2017/10/31

Nyolcadik utas: a korrupció



Nyolcadik utas: a korrupció

Szomorú évfordulója van a bukaresti Colectiv-klub tragédiájának. A média megemlékezett, a politikusok – tisztelet példáúl az amerikai nagykövetnek, aki részt vett a megemlékezésen – viszont nem, látni sem akarják felelőtlenségük megrázó képeit, hallani sem akarják a túlélők elszomorító beszámolóit. Napirendre tértek a dolgok fölött (Iordache fő-fő korrupciót támogató parlamenter, a közfelháborodást kiváltó ominózus 13-as kormányrendelet kezdeményezője, annyit bír mondani az eset kapcsán, hogy „ilyen az élet”), sőt elfelejtették, a két év előtti tragikus esetet, akkori ígéreteikkel együtt.
Viszont a klub neve kifejező, nemcsak egy mulatóhelyen történt 65 fiatal halálát és további mintegy kétszáz szenvedését hozta a korrupt ignorancia, hanem ettől szélesebb értelmet nyert: valóban közösségi nyomorúságunk, az egészségügy, az (i)gazságszolgáltatás és az egész román adminisztráció működésképtelenségét mutatta meg.
Sem a helyszíni mentés, sem a korházi nem sikerült, illetve a román hatóságoknak ugyanazokat a gyengeségeit, kudarcát mutatták meg, mely szinte minden téren föllelhető: a föllépés elmaradt az elvárhatónál, megkésett és kaotikus volt. És főként az jelzi a kudarcot, hogy a megégett fiatalok felerészt a kórházi fertőzéseknek, a malpraxisnak és felelőtlenségnek estek áldozatul. A példátlan nemzetközi segítségnyújtás mutatta meg, hogy akinek, vagy rokonságának, esélye (pénze, összeköttetése) volt külföldön kezeltetni sérüléseit meggyógyult, akik idehaza maradtak vagy elhunytak, vagy csak hosszas szenvedéssel gyógyultak úgy ahogy meg.
A tragédiára, a gyilkos tűzesetre adott első, az ortodox egyháztól jövő reakció, a rockzene sátántól való voltát emelte ki és ördögűzést ajánlott a mentés és a szolidarítás helyett. És bár a klérus – társadalmi nyomásra, és a népszerűségvesztést mutató közvéleménykutatásokra válaszként, és egyáltalán nem humanitárius meggondolásokból – kénytelen-kelletlen visszakozott, az ügy annyiban maradt.
Azóta az ügy az (i)gazságszolgáltatás tehetetlenségének a jelképévé is előlépett – ki tudja immár hanyadszorra – azzal, hogy felelősöket sem megnevezni, sem megbüntetni nem volt képes az elmúlt két évben. Ímmel-ámmal kivizsgálások folynak az ügyben, ha igaz, és húzzák-halasztják a vizsgálatokat, szemmel láthatóan senki sem érdekelt a dolog alapos és szakszerű kezelésében, elmúlt a tragédia nyomán föllángolt közfelháborodás, és elfelejtődött a dolog.
Ami úgy tűnt, hogy fölébreszti, tudatosítja a közönségben a román állam és annak adminisztrációja korrupt és szakszerűtlen működését, és ez utcai mozgalmakban meg is mutatkozott, mára már csak újabb kudarc, minden maradt a régiben. Pedig zengett akkor a jelszó, hogy „A korrupció öl!” és napokig tartottak a tüntetések, a gyász és szolidarítási megmozdulások. A civil társadalomnak sikerült elzavarni az akkori kormányt, és helyette egy szakértőinek mondott kormány jött, viszont ezzel semmi meg nem oldodott, sem az egészségügyben, sem a jogszolgáltatásban, és általában a politikai korrupció sem hagyott alább. Hiába próbálta Johannis akkor, a tragédiát a korrupcióellenes föllépés prómózására, társadalmi mozgalom kialkítására használni, ma sokkal kevésbé motivált a vox populi arra, hogy követeljen, hogy határozottan föllépjen, a korrupció ellen, mint két éve volt. Igaz, hogy a múlt télen még volt egy nagy megmozdulás a korrupció ellen, melynek gyökerei a Colectiv-tragédiát követő tüntetésekből származott, de mára elaludni látszik az éberség, kihúnyni a pillanatnyilag föllángolt szolidarítás: business as usual, minden a régi kerékvágásban halad.
Ismétcsak úgy tűnik a médiák egyrésze csupán az, ami éberen figyel, ami időről-időre – a maga képességeihez és lehetőségeihez mérten – napirenden tartja, sőt tevőleg föltárja a korrupciót, föllép ellene. Így derült fény egy felelőtlenségében hallatlan méretű korrupciós sorozatra, ami Hexi Pharma-ügyként került be a köztudatba. Történt ugyanis, hogy az azonos nevű, monopolhelyzetet élvező, a kórházak többségét fertőtlenítőszerekkel ellátó cégről kiderült, hogy sokszorosan felvizezett fertőtlenítőt árult a kórházaknak, egészségügyi egységeknek, és ezzel a százmillió eurós kár mellett, veszélyeztette a kórházi fertőzés megelőzését. A cég mindenható vezére öngyilkos lett (vagy balesetet szenvedett – azóta sem derült ki) és az egész ügy azóta is stagnál, ismétcsak nincsenek felelősök, és elképzelni is nehéz, hogy lesznek, hiszen a dologban százak érintettek, mégpedig olyan hatalmasok, akik a jó román státusztársadalom hagyományai szerint, „érinthetetlenek”.
A tragédia következmények nélkül maradt mindezidáig és amilyen hirtelen föllángoltak akkor a kedélyek és megmozdult a civil társadalom, különösen a fiatalok, éppen olyan gyorsan elült és a hétköznapok közönyébe fulladt a korrupcióellenes föllépés. Nem is az az érdekes, hogy felelevenítsük – már persze a gyász és megemlékezés mindenkor civil kötelesség – az akkori történéseket, közhangulatot, stb., hanem nézzük, hogy ki hogyan emlékezett meg az évfordulóról. Azt hiszem nincs beszédesebb dolog, minthogy szemrevételezni, hogy a kormánypártok – akik akkor is kormányon voltak, amikor a tragédia történt – közös ünnepi vacsorán tárgyalták meg, éppen az évforduló estéjén, saját titkos kis dolgaikat. Az egészségügyért, a mentésért felelős államtitkár önfelmentő nyilatkozatot adott a tévéknek, az égettek kórházának jelenlegi vezetőjével karöltve, kifejtve: más, mások a hibásak a történtekért, a körülmények (sőt, egyesek szerint maga Soros György, aki sajátkezűleg rakott tüzet a mulatóhelyen, és ezt nem viccként mondják!), a múlt és a jövő, a fű és a fa, az éghajlat és földrajzi viszonyok, minden és mindenki csak ők nem.
Véletlen egybeesés lehet, mégis jelképes, hogy a tegnap a parlament két, korrupcióval vádolt politikusokat mentő indítványt is tárgyalt, először, hogy ne mozdítsák el hivatalukból a megvádolt bürokratákat, mely kezdeményezés, minősített többség (sarkalatos törvénymódosítási kísérletről lévén szó) hiánya folytán, elbukott a szenátusban. Jellemző módon nemcsak a Fidesz itteni fiókpártjának a támogatását élvezte a modosító, hanem az egyik kezdeményezője is rommagyar szenátor volt. Ugyanúgy, mint ahogy bizottságban azt is megszavazta egy másik kisebbségi szenátor, hogy véglegesen elítélt, büntetett előéletű személyt is jelölni lehessen az államelnöki választások közelgő alkalmával. Ez a kezdeményezés – mely immár minden köntörfalazás és álca nélkül a PSD-vezér Dragnea jelölését támogatja  átment a bizottsági szavazáson.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése