) széles körű társadalmi nyomás létezzen a szavazási részvételre; és végül, 4) hogy tudják, mely pártra szavazzanak (Lásd. Lipset S.M. – Homo politicus). Szoros olvasatban, a jelenlegi magyarországi választási folyamat a regisztrált hatumák esetében a felsorolt négy pont közül egyiket sem teljesíti, és végképp nem egyszerre az összeset (minden bizonnyal alacsony is lesz a részvétel /megrónak majd, ha ezért “magyarságteljesítményből” elbukunk?/, és máris tudható, hogy sok az érvénytelenül leadott szavazat). Ugyanakkor a felelősség felől közelítve, azt hiszem sokan átérzik azt, hogy ez a fél-szavazati lehetőség is olyan aktussá válhat, melynek következményeit mások, a teljes jogú magyar állampolgárok fogják elviselni; a helyzet éppen a fordítottja az itt elkövetett szélsőjobbos és egyéb zavaros akciózásoknak, amelyeknek levét mi szoktuk meginni, amiért felelősséget az ideruccanó politikusok és stábjaik nem vállalnak; ha ad absurdum a hatumákon múlna a magyar kormány összetétele és egyben az a politikai vonal, melyet a beiktatandó új kormány visz, a következményeit az ottaniak viselnék, felelősségre vonásunk pedig semmilyen formában nem történhetne meg (NB az itt garázdálkodó neonácikat “legalább” kitiltották a román hatóságok). Ezért a hatumák átszavazását több mint gyanús, a nemzethez tartozás és az identitás tényezőjének feltüntetni: üres propaganda, a politikai aktivitás szimulákruma. Nem lényegtelen az sem, hogy a választások kiterjesztése technikai problémákkal, ergo a csalásveszély megnövekedésével jár (levélben folyik a szavazás, de közben a külképviseleteken is folyik urnás módon, de ugyanakkor két itteni pártnyúlvány összegyűjtheti és továbbíthatja a szavazói borítékokat, stb.), sőt adatvédelmi rendellenességek (netán törvénytelenségek) gyanúja is felmerül a választási folyamattal kapcsolatban.

Aztán, ha választás van, kampány is van, (hogy még érdekesebb legyen most nálunk éppen két párhuzamos kampány is folyik) bár nem egyenlő eszközökkel és nem egyenlő intenzitással, de mindenik magyarországi párt (na, persze a fontosak és nem a kamupártok) választási hadjáratot folytat a határon túl is. Mondanom sem kell, hogy lényegében csak a kormánypártoknak és a neonáci pártnak van valamelyes “láthatósága” az itteni nyilvánosságban, az ellenzéki pártoknak szinte semmi. Végső soron nem meglepő ez, hiszen beágyazottság tekintetében a jelenleg regnáló kormánypárt áll a legjobban, és terjeszkedési szándékait tekintve a szélsőjobbos párt iparkodik a leginkább a nyomdokaiba lépni. Ez a propagandahadjárat viszont torzítja és vészesen jobbra billenti a politikai palettát, melyet az RMDSz kormányba lépése valamelyest helyrebillenteni látszott.

Az állami magyar médiák mellett, nincs is olyan fideszpénzelt rommagyar sajtótermék, amelyik internetes (online) változata ne a magyarországi választásokon való részvételre buzdítana, hogy ti. levélben és milyen módon is kell szavazati jogukkal élniük a regisztrált hatumáknak; de legfőképp, és mindenekelőtt, ne folytatna alig rejtett választási kampányt az “adományozónak”. Az itteni szóvívők (fogadott vagy fogadatlan prókátorok) pedig vezető kormánypártot és vezért dicsőitő himnuszok zengésébe kezdtek, színt vallanak, és ugyanakkor burkoltan fenyegetnek is, már ahogy a kampányban manapság ezt szokás.

Csak az átszavazás mámorában égő tavaszunk bús, komor őszbe ne forduljon! És ez nem áprilisi tréfa …