Szétkommentálni vagy elhallgatni, ez itt a kérdés
A látomásos zseni Jorge Luis Borges, lassan háromnegyed
évszázada egy elképzelt, de mára a (cyber)valóságnak nagyban megfelelő bábeli
könyvtárról írta: "Ma
már tudjuk, hogy egy értelmes sor vagy egy pontos hír körül mérföld hosszúságú
esztelen kakofónia, verbális limlom és összefüggéstelenség található"
(Bábeli könyvtár – 1941). A közéleti diskurzusokat figyelve, igen gyakran egy
ilyen könyvtár képzete – és mi más a cyber, a virtuális valóság, és a médiák
termelte dimenzió mint állandó megfejtésre váró “összefüggéstelenség” – ötlik
az eszembe, és meggyőződésem, hogy sokan vagyunk így még ezzel. Meglátásom
szerint, az a helyzet van kialakulóban, amikor egyre kevésbé vagyunk képesek “rendet
vágni” a ránk zuduló információs limlom között, eligazodni a világ dolgaiban,
legyen szó akár legközvetlenebb környezetünkről, vagy tágabb, sőt globális
összefüggésekről. És ez nem arra ösztönöz, hogy kellő türrelemmel és némiképp
alázattal közelítsünk a dolgokhoz, hogy kis szellemi, gondolkodásbeli
erőfeszítéssel próbáljuk meg megérteni a valóságot, hanem ez helyett lazán
szétkommenteljük azt. Olyasféle barlangképekből teremtünk “való világot” (jut
az eszembe a reality show, mintegy allegóriája lehetne Platón
barlang-hasonlatának, a fiúk-lányok a bekamerázott barlangban ripacskodnak
naphosszat, szinte mindenestől elszigetelve a valóságtól, párhuzamos valóságot
játszanak), melyek nem is kommunikálnak a valósággal, a köldökzsinor, mely ez
utóbbihoz köthetné a töredezett és értelmét vesztett diszkurzív világot, rég el
lett vágva. A szavak inflálódása, jelentéstartalmuk kiürülése egyben
a társadalmi valóságra épülő világunk kiürítése, sőt leértékelése: minél inkább
szétkommentáljuk vagy éppen ellenkezőleg elhallgatjuk a leglényegesebb dolgokat
a valóságról, annál értéktelenebbé tesszük azt, és persze benne sajátmagunkat. És még az sem vigasztalhat,
hogy közben – valamiféle
összeesküvés-elméletnek megfelelően, mint valami árnyékvilágban –
vannak/lennének “illetékesek”, akik ismerik a forgatókönyvet, tudják mi a
dürgés, és a maguk hasznára gerjesztik a szavak inflációját,
parasztvakításként, képmutatásként, hogy közben “titokban a maguk hasznára válthassák
meg a világot”. Nem, egyre nyilvánvalóbb, hogy az “illetékesnek” gondolt
vezérek is kotta nélkül játszanak, képmutatásuk, manipulatív gesztusaik,
politikusi paranóia következménye: nincs rejtett és következetesen
megvalósítandó terv, inflálódott, megkopott szavak vannak, egyre üresebben
kongó puszta kifejezések.
