Hiénamosoly és rossz póker-kéz

Hiénamosoly és rossz póker-kéz

Akármilyen szorgosan kémlelték profi kártyavetők a kedvező jeleket, nincsenek jó előjelek: az új év rosszul kezdődik – és minden bizonnyal rosszul is fog folytatódni – a román politikában. Alig múlt el a vízkereszt napja, s máris kormány nélkül az ország, mégpedig a Gyulafehérvári Nemzetgyűlés, nagy csinnadrattával bejelentett, centenáriumának évében. Úgy tűnik nem több fél évnél a PSD-s – ALDE-s kormányok garanciájának ideje, ennyi a miniszterelnökök reakcióideje, amíg rájönnek, hogy kormányon képtelenség úgy táncolni, ahogy Dragnea (és a párt) húzza(ák). És így is marad ez, amíg Dragnea húzza, amíg a szakértelem teljességgel lényegtelen kritérium a kormányzati pozíciók betöltésénél, illetve csak a személyes hűség,  a feudális kötöttség, a klientelizmus számít; amíg a pártok zsákmányszerzésre, újabban pedig a felelősségre vonás elkerülésére épülnek; amíg a párt-patronátusi (kamarilla-politika) rendszer uralja a politikai mezőnyt, marad a Teleorman-i (banán, azaz korrupt és álságos módon kormányzott) köztársaság, ahol a kormányzás művészete jószerével ismeretlen, a közjóra való hivatkozás pedig hiénamosolyt vált ki.

A kormányzás viszont mégsem utcasarki smekkeria (skaccok ügyeskedése, alvilági figurák kisded játéka), a dolgok természeténél fogva nem az, szakértelmet és integritást követel, viszont a többségi párt(ok) leadershipje minden, csak nem kompetens és nem tisztességes, ezért jósolom az elhúzódó válságot. Van, és minden bizonnyal lesz még Tudose-nél is lennebb, az inkompetencia, a középszerűség, illetve annál is gyengébb adottságú káderek hosszú sora vár ugrásra készen. (Tudose – minden elszólása és félművelt balgasága ellenére – utolsó napjaiban éppen helyesen kezdeményezte a kormány karcsusítását, a bürokrácia megnyirbálását, a teleormani klientúra fontos kormánypozíciókból való hazavágását, csakhát későn és előkészítetlenül, ad hoc módon lépett föl, és szükségszerűen elbukott). Akik, máris haláltmegvető buzgalommal nyalják a megfelelő hátsó fertályt, de akik borítékolhatóan képtelenek lesznek a kormányzásra, háromperces rivaldafényt kapnak, majd újfent elzavarják őket, egészen addig, amíg a nagy kártyakeverőt (aki viszont most bevallotta: számára a kormányzás egyféle pókerjáték, jó vagy rossz lapjárás kérdése, és ő nem jó póker-kéz) el nem zavarja a következő patron (a PSD Iliescu óta a „Big Daddy”-k pártja, csak így müxik, a patriarchális vezetési stílus nélkül halott), és ez a pillanat még várat magára.

Dragnea egy számára kedvező összetételű – értsd zsarolható, hitegethető, illetve kliensekből összeverbuvált – vezető testületben (CEx) lemondásra kényszerítette a miniszterelnököt, de nincs még új jelölt, és főként nincs az államelnök által elfogadtatva. A válság-tanácskozás folytatódik és ez erodálja hatalmát, gátat vet autokratikus hajlamának, és az ellene folyó perek, minden megakadályozásukra tett próbálkozás dacára, folytatódnak (nem járhat a korsó a kútra míg a világ, csak míg eltörik). Csapdahelyzet ami kialakult, mert mostmár Dragnea azzal jött elő, hogy immár többet nem ő javasol miniszterelnök-jelöltet a pártján belül, ami persze síma szemfényvesztés. Viszont a párt nem is fog olyan befolyásos és kompetens, valamelyest is integráns személyt találni, aki – az előzmények ismeretében – elvállalná a funkciót, aki meg majd elvállalja az a lojalításán kívül csak inkompetenciájával fog kitűnni: Dragnea ujabb bábut keres, a mozgató drótok és spárgák, pálcikák és állványok, valamint a további kellékek és kulisszák maradnak.

Amúgy is sokféle olvasata lehetséges a mostani kormányválságnak, és még nincs vége a cirkusznak, hiszen messze az új kormány beiktatása, és egyáltalán nem tűnik sétagaloppnak, bármennyire is próbálják sajátmagukat is nyugtatgatni az illetékesek, a válság akutizálódásának aktorai. És nehéz megjósolni, hogy az államelnök mit fog lépni, hiszen már a múltkori kormányválság idején megüzente, nem fog még egyszer egy Dragnea-bábut jelöltként elfogadni. (A jegyzetírás idején még nem döntöttek az új minisztererelnök jelöltről, sőt még az ideiglenes, ügyvívő miniszterelnök személyéről sem). Könnyen meglehet, hogy Johannis az adott helyzetben úgy érti: a jelenlegi parlamenti többség képtelen a kormányzásra – és ebben van is valami – ezért akár új többséget is megpróbálhat létrehozni. Nem tudjuk, hogy az ALDE és Tăriceanu pontosan mit gondol, hiszen hallgatott a miniszterelnök és minisztereinek menesztéséről, illetve az előrehozott választások kieröltetése sem elképzelhetetlen.

És nincs esély a nyerésre egyik itteni Fidesz-fiókpárt számára sem, mégha úgy próbálják is föltűntetni, hogy Tudose zászlós elszólása hozzájárult bukásához (Érdekes megfigyelni, hogy akik most, különösen Magyarországon, a PC-beszéd ellen agitálnak, mennyire érzékenyek a „mások” szókimondására, miközben semmiféle kognitív disszonanciát át nem éreznek.) ez semmiféle politikai tőkét nem terem. A rossz pozicionálás, az elvtelen politizálás, és ennek következtében a több tűz közé szorultság egyre nyilvánvalóbban ellene fordul az önállóságukat vesztett rommagyar politikai formációknak.

Hiába volt hajlandó cenzúrázni és lapot beszüntetni, szerkesztőket meneszteni a Kelemen-közeli médiát elfideszesíteni, a főnök (és a nevében (apró)pénzosztó, Nagy-Debreczeni házaspár), az Orbán-barát hobbyíró egymaga több pénzt szerzett az itteni média újabb einstandolására, mint a szövetség egésze. Egy névtelen és mindezidáig ismeretlen alapítványnak (a fura hangzású Erdélyi Médiatér Egyesületnek) nagyobb beleszólása van a rommagyar médiapolitika alakulásába, mint a szövetségnek és megannyi médiaintézménynek, nagy nevű alapítványnak, vagy egyszerűen csak politikai lojalítás alapján összetákolt kuratóriumának együttvéve. És szemmel láthatóan többet ér Kató Béla jókor és jó helyen elhangzó „szerelmi vallomása” (aki ráadásul azt mondja, úgy kapott kilencven millió eurós támogatást, hogy ”Orbán Viktorral nem voltam barát, nem látogattuk egymás házát…”, mekkora költségvetési összeg járt volna, ha barátok?), mint az összes választott testület és vezér befolyása, politikai és egyéb programja, valamint „autonómiázása” egy helyen, hiszen az övé a nagy pénz. Gyakran látjuk majd, ahogy Kelemen Hunor másodhegedűsként vesz részt felavatási ünnepségeken, díszes és urhatnám fogadásokon, és sorban áll egyházi támogatásért: megfordult a világ, és egyáltalán nem a javára. A rommagyar politikai képviselet csak nevében az, aminek lennie kellene, tehetetlen és kiszolgáltatott, önállóságát vesztett, decentrált, gittegyletek és klienteláris hálózatok egyre kevésbé befolyásos, súlytalan hálózata. Meg kellene fordulni és más irányt venni, de nem látszik a visszaút. Azt hiszem a következő időszak egyre világosabbá teszi zsákutca amiben a politikai establishment jár, végén a fal várja és nagyot fog koppanni.