Elfajuló dupla vadházasság

Elfajuló dupla vadházasság (és a valóság ismételt elveszejtése)

Korai lenne még részletesen reflektálni arra, hogy a Băsescu-Ponta között megkötött háttéralkuk pontosan mire is irányulnak, mert az valószínűnek tűnik, hogy nem mellékesen a nemzeti-liberális párt és elnökének elszigetelésére, kigolyózására használják (mellesleg nevenincs perverzió, hogy a miniszterelnök a félreállítandó pártvezérrel is kohabitál); másik „járulékos hozamot” a rommagyar igények és politikai elvárások visszavágása, azok megtagadása jelentheti, miután a politikai képviselet „bent ragadt” az el/ki/múlt kormánykoalícióban (Băsescu pálfordulása, ugye senkit nem lep meg). De vagy nem látni, hogy azon is túl, hosszútávú konstrukcióként, a vadházasság, valójában mit céloz meg? Minden esetre a mostani felfordulás kulcsszava az elnök és a miniszterelnök közötti békés/békétlen(?) együttélés, vadházasság, vagy latinos kifejezéssel kohabitáció. Része-e a megegyezésnek Crin Antonescu elnökségének megakadályozása (mindközönségesen megfúrása), vagy csak látszat az erre való igyekezet, azt biza csak a megegyező felek, a vadházasság érintettjei tudhatják és ez titok is marad még jó egy esztendeig. Eközben meg hányszor fordul a kocka alkotmányozás, azaz az elnöki jogkörök alakítása, a választási rendszer, az emberi jogok, illetve a régiósítás ügyében, a végeredményt csak a delphoi jósda (vagy maga Püthia) láthatná előre. Miközben mindkét alaptéma úgy az alkotmányozás, mind a régiósítás megszállt témák, a reménybeli elnök-jelölt („Liliomfi”), illetve a délvidéki kiskirály (Dragnea) magánjátszmáinak oltárán lesznek feláldozandók, a rommagyarság érdekei is áldozatul es(het)nek e játszmáknak.

Most áll igazán keresztbe minden mindennek, a rommagyar politikai élet szempontjából, vagyis mondhatni rendes felfordulás van, és nem is látni a végét. Történt ez azért, (is) mert a látványkongresszus semmit sem tisztázott, nem adott hiteles és pragmatikus lépésekre lebontható jövőképet, így a szervezet zavarodottágában, minden bedobott politikai témára csípőből tüzel, összevissza lődöz, „bolond fele” nyilatkozik, és kiismerhetetlen cikk-cakkos utakat ír le, pontosabban: minduntalan saját farkába igyekszik harapni, még ötletelés sincsen. Jó példa erre a család alkotmányos meghatározásával kapcsolatos szövetségi (avagy egyéni?) álláspont és annak kommunikálása, majd a visszakozás.

Viszont került itt valóban egy jókora 22-es csapdája[i], mert példának okáért, ha a szövetség valahogyan elfogadtatja (vigyázat ez most még csak halovány ígéret, az alkotmányozási folyamat a legelején tart!), valahogyan áterölteti, stb. a rommagyarságnak kedvező alkotmányos kitételeket - az öshonos kisebbségek “államalkotó tényezőként” való elismerését - benne marad az új alkotmányban a regionalizáció kedvezőtlen lehetősége is. És akkor amit itt nyernek(ünk), azt elveszítik(jük) ott, a régiósítás örvén. Az elhibázott régióstás ügyének halasztását éppen az új alkotmány elhalasztásával/elszabotálásával lehetne hatékonyan kivédeni, hiszen ha az alkotmányban nincs régió, akkor ezt alacsonyabb rendű törvényben sem szabályozhatják. Ebben pillanatnyilag az elnök és maradék “pédéléje” valamint csatolt részei látszólag partnernek mutatkoznak, holott régiósítási ügyben Băsescu a régi nótát fújja: annyi autonómiát a Székelyföldnek, mint Caracalnak, vagyis semennyit. Ő is homogenizációt szolgáló régiókat akar létrehozni, további adminisztrációt, klientúrát verbuválni. De az is megtörténhet, hogy a kedvező alkotmányos kitételek végül azért nem kerülnek be az új alaptörvénybe, mert nem lesz kvórum a népszavazáson, és ezt éppen a szövetség okozza azáltal, hogy az AB-hez fordult a 30%-ra lecsökkentett részvételi kvórum ügyében. Eközben egyre nyilvánvalóbb, hogy hiteles és korrekt népszámlálás továbbra sincs, ezért a szavazásra jogosultak valós számát továbbra sem tudjuk. Olyan ez, mint az ismerős viccben, - a hajóskapitány lekiált a motorházba, mennyi? mire a gépész hogy harminc, a kapitány, hogy mi harminc? mire a gépész, hogy mi mennyi? – ha nem ismerős az összszám, annak semmilyen töredéke sem lesz ismerős. Úgyhogy, ha sikerül az alkotmánymódosítást megakadályozni, akkor meglehet elódázódik a régiósítás, de elmaradnak a kisebbségi státuszt előnyösen érintő alkotmányos garanciák is.

A kialakult helyzet világosan jelzi: ha nincs stratégia, kialakított, megalapozott, szakmai szempontok szerint érvelhető politikai irányvonal, beleértve a prioritizálást, a legfontosabb célkitűzések és teendők kijelölését, minden építkezés csak kártyavár. A legkisebb rossz irányába való zegzugos bukdácsolás, előbb-utóbb zátonyra visz, csapdába ejt, elvtelen kompormisszumokra és hiteltelen politikai játszmákra kötelezi elkövetőit.

Băsescu kaján vigyora és Ponta még többé-kevésbé emberségesnek tűnő kétfele kacsintó mosolya, afféle rosszat sejtető dzsinnekként lengedeznek a zavaros, oszlani nem akaró ködös vizek fölött; én viszont a rommagyar politikai vezérek halovány képmását is lebegni látom, ugyanazon ködben; előreláthatóan hosszú és bonyolult politikai nyarunk lesz, sűrű záporokkal, zivatarral és kevés napsütéssel.

---

[i] Joseph Heller hasonló című szatirikus regényében a következőképpen határozza meg a 22-es csapdáját: „Csak egy csapda volt, és ez a 22-es csapdája volt, amely leszögezte, hogy bárki, aki közvetlen és valós helyzetben saját biztonságára gondol, az döntésre képes elme természetes működéséről tesz bizonyságot. Orr őrült, tehát le lehet szerelni. Csak annyit kell tennie, hogy kéri a leszerelését, de ha kéri a leszerelését, akkor nem lehet őrült, és további bevetésekre küldhető. Orr lehet őrült, ha további bevetésekre megy, és lehet egészséges, ha nem megy. Ha egészséges, akkor viszont mennie kell. Ha megy, akkor őrült, és nem kell mennie; de ha nem akar menni, akkor egészséges, és mennie kell.”