Kiemelni is nehéz a politikai diskurzusok folyásából egyiket
vagy másikat, hiszen akárhol is kezdenénk a merítést, lényegében ugyanazokat az
üres szavakat és kifejezéseket találjuk. Ha a magyarországi alkotmány
(megengedem, nem is alkotmány, nehogy hasonlítson egy “normális” jogrendszerre,
amit létrehoztak, hanem “csak" alaptörvény /kisbetű szándékos/) preambuluma
arra való, hogy giccses emlékművek felállítását és történelemhamisítást
alapozzon meg, a rohammunkában tákolódó román alkotmánymódosítás egyenesen
EP-választási kampánytéma, és semmivel sem több. Ahogy Magyarországon dúl-fúl a
“rezsiharc” (pfujj, mecsoda egy kifejezés, normális embernek a hátán feláll a
szőr hallatán), nálunk autonómia-harc folyik (ajánlom, hogy az autonómia
kifejezést nyilvánítsák az arra “illetékesek”, a legeredetibb székely
kifejezésnek, alkalmazásának sűrűsége indokoltá teszi ezt, csak ne hangzana
olyan “ó-görögösen”). Szóval harc az van, autonómia még tervezetekben sincs,
mert huszonöt év után még készül a “nagy
és precíz, mindent felölelő” ötszázvalahányadik tervezet, amit aztán le
lehet tenni a parlament asztalára, hogy csak úgy porzik az majd tőle, és utána repül is a kosárba, jó esetben a fiók
mélyére. De közben persze, szétkommentelik
és elátkozzák a cikket és íróját, aki azt a sarkalatos kérdést fogalmazta meg
a minap, hogy vajon lenne-e pénz az autonómia intézményeire? Vagy van-e elég
öntudatos és tág bugyelárissal autonómiázó székely atyafi, aki hajlandó, és képes
lenne pluszban adózni azért? Márpedig az autonómia óhajtását, azt, hogy akik,
ki- meg felvonulnak zászlaja alatt komoly a szándékuk, az árának megfizetése
jelez(het)né, ugyanis ingyen autonómiának roppant híg (lenne) a leve!
A leginkább inflálódott és kiürült kifejezések közt a nemzet, nemzeti kifejezés lehetne a
másik zászlóvívő, hiszen nincs már az az összefüggéstelenség, amiben fel ne
merülne, amiben ne jelezné, hogy itt biza valami olyanról lesz/van szó, amiből
egyesek kirekesztetnek, és a nemzet ezáltal fog fényeskedni, legalábbis a cigit
áruló trafik-hálózat homlokzatán. A gyakori kontextus, amivel e kifejezést
hozzánk, hatumákhoz (határon kívül rekedt magyarokhoz) asszociálják az a senki
által át nem látott “nagy nemzetegyesítő” rendszer (NER), mely egyszercsak
áldásával fogja elárasztani a “Kárpát-hazát”, csak nem tudni mikor, és nem
tudni hogyan. Vannak szent dolgok, amiket soha nem szabad kimondani, azért nem
t.i, mert kimondásukkal rontjuk annak esélyét, hogy tartalmuk megvalósuljon
(vigyázz mit kívánsz, mert még megvalósul – mondja a Dél-dakota közmondás is);
ezért elég, ha (másod)percenként elmakogjuk: nemzet, nemzeti, és minden
egyébről hallgatunk – sugallja Szász
Jenő egy nemrég mondott tévés (ál)interjúban. Hogy t.i. az ő fantom
intézete (mi más, mint a második Nemzetstratégiai sóhivatal) éjt nappá téve
dolgozik, csakhát az eredményeik titkosak, hiszen ők közpénzen (a nemlétező
intézményre és vezetőjére csak az idén 1.2 milliárdot költ közpénzből a
kormány) csupán a kormánynak, még pontosabban a miniszterelnöknek tartoznak
beszámolni. Ezért aztán mindenki másnak (fideszesen: coki) kuss, még honlap sem
értesít a megváltásunkról szóló munka fényes eredményeiről: Szászjenőt szőröstül-bőrőstül
titkosították (jó kis /horror/filmet lehetne készíteni angolul ezzel a címmel: The first covert politician – lenne kasszasikere;
magyarul meg lehetne a címe mondjuk: “A bennünk rejlő titkosított szászjenő”).
Ugye értik, hogy nem értik? Közhivatal, mely nem is létezik, afféle
kísértethajó, melynek csak a fölfuvalkodott kapitánya rémlik fel olykor-olykor,
leginkább rémálmokban; igazi és hamisítatlan hungarikum, nosza nyilvánítsuk
nemzetinek a szászjenőt is íziben (copyright legyen rajta).
A szétkommentált, illetve elhallgatott
világ hámozott lufi, mögötte csak a nihil,
a semmi van, az „esztelen kakofónia”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése