2019/08/06

Hívd fel egy barátod


Hívd fel egy barátod

Az rendben van, ha egy interaktív tévés játékban valaki elakad és lehetőséget kap arra, hogy felhívja egy barátját, aki kisegítheti a fogas kérdés megválaszolásában, de nagyon nincs rendben, ha egy állam valamely hatósága próbál ezzel a módszerrel menedzselni egy tragikus helyzetet. Történt ugyanis, hogy az Olt megyei rendőrkapitány-helyettes (főnöke, jól megérdemelt szabadságát töltötte), mintegy rutinszerűen, vagy reflexből hívta két barátját, amikor egy elrabolt lány ügyében riasztották. Először a Caracalban és a megyében nagy befolyással rendelkező alvilági barátját hívta segítségért, információkat kiszivárogtatva az üggyel kapcsolatban, azután a megyeszékhely csendőrségét, szintén barátján keresztül „közelítette meg” (csakhogy az már nem főnök az egységnél, ezért a szabályos útra irányította bajban levő „barátját”). Ennél egyértelműbb bizonyíték az állam foglyul ejtéséről (state capturing) talán nem is kell, ahhoz, hogy világosan lássuk: sok esetben (még a nagy visszhangot, sőt társadalmi léptékű sokkhatást kiváltó jelen esetben sem), nincs is procedúra, törvényesen és hivatalosan járható út az ügyintézésre (vagy legalábbis maga a rendőrfőnök sem bízik abban). A korrupciós hálózatok, a klienteláris, „családias” összefonódások fontosabbak a hivatalos eljárások rendjénél, melyek ha léteznek is, kevésbé megbízhatóak a láthatatlan hálózatoknál. Ezért tűnhetett úgy – legalábbis a nyomozás első, a „helyiek” által vezetett szakaszában –, hogy az eljárást a gyanusított, illetve a mögötte álló láthatatlan alvilágiak „vezetik”, az ők zenéjére táncolnak a helyi belügyesek.

Döbbenet és brutális inkompetencia: a politikai mátrix

Tíz napja van az újságok címlapján és a mindenféle média leadjében a caracali leány-gyermek elrablásának és egyre valószínűbb meggyilkolásának, illetve egy régebbi hasonló eseménynek (ha ugyan további áldozatokra nem derül fény), az alig átlátható tragikus története. Kevés biztosat tudunk a gyilkosság(ok)ról, sem azt nem, hogy hogyan és milyen motivációból történtek, sem azt, hogy magányos sorozat-gyilkosról, vagy „hálózati” ember által elkövetettről van szó, emberkereskedelemmel kapcsolatos, balesetből elkövetettekről, vagy egy őrült magánakcióiról beszélhetünk? Az egymásnak ellentmondó hírek, bulvárjelentések és közönség-, valamint rating vadász, breaking news-ös szalagcímek, bizonytalan hírek és álhírek tömkelege foglalkozik Alexandra szomorú esetével, de eligazodni egyre kevésbé lehet, és ez bizonyára érdekében áll a korrupt rendszernek, melynek szövete ismételten felfeslett. Viszont nehéz elmaszatolni, eltussolni az esetet, mert az elrabolt, megerőszakolt és minden bizonnyal meggyilkolt lány megmenthető lett volna, hiszen többszőr is sikerült hívnia a 112-es segélyszámot és beszélt is egy operatőrrel, illetve ismételten egy szolgálatos rendőrrel, de a megmentők elkéstek, illetve nem tudták mit kellene tenniük.

Rendőrök és nyomozók, mint mérgezett egerek szaladgáltak a tett vélhető helyszínén, de sem bizonyítékok nem kerültek elő, sem szálak, melyek valahova kapcsolnák a vélhető elkövetőt, az ügy a helyi politika, az alvilág és belügy, valamint rendőrség összefonódását világosan mutatta. Az ügy és nyomozás előbbre nem haladt, egészen addig, amíg a központi szervezett bűnözéssel foglalkozó hivatalt (DIICOT) és nyomozókat meg nem bízták az ügy átvételével és ezzel kivonták a helyi hálózatok befolyása alol. A helyi politikai-adminisztratív és alvilági maffia összezárását tanusítja az ügy első szakaszának kezelése, de maga a segélynyújtás megkésése is.

A helyi politikum – élén azzal a Iordache ex-igazságügy miniszterrel és képviselővel, aki egyébként egy rendkívüli bizottság élén lassan két éve igyekszik a bűnnözők és volt főnöke javára módosítani a BTk-t és ellehetetleníteni a bűnüldözést, mint az ÁB legutóbbi döntése kimondja, akár alkotmányba ütköző szabályozással is. De a máskor oly vokális Olguta Vasilescu ex-miniszter és craiovai ex-polgármester asszony is – mélyen hallgat. Vajon mindent rendben találnak Caracalban és az egész megyében, vagy még nem hívták fel barátaikat, így nem tudják mivel altassanak? Viszont, mint lenni szokott, jött a politikai felvilág politikai kommunikációja, a miniszterelnök-asszony elsőként igyekezett a félig-meddig az elnök fennhatósága alá tartozó különleges kommunikációs fennhatóságot (STS) azon melegében megvádolni, a hárítás egyben az elnök elleni támadás, alig álcázott formában. Történt ugyanis, hogy a segélyhívást fogadó rendőr hazugságai szerint, azért nem lehetett idejében beazonosítani a megerőszakolt és megkötözve, fogva tartott kislány tartozkodási helyét, mert a kommunikációs hivatal másik két helyszínt jelölt volna meg. A valóságban, mint kiderült, a rendőrfőnök alvilági spanja adott meg két téves címet, mely alvilági vetélytársához vezetett volna, és nem a hivatal.

A hatnapos belügyminiszter szinte azonnal beadta lemondását, amint az ügyre fény derült (az őt megelőző és a rendőrség átpolitizálásában fontos szerepet játszó „iskolai titkárnőből” avanzsált ex-belügyminiszter-asszony még nem szólalt meg az ügy kapcsán), mondandója sem volt a dolgokról. Azután meg azzal magyarázta a hallatlan, de lelepleződött korrupciót és inkompetenciát a miniszterelnök-asszony, hogy az elmúlt időben (nem téma most, de a bűnözők felmentésének, már börtönben levő pártfőnökének megmentése érdekében folyik két éve a törvénymódosítási kísérletek jórésze, ha nem egyenesen sürgösségi kormányrendeletekkel igyekeztek könnyíteni a bűnözők helyzetét), „túl sokat foglalkoztak a korrupcióval, ahelyett, hogy a bűnözéssel foglalkoztak volna” (sic!). Semmi meglepő nincs abban, hogy a kormányfő nem érti, amit mond(atnak vele), számára a román nyelvtani és nyelvhelyességi szabályok is nagy kihívásnak bizonyultak nem egyszer, de az igen, hogy szó nélkül tűri még a kritikus nyilvánosság is a hülyítésnek ilyen magas szintjét. Mintha ugyan nem a közéleti, a rendszerszíntű korrupcióból, az állam foglyul ejtéséből következne az inkompetencia, valamint az államapparátus, az adminisztráció és a bűnöző alvilág összejátszása, és így az ügyben megnyilvánuló bűnözés. Új ideiglenes belügyminiszter van, aki másik kommunikációs stratégiát hozott, nem nyilatkozik a folyamatban levő vizsgálatokról, és megígér mindenféle vizsgálatot a belügyben, amivel a tévedéseket ki lehetne deríteni és megbűntetni az elkövetőket, a rendszer reformjáról is esik félszó, csakhogy semmi konkrétum.

Kormányozható-e még Románia?

Naiv lenne aki azt gondolná, hogy az állam más területein a korrupció nem ugyanúgy működik, mint a belügynél és az adminisztrációban, legfennebb hatásai ritkábban mutatkoznak olyan egyértelmű reflektorfényben, mint most a borzasztó és sokkoló bűneset(ek) nyomán. Ugyanez folyik az egészségügyben (ez nemcsak a Colectiv tűzeset kapcsán, hanem többek között a giulesti újszülött osztályon történt gyilkos tűzesetben is, stb.) és tanügyben is, még ha ez utóbbi csak később mutatja meg áldatlan hatásait. A közélet minden területén a baráti telefonok hatékonyabbak és célravezetőbbek, azoknak is hatékonyabb lehet, akik nem a rendszer részei, csak szeretnének elboldogulni a rendszerben, mint a hivatalos, a legális út. Lényegében és általában arról van szó, hogy az állam egyre inkább képtelen ellátni alapvető feladatait (a védelmit szerencsénkre nem tesztelik), azokat a funkciókat, melyek a törvényhozástól és alkalmazástól kezdve a tervezés, a szociális és egészségbiztosítás, az oktatás, stb., terén rá hárulnak, mert a korrupciós hálózatok fölülírják a hivatalos procedurákat. Mert, és ez a dolog esszenciája, a politikai pártrendszer lényegéből fakad az állami/közéleti korrupció, mely – demokratikusnak tűnő választások ide vagy oda – újratermeli a közéleti korrupciót, annak minden vonatkozásával. Amíg a zsákmányvadász pártok az elérhető, átpolitizálható, adminisztratív funkciókat – félreértés ne essék, úgy a hivatalosan politikai kinevezettekkel működőeket, mind a választottakat, mind pedig az informálisan megszálhatókat –, jövedelem és befolyásszerző eszközöknek tekintik, addig esély sincs a korrupt rendszer lebontására. (A Romániára is jellemző „patronális politikai rendszer” lényege – ahogyan azt Henry E. Hale megfogalmazza, abban ragadható meg, hogy „az egyének, mind a gazdasági, mind a politikai céljaikat, konkrét egyéni jutalmak és büntetések körül, ismereti körük láncolataiban mozogva tervezik meg és nem elsősorban elvont és személytelen elvek és kategóriákban, mint ideológiai hitekben és gazdasági fogalmakban”. A pártok pedig nem a közjó érdekében és valamely program vagy politikai filozófia alapján ígérnek elégtételt tagjaiknak/támogatóiknak, hanem stallumokat és /akár pénzbeli/ jutalmakat lebegtegnek, melyeket a közvagyonból hívnak le, azokon az adminisztratív pozíciókon keresztül, melyeket a választások eredményeként megszereznek).

Kormányzatról, még inkább jó kormányzatról, csak ott beszélhetünk, ahol a közérdek meghatározásában, artikulálásában, azután a megfogalmazott/megvitatott programok menedzselésében elkötelezett pártok és politikai vezetők munkálkodnak. Romániában erről szó szincs és ezért maga a kormányozhatóság (Foucault-i értelemben) került veszélybe, az állami intézményrendszer beomlása, az adminisztráció megbénulása, a politikai/adminisztratív káosz van kialakulóban. Ennek jele, hogy az orzág, szinte megyénként esik szét, kerül kiskirályok hatalma, befolyása alá, miközben azok, ahol van valamelyes kompetencia és „legalább jó érzés”, mértékletesség a közjavak magáncélokra való használatában, elszakadnak az előbbiektől. Az óriási regionális és kistérségi fejlődésbeli különbségeket legtöbbszőr csak a helyi hagyományok vonatkozásában „történelmi tényezőkkel” magyarázzák, pedig a korrupciós hálózatok erősségét, a korrupció mértékét rávetítve az adminisztratív térképre, reálisabb képet kapnánk.

Száz év román magány

Hogy most aztán radikális átalakítások és a rendszer minden részletére kiterjedő reformok jönnének, az teszi valószerűtlenné, hogy a barátokat riasztó rendőr főkapitány-helyettest villámgyorsan nyugdíjba “engedték”, több, mint 11.480 lejes havi apanázzsal (átlagnyugdíj, úgy 1230 Ron. „Kedves vezetőink", míg funkcióban vannak az állami költségvetést rabolják le, azután meg a nyugdíjpénztárt fosztják ki, „speciális juttatásaikkal”, t.i. az öregségi nyugdíjasok usque 98%-a aktív korában eszközölt befizetései alapján kap – alacsony – havi nyugdíjat, a felső tízezer pedig „érdemei alapján” jut átlagban tízszeres, de akár százszoros átlag nyugdíjnak megfelelő apanázshoz), hát itt tartunk.

Az, hogy „A korrupció ől” (ez volt a Colectiv túzesetet követő országos tüntetések és tiltakozások központi jelszava), nemcsak civil-társadalmi kitaláció, a polgári önvédelem hangja, rögvalóság. Úgyhogy SOS Alexandrák és mindenki, aki a rendszer áldozata, illetve áldozatává válhat, egyedül vagytok/vagyunk és nem látszik a változás esélye sem.

2 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. A cikk kiváló, de a formára azért vigyázz:
    – Operatőr az a személy, aki a filmfelvételeket irányítja, a 112-es hívószám diszpécserközpontjában operátorok dolgoznak.
    – A korrupció nem ől, hanem öl.

    VálaszTörlés